RADIOAKTÍV HULLADÉKOK KEZELÉSE, VÉGLEGES ELHELYEZÉSE ÉS AZ ATOMERŐMŰ-BŐVÍTÉS LEHETSÉGES PÉNZFORRÁSAI KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK
Tisztelt helyettes államtitkár úr!
(Kedves Pál!)
A közelmúltban Petz professzor úr közvetítésével egy terjedelmes anyag kerülhetett hozzád az én tollamból. A paksi atomerőműben keletkező tömöríthető szilárd és folyékony hulladékok kezelésével és végleges tárolásával foglalkozó, többször is bővített elemzés készítéséhez akkor fogtam hozzá, amikor Süli Jánost nevezték ki vezérigazgatónak. Az erőművel ekkor járt le a korábbi szerződésem, és az újonnan kinevezett vezérigazgató az általam fölvázolt három témában szeretett volna velem továbbra is együttműködni. Ez a közös elképzelés a szakma atomerőműves képviselőinek ellenállásán bukott meg. Az érintett elfogultságával azt kell mondanom, hogy mindkettőnk kárára.
A folyékony hulladékok házon belüli kezelése területén több mint egy évtizede tartó, óriási kiadásokkal járó sikertelenség szemet szúrt az Igazgatóság akkori elnökének, Pónya Józsefnek. Ő a véleménye kialakításához néha kérte a szakmai segítségemet. Végül azt javasolta, hogy postai úton juttassam el az anyagomat neki és a vezérigazgatónak, minden bizonnyal attól a szándéktól vezéreltetve, hogy a tulajdonomat képező elemző anyagot know-howként (szellemi apportként) átveszik tőlem, vagy, az eredeti szándék szerint a PA Zrt és az MVM hasznára megkötik velem a szerződést. Időközben azonban őket is leváltották, és az anyag az erőmű és az MVM szempontjából óriási gazdasági értéket képviselve parkoló-pályán van.
Ennek az anyagnak egy közbenső változata kerülhetett hozzád. A közvetítő személlyel közösen föltételeztük, hogy ebből az anyagból, helyettes energetikai államtitkári minőségedben olyan hasznos információkhoz juthatsz, amelyeket hasznosíthatsz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energia stratégiájának kidolgozásában, az atomerőmű bővítéséhez szükséges pénzforrások egy részének előteremtésében. Mind helyettes államtitkári beosztásodban, mind a PA Zrt felügyelő bizottságának tagjaként segíthetne abban, hogy tisztán láss e-szakterületen is.
Most, amikor napirenden van az atomerőmű bővítése, és Fellegi Tamás miniszter úr szerint az energetikában szükség van az állami tulajdonra, úgy gondoltam, hogy megpróbálom földeríteni a beruházáshoz szükséges pénzforrások egy részét, magán az atomenergetikán belül. A magam részéről nukleáris biztonságtechnikai szempontból csakis az állami tulajdont tudom elfogadni. Ezt a nézetemet erősítik a hazai közvélemény-kutatások eredményei is, amelyek szerint az állampolgárok 85%-a elutasította a jelenlegi blokkok privatizációját. Az indokuk nyilvánvalóan az enyémmel azonos, a nukleáris biztonsághoz köthető, hiszen a különböző energiahordozók felhasználásával termelt áram önköltségének arányait illetően a megkérdezettek abszolút tájékozatlanok voltak. Nem tudták, hogy az atomerőműben termelik a legolcsóbban az áramot.
A hozzád eljutott anyagokból könnyen ki lehet következtetni, hogy érdemi – egyáltalán érzékelhető – megtakarítás csakis a radioaktív hulladékok kezelése és végleges elhelyezése területén várható. Az első és legkézenfekvőbb megoldás, hogy áttekintsük az e-szakterületen érvényes jelenlegi koncepciót, az új atomenergia program alapján várható többlethulladékok és a leszerelési hulladékok elhelyezésének tároló-szükségletét, törekedve az izotóp-összetételnek megfelelő biztonságos, de egyúttal gazdaságos megoldásra. Ma az a helyzet, hogy az atomerőmű árbevételének 18÷20%-át fizeti a KNPA-ba a fenti feladatok megoldására. Ez gyakorlatilag azonos az üzemanyag beszerzési költségeivel.
