Szilvássy Zoltán
Folyamszabályozás és a „Víz Keret Irányelv”
Szilvássy Zoltán, aranydiplomás mérnök, tud. főmunkatárs,
a VITUKI ny, műszaki-gazdasági tanácsadója
Az Európai Közösségek megalakulásának korai stádiumában (Római Szerződés, 1957) a vizekkel kapcsolatos legfontosabb problémát a felszíni vizek – elsősorban a Rajna - nagyfokú szennyezettsége és minőségük javítása jelentette. A Rajna esetében meg kellett oldani a két „nagy kibékülő” – Franciaország és az NSZK – vízminőségi konfliktusát is, amennyiben a szennyezés fő forrásai a francia sóbányák voltak. A megoldást végül is az „alvízi” országok - az NSZK, a BENELUX országok és Hollandia – áldozatkészsége tette lehetővé, amelyek részt vállaltak a szükséges tisztítóberendezések megépítésében.
A Közösség nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy biztosítsa a közös piacon belüli verseny egyenlő feltételeit, vagyis arra, hogy egyes gyártó cégek ne jussanak előnyösebb helyzetbe szennyvizeik kevésbé hatékony tisztítása révén. Ezért jelentek meg egymást követően a különféle vegyi anyagok megengedhető töménységét, a vízminőségi haváriák (Soveso, Bázel) elhárítását, osztrigatelepek és halászati vizek minőségét stb., szabályozó irányelvek, melyek függelékeikkel együtt többszáz oldalt tettek ki.
A környezettudat fokozódásával, már az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés (1992. febr. 7.) felé közeledve jelentek meg az első, környezetvédelmi szempontokra is kiterjedő irányelvek.
Az átfedések kiküszöbölése, az áttekinthetőség megteremtése, az irányelvek egységes rendszerbe foglalása, a szerzett tapasztalatok figyelembevételével történő kiegészítése és módosítása iránti igény egységes jogszabály kidolgozását sürgette. A folyamatot konferenciák sorozatán élénk viták kísérték. Elhangzottak, pl. olyan vádak is, hogy a Bizottság az Unió bővítése és a „rossz vízminőségű” keleti-tömb országok felvétele érdekében „lazítani” óhajtja a követelményeket.
Végül, 2000. október 23-án megjelent az EURÓPAI PARLAMENT és a TANÁCS 2000/60/EC sz. IRÁNYELVE, a „Víz Keretirányelv”, amely meghatározza a Közösségi Jogalkotás Kereteit a Vízügyi Politika területén.
A jogszabály az egész Közösségre érvényes vízügyi politika követelményeit rögzíti, melyekkel összhangban kell a vizeket 2015-ig jó ökológiai állapotba hozni. Ezeket a követelményeket az Irányelv preambulumának a bekezdései fogalmazzák meg. Pl.:
(11) A (Maastrichti) Szerződés 174. Cikkelye a Közösség környezetvédelmi politikájának elsőrendű céljaként a környezet minőségének megőrzését, védelmét és javítását határozza meg, az erőforrások körültekintő és ésszerű hasznosítását, valamint környezeti károk megelőzésének elvét szem előtt tartva.
(12) A Szerződés 174. Cikkelyének megfelelően a környezetvédelmi politika kialakítása során a Közösség vegye figyelembe a mindenkori tudományos és műszaki ismereteket, a Közösség régióiban fennálló sajátos környezeti állapotokat, a teljes Közösség gazdasági és társadalmi fejlődését, egyes régióinak kiegyensúlyozott fejlődését, valamint a beavatkozás, vagy nem-beavatkozás várható előnyeit és költségeit.
(16) A vizek védelmét és az azokkal való fenntartható gazdálkodást fokozottan a Közösségi politika egyéb – energia, közlekedés-áruszállítás, mezőgazdaság, halászat, vidékfejlesztés és idegenforgalom – szakterületein belül kell megvalósítani. Az Irányelv keretet kíván biztosítani a folyamatos párbeszéd és a politika különféle területeinek további integrálását célzó stratégiák kialakítása részére. Hozzájárulhat továbbá, a tagállamok együttműködésének elmélyítéséhez is, többek között az Európai Térségfejlesztési Perspektíva területén.
(23) Egységes elvek vezéreljék a tagállamok erőfeszítéseit a Közösségi vizek mennyiségi és minőségi védelmének fokozására, a fenntartható vízhasználatok biztosítására, a vizek határokon túlnyúló problémáinak megoldására, a vízi, és az azoktól közvetlenül függő földi ökoszisztémák és vizes élőhelyek védelmére, valamint a Közösségi vizek potenciális használatának megőrzésére és fejlesztésére.
(25) A vizek minőségi, és - ahol környezetvédelmet érint – mennyiségi állapotát egységes meghatározások alapján kell minősíteni.
(35) Vízgyűjtőkön, ahol a vízhasznosítás hatása országhatáron túlterjed, a jelen Irányelv szerint meghatározott környezetvédelmi célok elérésének követelményeit, és különösen minden beavatkozási programot, az egész vízgyűjtő-körzetre kiterjedő hatállyal kell egyeztetni.
(36) A vízgyűjtő jellemzőinek és az emberi tevékenység hatásainak vizsgálatát a vízhasználat gazdaságossági vizsgálatával együtt kell elvégezni.
