Szilvássy Zoltán
A hajók igazítása a Dunához?
A Heti Válasz április 10-i számában idézi Sólyom Lászlót a magyar köztársasági elnököt, aki szerint „Nem a Dunát kell a hajókhoz igazítani, hanem a hajókat a Dunához.”
A zöldjogász államfő tehát egyoldalúan meg akarja változtatni a dunai hajózásra vonatkozó nemzetközi egyezményt és az azt hatályba léptető magyar jogszabályokat? Ugyanis:
Az ENSz-EGB Folyamhajózási Bizottsága 1992. március 12-i, 30. sz. határozata értelmében a Duna magyarországi szakasza Szap (a bősi alvízcsatorna torkolata) és Budapest között VI/B, míg Budapest és a déli országhatár között VI/C kategóriájú nemzetközi jelentőségű viziút. Ez a következő követelményeket kell kielégítse: A Dunabizottsági (DB) kisvízhez képest legalább 25 dm merülést lehetővé tevő vízmélység és a szabványos méretű u.n. E. III úszóegység, illetve annak kötelékei 24 órás, kétirányú forgalmát lehetővé tevő 120 m fenékszélesség. Az ilyen (önjáró, vagy vontatott) úszóegység 110 m hosszú, 11.4 m széles, teherbírása 25 dm merülés esetén 1500, 40 dm merülés esetén 3000 tonna. Európa vízi útjain (az EU VII. korridorján, a transzkontinentális vízi úton is) a hajózsilipek ezekre a méretekre vannak kiépítve.
A határozatot az Európai Közlekedési Miniszterek Konferenciája (Conférence Européen des Ministres de Transport) 1994-ben jóváhagyta. A fenti paraméterek alkalmazását Magyarországon a „A nemzetközi vízi utakról szóló EU megállapodás kihirdetése” 151/2000.(IX.14.) Korm. és a 17/2002.(III.7.) KöViM sz. rendeletekkel kötelezővé tette.
A 378 km hosszú magyar Dunám a több mint 50 hajózási akadály (gázló, szűkület) fele (2
a 170 km hosszú Szap - Budapest szakaszon található, ahol gyakorlatilag folytonos, 5 – 20 km között változó, összesen mintegy 40 km hosszú sorozatot alkotnak.
A folyamszabályozás hagyományos műtárgyai (sarkantyúk, párhuzamművek, kotrás, stb.) a meder - ha nem is „kibetonozását”, de „kikövezését” - eredményeznék. Ezek a beavatkozások a hajózási viszonyokat a nagyszabású (és igen költséges építési és folyamatos fenntartási) vízépítési munkák ellenére is csak korlátozottan javítanák.
A műtárgyak legkárosabb következménye, hogy nem szűntetik meg a meder folytatódó mélyülését, ami a vízi környezet állapotát már jelenleg is veszélyezteti. A mellékágak fenékszintje alá mélyülő főmederből az ágakba a nyári-őszi kisvizes időszakokban nem jut víz, a „vizes élőhelyek” kiszáradnak, amit a Gemenci ártér elöntési gyakoriságának drámai csökkenése is jelez, a parti szűrésű vízbázisok hozama csökken és vízminőségük romlik. Az ipari vízkivételek igénye (pl. a paksi erőmű hűtővízellátása) kisvizek idején csak különleges beavatkozásokkal elégíthető ki. A műtárgyak a káros hatásokat fokozzák, pl. elősegítik az alattuk lévő parti sávok feliszapolódását, a vízszint emeléséhez szükséges mesterséges szűkületekben felgyorsult áramlás pedig gyorsítja a meder mélyülését.
Ezzel párhuzamosan a hullámtérre kilépő középvizek és kisebb árhullámok azt feltöltik. Ennek tulajdonítható, hogy 1964 óta a nagy árvizek egyre magasabb tetőző vízállásokkal vonulnak le.
A klímaváltozás következtében a Duna vízjárása az előrejelzések szerint szélsőségesebbé válik, azaz rövidebb, de hevesebb tavaszi árhullámokat hosszú kisvizes időszakok követnek, és ezek során a hajózási viszonyok és a vízi környezet további romlása valószínűsíthető.
A meder mélyülése a független holland szakértők 1992-1996 évi vizsgálatainak zárójelentése szerint csak a Duna belépcsőzésével (a magyar szakaszon három vízlépcső megépítésével) akadályozható meg, ami egyidejűleg tenné lehetővé a hajózás nemzetközi követelményeinek kielégítését, a fenntartható fejlődés vízgazdálkodási feladatainak ellátását és a környezetet állapotának a Víz Keretirányelvnek megfelelő javítását.
Szilvássy Zoltán
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