Ha eltekintünk a különböző típusú hulladékok valós izotóp-összetételétől, és a tároló-típus kiválasztásánál csak a kis- és közepes aktivitású terminológiát, valamint a nemzetközi gyakorlatot tekintjük meghatározó tényezőnek, akkor Magyarországon is a felszíni vagy felszín-közeli tárolót lett volna ésszerű választani. Az atomerőmű és tulajdonosa az MVM a startnál kiengedte a kezéből azt a lehetőséget, hogy ebben a kérdésben döntő szava legyen, vagy hagyta, hogy a „szakemberek” tudatosan megvezessék. A stratégia váltás még ma is a kezében van, csak élni kellene vele.
A tároló-típus kiválasztását és így a vele járó beruházási költségeket is az az RHK Kft határozta meg, amelyik később a beruházást megvalósította. Az alkalmazottai számtalan tanulmányútjukon meggyőződhettek arról, hogy ezeket a hulladékokat szinte kivétel nélkül mindenki felszíni tárolóban helyezi el, egységnyi hulladéktérfogatra vetítve kb. mindössze tizedannyi költségért, mint amennyire az említett „szakemberek” a hasonló típusú hazai beruházás költségeit taksálták. Végül ezt a nagyvonalúságot is megtoldották még 50%-kal. Ez utóbbi költségnövelésnek az indoka pusztán annyi volt, hogy a stratégiát formáló hazai szakemberek ETIKUSNAK csakis a mélységi tárolót fogadták el.
Az ily módon már geológiai típusúnak nevezhető hulladéktárolóban egy m3 tárolótér induló beruházási költsége 575 000 Ft volt (23×109/4×104). Ez kb. 2100 €, ami megközelítően 1 kW atomerőműves kapacitás beruházási költségének felel meg. A magyarországi tároló beruházási költségeit becslő szakemberek saját közlése szerint a franciaországi Centre de L’Aube-i felszíni tárolóban 1 m3 tárolótér mindössze 193 €-ba került.
A beruházási költségek helyes értékítéletéhez nincs is szükség a fenti nemzetközi összehasonlítgatásra. Elegendő arra gondolni, hogy a beruházási költségek becslésekor Magyarországon panel épületekben 1 m3 lakótér 100 ezer Ft, miközben a beruházók a felszíni tárolóban anno 410 000 Ft-ot számoltak ugyanekkora tárolótér kialakításáért (16,3×109/4×104).
A Bátaapáti tárolóra Illés Zoltán és a köztársasági elnök látogatásakor már elköltöttek 60 Mrd Ft-ot, vagyis m3-enként másfél milliót. A létesítmény akkor sem volt, és még most sincs készen, tehát további költségek lesznek.
A Bátaapáti tároló műszaki alkalmasságával kapcsolatban rengeteg egyetértő vélemény és ellenvélemény is elhangzott. A tároló szükségtelenségét egyedül Illés Zoltán hangoztatta, aki nem egy esetben biztonsági és gazdasági értelemben is ellentmondásba keveredve önmagával. Miközben retteg az atomenergiától, és a tároló környezetében élő késői utódok egészségét félti az esetlegesen kiszabaduló radioaktív sugárzástól, egyenesen kijelentette, hogy a kis- és közepes-radioaktív hulladékokkal együtt a nagy-aktivitású hulladékok tárolása is biztonságosan megoldható az atomerőmű területén egy 10 Mrd Ft-os beruházással.