(49) A Közösség jelen Irányelv szerinti egységes magatartásának biztosítására műszaki előírásokat kell megfogalmazni. A ”víz-állapot” értékelésének mérőszámai ennek lényeges előfeltételei.
A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv készítése során a vizek jó ökológiai állapotát a szigorú Közösségi követelmények kielégítésével párhuzamosan kell megteremteni, amelyekben érzelmi töltetű, szakmailag megalapozatlan, politikai megfontolások nem érvényesülhetnek.
Az elvek megvalósulását, illetve meg-nem valósulását vizsgáljuk meg a Duna példáján:
A folyó Monarchia-menti szakaszán egyes települések és művelt területek árvízmentesítésére II. József óta egyre több töltés épült.
Az 1880-as éveket követően a pusztító jeges árvizek levonulásának elősegítésére az Alföldön alsószakasz jellegűvé (kanyargóssá) váló Dunát drasztikusan szabályozták. Az átvágott kanyarok nyomán maradó mellékágak (morotvák) többsége a főmedertől egyre inkább elszakadt, kisvizek idején kiszáradt, élővilága megváltozott, elpusztult. A töltésekkel védett nagyobb szigetek (pl. a Margitta sziget) betelepültek, azokon mezőgazdasági művelés folyt (az 1956 évi jeges árvíz idején tragikus következményekkel).
A német és osztrák szakaszokon a „Lányi András által elavult műszaki szemlélet szerint” az utóbbi fél évszázad alatt épített 36 vízlépcső a „kelet-európai diktatúrák technológiai megalomániájának jellegzetes példái”. Az ezek által létesített duzzasztóterekben visszatartott hordalék hatására a magyarországi szakaszon a kisvízi meder az 1960-as évek óta emberi időléptékkel is észlelhetően, rohamosan mélyül (mára 10–16 dm-t). Új gázlók alakultak és alakulnak ki, a Paksi erőmű hűtővízellátása kisvizek idején csak nehezen biztosítható, a partmenti sávban a talajvíz süllyed, a parti szűrésű ivóvízbázisok kapacitása csökken, a mellékágak kiszáradnak és nedves élőhelyek (pl. Gemenc) elöntési gyakorisága nagymértékben csökkent. Ezzel egyidejűleg az árvizek 1964 óta kisebb vízhozammal, de magasabb tetőző vízállásokkal vonultak le, ami a hullámtér feliszapolódásának egyértelmű bizonyítéka.
A ritkuló jeges árvizek biztonságos levezetését a Dráva által lerakott kavicszátonyok folyamatos fenntartási kotrásával kell biztosítani.
A káros folyamatok intenzitását az Alpok gleccsereinek bizonyított zsugorodása és tározóképességének csökkenése nyomán a Duna és a többi alpesi folyó (Rhône, Pó, Isar, stb.) vízhozamának csökkenése és vízjárásának várható hevesebbé válása tovább fokozza.
A szakemberek előtt közismert tény, hogy felvízi szakaszon végzett bármely beavatkozás hatása a teljes alvízi szakaszon végigterjed, vagyis nem különíthetők el felváltva „szabályozott” és „szabályozatlan, vagy nem intenzíven szabályozott, jelentős természeti értéket képviselő szakaszok”. Ezért az Országos Környezetvédelmi Tanács ezirányú minősítése ugyanúgy megalapozatlan, mint amilyen a Bős-Nagymaros rendszer által előidézett „ökológiai katasztrófa” jóslata volt. Tehát nemcsak a magyar szakaszra, hanem a Duna teljes hosszára a VKI 2. Cikkely 9. pontja szerinti „Súlyosan befolyásolt víztest” (Heavily modified water body) minősítést kell alkalmazni. A 4. Cikkely 1. pontja kötelezi a Tagállamokat minden felszíni víz állapotának megőrzésére, a mesterséges és súlyosan befolyásolt vizek minőségét viszont jó állapotba kell hozni, illetőleg a minőség további romlását meg kell akadályozni.
A NATURA 2000 védett területek hálózatát a természetes élőhelyek, állat- és növényvilág megőrzéséről szóló 92/43/EEC (1992. V. 21.) sz. Irányelv, az ún. „Élőhely Irányelv” hozta létre a kihalás által fenyegetett, veszélyeztetett fajok védelme és a biodiverzitás fenntartása érdekében. Ezeket az értékeket
a folyamatos, káros hidromorfológiai változások (a medergeometria és a vízjárás változásai) fenyegetik, a védelmüket szolgáló beavatkozások elmulasztása ellentétes az Élőhely Irányelv céljaival.
A medermélyülés és annak az élővilágot és a vízhasználatokat egyaránt károsító fentiekben vázolt következményei – nemzetközi vizsgálatok eredményei szerint – folyószabályozási műtárgyakkal nem, csak duzzasztással (azaz a magyar szakaszon három vízlépcső építésével) mérsékelhetők, illetve fordíthatók meg.
Ezzel a beavatkozással a „víztest állapota” a VKI előszavában kifejezett valamennyi követelményt kielégítő módon, a vízhasználatokkal fenntartható gazdálkodás a Közösségi politika egyéb - energia, közlekedés-áruszállítás, mezőgazdaság, halászat, vidékfejlesztés és idegenforgalom – szakterületein belül valósítható meg.
2009. május 24.
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
