A Magyar Tudomány halott
Mészáros Milán
Schmitt Pál plágiumügye napnál világosabban mutatja, hogy valami nagyon nincs rendben a magyar tudományban és a magyar tudományos élet körül. Itt elsősorban természetesen nem magára a plagizálásra gondolok, hanem arra, milyen jelentést készített az erre illetékes bizottság, továbbá arra, miért nem reagált egyből az érintett egyetem, valamint hogyan (nem) reagált a Magyar Tudományos Akadémia, s miként fogadta mindezt a politika, és hogyan reagált a köztársasági elnök a történtekre.
Az ügy kapcsán nyilvánvaló, hogy a Magyar Tudomány beteg, mégpedig nagyon nagy beteg. Ugyanis, ha nem így volna, akkor egyértelműen elutasította és kidobta volna magából az érdemtelent, pontosabban a csalást. Felvetődik a kérdés: Miért nem tette mégis azonnal és minden kétséget kizáróan ezt? Azért, mert a bizottság is megállapította, hogy ez a (kis-) doktori készítési módszer általánosan elfogadott volt.
Sajnos, nem csak volt, hanem azóta is az. Hogyan várhatnánk el bírálóktól, doktori vagy tudományos minősítő bizottságoktól, az akadémiától, azaz a magyar tudományos élettől, hogy elválassszák a tiszta búzát a pelyvától? Amikor Magyarországon a tudományos fokozatok megszerzése 80-85%-ban hasonlóan történik, mint ahogy azt Scmitt Pál megszerezte. Vagyis, vagy plágiummal, vagy diploma munkáknak doktori dolgozatokká történő átminősítésével, vagy senkit nem érdeklő és senki által nem használt, porosodó hülyeségek összeeszkábálásával, vagy éppen úgy, hogy azt a témavezető írta/írja meg. Vagy úgy, hogy logikátlan -s épp ezért cáfolhatatlan- marhaságokat hordanak össze száz oldalakon keresztül. Végül pedig úgy, hogy az egyetemeken a kisdoktorikat, kandidátusikat stb. tömegével konvertálták át PhD-vé. Stb. stb. Szóval, egy szó, mint száz, aki ebben az országban -az orvosokat és az ügyvédeket leszámítva- doktori címmel rendelkezik, s azt használja is, az enyhén szólva is gyanús. (Itt meg kell jegyezni, hogy az orvosok és ügyvédek esetében a doktori cím hasonlóan alakul ki, mint ahogy szamáron nő a fül, azaz, az egyetem elvégzésén kívül nem tesznek azért semmit.)
Hogyan várhatnánk el például az akadémia elnökétől, hogy egyértelműen kiálljon a meritokrácia mellett a tudományban, amikor önálló tudományos publikációja nincsen, cikkeinek többségét több száz társszerzővel írta, és van három olyan "publikációja" is, amelyben kisvárosnyi lélekszámú (2500-3500) szerzőtárssal rendelkezik?
A politika dilettantizmusáról, aljasságáról és elvakultságáról pedig ne is beszéljünk.
Jelen sorok írója először 1992-ben szorgalmazta, s azóta több helyen publikálta, hogy tudományos fokozatot csak a nemzetközi szaklapokban önállóan publikált dolgozatok, valamint az ezekre történő hivatkozások száma alapján lehessen szerezni. Természetesen, ez egy automatizmus lenne. (Persze, akkor ki tartaná el a sok léhűtőt a tudományos minősítő bizottságokban, doktori iskolákban stb?) Amíg ez meg nem valósul, addig teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Magyar Tudomány szív- és agyhalott.
2012. március 28.
Kapcsolódó videó
http://www.youtube.com/watch?v=TlvsG4mt6L4
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