Szerinte, a beruházási költségeket a szakemberek azért tornászták föl 60 Mrd Ft-ra, hogy ez által visszafordíthatatlanná váljon az üzemidő-hosszabbítás. Ezzel a nyilatkozatával közgazdásszá előlépett politikusként kívánta megtorpedózni az építkezést, később pedig „szakemberként” a tárolót befogadó gránit alkalmatlanságáról beszélt. Szerinte a tárolóként kiválasztott gránit töredezett és ezért vannak vízbefolyások. Ez utóbbit az NRHT jelenlegi ügyvezetője – akkor a létesítményen dolgozó – Kereki Ferenc eléggé szerencsétlenül azonnal cáfolta. Szerencsétlennek azért nevezem, mert a vizet Illésen kívül Sólyom köztársasági elnök is és Szergej Uruszov orosz szakember is látta.
Az US NRC elnöke Dale Klein elismerően nyilatkozott a Bátaapáti tárolóról (külön kiemelte az őrzés-védés nagyszerűségét! Ennek, ilyen rendkívüli fontosságát azért radiokémikusként nem értem!), de szerinte az amerikai tároló-létesítményekkel nem lehet összehasonlítani, mert ott csak két kategóriába sorolják a radioaktív hulladékokat. Ami Magyarországon közepes-aktivitásúnak minősül az náluk csak kis-aktivitású: válaszolta újságírói kérdésre. Azt is meg kellett volna kérdezni tőle, hogy Amerikában, az un. kis-aktivitású hulladékoknak megépíthetett volna-e Ő, vagy bármely beruházó, egy ilyen létesítményt, köbméterenként potom 7 500 $-ért? Megjegyezzük, hogy a hulladékok veszélyessége nem a besorolási kategória elnevezésétől függ, hanem a bennük levő radioaktív izotópoktól és azok időben változó aktivitáskoncentrációjától.
Az NRHT története idestova átívelt 5 választási cikluson, hét kormányon és átlagosan 2,5 év felezési idővel rendelkező kilenc atomerőműves vezérigazgatón. Csak az értelmetlenül magas költekezési stílus nem változott. A nemzetgazdaság és az új blokkok építése érdekében ezen változtatni kell. Az általam készített hosszabb rövidebb elemző anyagok arra tesznek kísérletet, hogy a hulladékok veszélyességét és a tároló szükséges biztonságát szinkronba hozzák a valós izotóp-összetételekkel.
A PAE-ben várható különböző típusú radioaktív hulladékok mennyisége tételesen, az üzemidő hosszabbítással és a bővítéssel együtt:
- tömörített szilárd : 20 250 m3 bruttó tárolótér szükséglet 44 500 m3
- folyékony, cementezetten 60 000 132 000*
- leszerelési hulladék 20 000 44 000
összesen 220 500 m3
* FHF technológiával 20-szoros térfogatcsökkentéssel ez 6600 m3-re csökken
A bruttó tároló szükséglet így 95 100 m3. A tárolókapacitás kétszeres bővítésére tehát úgy tűnik, hogy szükség lenne, ha a hulladékkezelés és a tárolás stratégiájában minden változatlanul maradna. A végleges költség a tényadatok, vagy az Illés Zoltán féle adatok szerint, jelenértéken kb.143 Mrd Ft. A KNPA-ban ma kb. 200 Mrd Ft van. 60÷80 Mrd Ft máris felszabadítható lenne más célokra, hiszen a maradvány bőven elegendő a munkák folytatásához és az értéktartásáról az államkincstár gondoskodik, a jegybanki alapkamattal egyező kamatos-kamat jóváírásával.
Az elemző anyagaim a hulladékindexek pontos meghatározásával egyértelművé teszik, hogy a már meglevő és a jövőben keletkező tömörített szilárd hulladékokat nem szükséges (NEM SZABAD) az NRHT-ban elhelyezni. Erre Dale Klein úr nagyon finoman utalt is. Korábbi állásfoglalása alapján erre megoldásra maga Illés Zoltán sem mondhatna nemet. Fogadjuk el, hogy az Illés féle 10 Mrd Ft-ból a tárolás megoldható, ha nem is az erőmű területén, de egy felszíni tárolóban. Ez azt jelentené, hogy az eredetileg tervezett tárolókapacitás a többi hulladéknak elegendő lenne. Az utóbbi megoldásnak volna egy rendkívül nagy előnye. Nem kellene sürgetni a tároló-kamrák építését, egyszóval 12÷15 évig (éppen az új blokkok beruházásának időszakára) takaréklángra lehetne állítani a KNPA-ba való ilyen célú befizetést. Ez évente 20-25 Mrd Ft más célra történő elköltését tenné lehetővé.
Az FHF technológia után a folyékony hulladékokból keletkező cementezett hulladékok térfogata jelentéktelen mennyiségre csökkenne, de jelen pillanatban a technológia nem működik. Ha ez a bizonytalanság huzamos ideig így marad (márpedig 15 év sikertelenség után arra nem lehet számítani, hogy egy csapásra megszűnik), akkor számolni kell a fentebb említett 132 000 m3 cementezett végtermék elhelyezési szükségletével. Sőt, ha a cézium-szelektív szűrés előtt a bórsavmentesítést nem hajtják végre, akkor ennek akár a többszörösével is. Ezzel kapcsolatban több rossz hír is van. A cementezés sikertelenségének oka nem a MOWA berendezés alkalmatlansága, hanem a munkaközeg bórsavtartalma. Ezt, a berendezéssel szerzett olaszországi tapasztalatok tették egyértelművé. E probléma észlelésekor a NUKEM cég vállalta, hogy olyan cementezési eljárást dolgoz ki, amivel a MOWA berendezés 210 g/l bórsavtartalmú közeget is képes cementezni, a kívánt fizikai jellemzőkkel. Később azonban a teljes kudarcot elismerve a NUKEM fájdalomdíjként visszafizetett 800 000 DM-et, itt hagyva a berendezést. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy hiába választanak majd tenderezéssel egy újabb berendezést, a cementezés a közeg összetételének megváltoztatása nélkül várhatóan ugyanúgy nem fog menni, mint eddig.
Mivel az egyszer már bővített tartálypark ismét oly mértékben telített, hogy az elkülönítendő közegekkel ésszerű manipulációkat alig lehet végrehajtani, így a közeljövőben ismét bővíteni kell a tartályparkot. Az előzőek mind-mind értelmetlenül szívják el az erőmű, az MVM pénzügyi forrásait. Ez utóbbi csak úgy kerülhető el, ha a folyékony kibocsátások mennyiségét megnövelik. A növelés lehetséges mértékét az elemzéseimben ugyancsak megadtam. Bőven a sugár-egészségügyi jogszabályok keretein belül maradva a folyékony hulladékok fele-kétharmada 6-8 év alatt kibocsátható lenne. A maradékok felét cementezés után szintén el lehet helyezni felszíni tárolóban, a tömörített szilárd hulladékok mellé.
Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy, ha az EU elvárásait teljesítve a közeljövőben kidolgozandó nemzeti hulladékkezelési programban Magyarország azt vállalja, hogy az előzőekben tárgyalt összes kis- és közepes-aktivitású hulladékot geológiai tárolóban helyezi el, akkor a költségviselő PA Zrt versenyképességét teljesen lerombolja.
Próbáljuk meg szakmailag összefoglalni az eddigieket.
Ahhoz nem fér kétség, hogy a végleges tárolásra kész tömörített szilárd hulladékok felszíni tárolóban is elhelyezhetők, anélkül, hogy a környezetre bármilyen veszélyt jelentenének. A sűrítmények cementezett végtermékeire ugyanezek a megállapítások érvényesek. Bár, a kb. egy nagyságrenddel magasabb aktivitáskoncentrációjú kondicionált ioncserélő gyanták sem igényelnek geológiai tárolót, de tekintettel rendkívül kis összmennyiségükre a geológiai tárolás megfontolható.
Az előzőek pénzügyi hozadéka az én meglátásom szerint a NKPA-ban felhalmozott pénz jelentős mennyiségének felszabadíthatósága a bővítés céljaira. Az NRHT további építésének lassítása, ami ugyancsak pénzforrást biztosíthatna a bővítéshez. Az átvételi ár és az értékesítési ár közötti különbség 50%-ának beforgatása ugyancsak a bővítés finanszírozásába.
Tulajdonjogot külföldiek ne szerezhessenek sem a régi, sem az új blokkokban, a beruházáshoz hiányzó összeget a pénzpiacról kell felvenni, vagy az állampolgárok számára részvényeket kibocsátani.
Külön-külön az egyes tételek 8 éves futamidővel, 6%/év kamattal számolva.
100 Mrd Ft felhasználása az NKPA-ból:
az ebből felhalmozódó összeg a futamidő végén: 100×1,068=159 Mrd Ft (1)
PA Zrt évenkénti befizetése:
a NKPA-ba történő befizetés helyett a bővítési céltartalékba (25 Mrd/év)
247 Mrd Ft (2)
Az MVM átvételi ára és nagykereskedelmi értékesítési ár különbségének 50%-a bővítési céltartalékba, (3,5 Ft/kWó×14 Mrd Ft=49 Mrd Ft/év) 485 Mrd Ft (3)
Összesen: 891 Mrd Ft (4)
Ez a tőke állna rendelkezésre az építkezés kezdetekor.
Hét éves építkezéssel számolva az összegek a következő képen alakulnának:
(1) 233 Mrd Ft
(2) 582 Mrd Ft
(3) 1141 Mrd Ft
(4) 1956 Mrd Ft
A fenti számítások szerint az építkezés megkezdéséhez szükséges tőke összejön. Kilowattonként 3000 €-s költséggel számolva mintegy 21% tartalék is képződik az árfolyamváltozásokra.
Tekintsük át még egyszer a megtakarítási lehetőségeket az erőmű szempontjából.
A tömörített szilárd hulladékok felszíni tárolóban történő elhelyezésével az NRHT-ben szabadon maradna 44 000 m3, kb. 23 Mrd Ft értékben.
A kibocsátás növelésével az erőmű mentesülhetne 40 000 m3 sűrítmény feldolgozásától, kb. 60 Mrd Ft költségtől. A kibocsátás-növelés elutasítása esetén pár éven belül 12-15 Mrd Ft-ért bővíteni kell a tartályparkot, és a tervek szerint be fognak szerezni egy új cementező berendezést a hozzá szükséges technológiával. Ez így együtt 3-5 Mrd Ft lenne. A kibocsátás-növelés esetén az NRHT-ben szabadon maradna 88 000 m3 tárolókapacitás 51 Mrd Ft értékben. Az FHF technológia működése esetén 4 400 m3, 2,6 Mrd értékben.
A felszíni tároló minden bizonnyal közelebb lenne, mint Bátaapáti, tehát a szállítási költségeken is várható 3-5 Mrd Ft megtakarítás. A megtakarítás a legszerényebb számítások szerint is 100 Mrd Ft.
Maradt a kiégett fűtőelemek sorsával kapcsolatos feladat. Az általam megismert gondolkodásmód hasonlóan nagyvonalú, mint amit az NRHT-vel kapcsolatban már megtapasztaltunk. Jelenértéken a projekt 300 Mrd Ft költség alatt nem fog megállni, holott a világon ezeket egyre inkább az „újrahasznosítható” anyagok közé sorolják, mintsem nagyaktivitású radioaktív hulladéknak vélik. Amennyiben a nyakunkon marad, úgy az NRHT-t egy olyan létesítménynek tekintem, ami átalakítható ezek végleges tárolására is, csökkentendő végleges elhelyezésük költsége.
Lehet, hogy nagyon eretnek gondolat, de a bővítési tenderezésbe a kiégett üzemanyagokat bekapcsolnám. Az a pályázó, aki ezeket tőlünk re-processzálásra átveszi, akkora árelőnyt kaphatna, emennyibe nekünk ezek végleges elhelyezése kerülne. Bevallom, hogy erre az alkura leginkább az oroszokat tartom hajlandónak.
A magam részéről sokszor próbáltam hozzászólni az atomenergetikával kapcsolatos hazai kommunikációhoz. Ennek hazai és nemzetközi elégtelenségét egyre több szakember ismeri fel. Érdemi változás még sincs, amire szomorú, de jó példa a földrengés következtében Japánban megsérült atomreaktorokban fölhalmozott radioaktív izotópok kiszabadulásától való félelem. Úgy gondoltam, hogy ez a téma nem ide való, de igenis. Különösen akkor éreztem így, amikor Lux Ivánt láttam a TV-ben ez ügyben nyilatkozni. Ő, inkább fokozta a nézők félelmét az atomenergiától mintsem megnyugtatta volna őket.
Japán átélt két atomtámadást, tehát kellően fel tudja mérni a radioaktív sugárzások prompt és késői hatásait egyaránt. A várható 10-15 ezer halott mellett a gazdasági kár 200 Mrd $ lehet, vagyis legkevesebb 70 reaktor. A földrengéssel kapcsolatban a világhálón olvasható hírek 80%-a mégis atomkatasztrófát tartja az ezek után jöhető legrosszabb forgatókönyvnek. Miközben naponta több száz és több ezer holttestre bukkannak, az élőket az egész világon azzal ijesztgetik, hogy radioaktív sugárzás érheti őket. És íme, itt a hivatalnokok azonnali reakciója. A németek késleltetik az üzemidő hosszabbítási engedélyek kiadását. Holnap összeül az EU ezzel a helyzettel foglalkozó hivatalnoki kara, akiknek a legtöbbje annyit ért a radioaktív sugárzások és az élő szervezet kölcsönhatásához, mint az atomenergia ellenes zöld aktivisták. Kis számban jelen lesznek persze szakemberek is. Soros EU-s elnökségi pozíciójából adódóan Magyarország is magas szinten fogja képviseltetni magát. A várható döntések adminisztratívak lesznek, és mindenki még nagyobb szigort és biztonságot fog ígérni. Még néhány jól fizető hivatalnoki állás is kikerekedik, egyelőre ideiglenesen, aztán véglegesen.
A valós veszélyt, a sérült erőművekben a balesetveszély elhárításán dolgozók egészség (remélhetőleg nem) károsodását senki nem fogja a radioaktív sugárzástól való általános félelem oldására használni.
A hazai kommunikációval ugyanez a helyzet. Az NRHT-vel kapcsolatos kommunikációra a KNPA-ból évente kb. 1 Mrd Ft-ot költenek (éppenséggel japán cég bevonásával). Ez azonban abban merül ki, hogy mindig fölteszik a bevált kérdéseket, talán mindig ugyanazoknak a személyeknek. Ehelyett én azt tartanám helyesnek, ha az általam készített elemző anyagokhoz hasonlókból oktatnák azokat az állampolgárokat, akikkel majd egyezkedni kell a nemzeti nukleáris energetikai programról, vagy abból a célból, hogy vész helyzetben képesek legyenek reális értékítéletre.
Szomorúan hozom tudomására tisztelt helyettes államtitkár úr (amit egyébként Ön is tud), hogy egy tekintélyelven kialakult zárt kör kisajátította magának a kommunikáció jogát, a stratégiai döntéshozatalt, elfojtva minden szakmai ellenvéleményt. Ennek nem is lehetett más az eredménye, minthogy (Illés Zoltán szavaival élve) „60 milliárdot moshat el a víz Bátaapátiban”.
Nem szeretnék mást, minthogy a döntéshozók más szakmai anyagokból is dolgozzanak, mint amit eddig megszoktak. A vége talán kemény, váratlan és udvariatlan, de más módon nem lehet változást elérni. Ma még sem szakmailag sem pénzügyileg nem késő helyesebb útra lépni.
Paks, 2011-03-15
Üdvözlettel, tisztelettel: Bogáncs János
Bogáncs János Dr. Prof. - Atomerőmű Bővítése Hulladékos Ügyek by Reálzöldek Reális Zöldek Klub
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
