Kerényi A. Ödön
Időszerű témák:
Kedves Horn János!
Örülök, hogy felhívtál és az energetika időszerű témáiról beszélgethettünk.
A kormány távlati energetikai terve tudathasadásos.
Szóban támogatja a megújuló energiák fokozott hasznosítását, ami a világ és EU irányzat, de ugyanakkor nem veszi be a tervbe a Duna komplex hasznosítását, ami egyéb nemzetgazdasági előnyök mellett 4 TWh vízenergiát is tudna adni az energia mérlegünknek. erről szólnak levelem mellékletei.
- Az EU Duna stratégia mai változata egyaránt hátrányos Magyarországnak és az EU-nak .
A tömör tanulmányomat felajánlom közlésre szaklapotoknak is. Az illetékes kormány tagok megkapták, de indokolás nélkül elutasítják.
Nem utasította el a NFM miniszter , Fellegi Tamás , akihez a mellékletben csatolt levelet írtam.
A témakörről a Reális Zöldek Klub honlapján (www.realzoldek.hu) számos , hasznos, időszerű közleményt találhatsz a szerzők fényképére kattintva.
- Itt találod Mosonyi Emil akadémikus életművéről szóló tájékoztatást is. Interjú könyvének alcíme a Vízépítés professzora egyszersmind saját életrajza is.
- Újabb könyv a műszaki-gazdasági végrendeletének tekinthető tanulmányának végrehajtásáról szólhatna.
- A mai kormánypolitika szemben áll Emil Bátyánk mellékelt tanulmányával , amely összefoglalja hazánk vízgazdálkodásának jövő feladatait.
- Schmidt József nyugdíjas mérnöktanár, az ETE szenior Klub tagja, lelkes híve a vízerő hasznosításnak. Összefoglaló tanulmányt írt a Duna Kárpát-medence vízgyűjtő területének vízerő potenciáljáról. Megadtam az email címét, amin felkeresheted.
Baráti üdvözletként kíván jó egészséget és Jó szerencsét, ami nemcsak a bányászoknak kell
Ödön Bá’
-------------------------------------------------------------------------
Kerényi A. Ödön tanulmánya (2)
Az EU Duna stratégia elfogadott, jelen változata hátrányos Magyarországnak
A Duna komplex hasznosításának hívei abban bíztak, hogy a soros magyar EU elnökség a magyar érdekek élharcosa lesz. Sajnálatos, hogy nem ez történt. Ugyanis a jelen változat sem az EU közös célját, sem Magyarország érdekét nem szolgálja, sőt hazánk számára kifejezetten káros következményekkel jár. Az 1990. évi politikai rendszerváltás áldozatává vált a Nagymarosi vízlépcső. A beruházás leállítását az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága 1997. évi Ítélete minősítette tévesnek azzal, hogy érvényesnek mondta ki a Csehszlovákia és Magyarország között 1977- ben létrejött nemzetközi Egyezményt a Bős-Nagymaros Vízlépcső rendszer megvalósítására.
Az Ítélet végrehajtására azonban , annak szándékos félreértelmezése miatt, immár 14. éve nem került sor, mivel a magyar Kormányok megtagadták a Nagymarosi Vízlépcső újraépítését. Alkotmánysértő kormányhatározat mondta ki 2004-ben, hogy a Dunán újabb gát nem építhető. Ez szemben áll a Duna Bizottsággal kötött és 2000-ben törvénybe iktatott nemzetközi Egyezménnyel, amely szerint Magyarország vállalta a Bősi Vízlépcsőn túlmenőn a Nagymarosi, az Adonyi és a Fajszi Vízlépcsők megépítését is.
A vízlépcsők nem csupán a hajózási forgalom bővítést szolgálják , hanem több más nemzetgazdasági ágazat érdekeit is.
Ezek közül is kiemelkedik az energetika, amelyet a magyar EU soros magyar elnökség a sikeres tevékenységei között emleget. Az EU közös energetikai irányelvek között a megújuló energia felhasználás növelése az egyik legfontosabb stratégiai célkitűzés, ami a klímaváltozás káros hatásait hivatott mérsékelni.
Sikernek tekinthető-e , hogy a vízlépcsők építésének megtagadása 4 milliárd kWh megújuló vízenergia termelést dob ki Magyarország távlati villamos energia mérlegéből . A 4 TWh hazánk jelenleg fogyasztásának kb. 10 %-a és közel 10 évi igény növekedését fedezné! Ha ezt fosszilis energiából kell fedezni 3,2 millió tonna többlet CO2 gáz jut a levegőbe.
Nem környezetvédelmi tudathasadás ez? A melegház hatást okozó gázok kibocsátásnak csökkentését akadályozó javaslatnak örvendezni?
Az utolsó pillanatokban vagyunk a hibás Duna stratégia megváltoztatása az EU Tanács végső ülése előtt.
Szomorú az, hogy néhány, fontos pozícióban lévő szakember, mérnök is árulója lett hivatásának. Kirívó példa erre Barsiné Pataki Etelka , az EU Duna stratégia magyar kormánybiztosa, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, aki a Kossuth Rádióban is örvendezett a soros magyar EU elnökség sikerének , miszerint elfogadták az előterjesztést. Külön kiemelte, hogy a Duna Stratégia nem is magáról a folyamról szól, hanem a dunamenti országok egyéb ügyeiről! Megdöbbentő szemlélet egy kultúrmérnök szájából, aki diplomázott a vízerő-hasznosításból, a vízgazdálkodásból, az árvízvédelemből, vízépítésből stb..
A történelem számra szükséges rögzíteni, hogy milyen hátrányok származnak abból, ha a Duna stratégia a jelen változatban kerül véglegesítésre. A várató hátrányok megjósolhatók Kerényi A. Ödön azon tanulmányomból, amely a vízlépcső építési előnyeit mutatta be.
A szerző tömör fogalmazásában az alábbi következményekkel lehet számolni.:
„Az EU Duna stratégia jelen változatának elfogadásából keletkező hátrányok
1. Vízlépcsők nélkül tovább mélyül a Duna meder, ami veszélyes következményekkel jár;
2. A vízlépcsők hiánya akadályozza a nemzetközi hajózás fejlesztését, ami a Duna-Majna-Rajna csatorna fő célja;
3. Lemondunk évi 4 milliárd kWh megújuló vízenergia termeléséről;
4. Nem létesül három Duna híd pótlása, amit a vízlépcsők keresztgátjai adnak;
5. Tovább szárad a Duna-Tisza közi homokhátság a talajvíz szint csökkenése miatt;
6. Csökken a mezőgazdaság fejlesztését szolgáló öntözés lehetősége;
7. Veszélybe kerül az ivóvíz bázis a talajvíz szint csökkenése miatt;
8. Nem fejlődik a vízi és partmenti turizmus, amit az állandó vízszint segítene;
9. Nem használható ki a Bős Vízerőmű 360 MW csúcserőműi többlet kapacitása;
10. Nem hasznosul a visegrádi Duna sziklás szűkülete, amely hasonló fontosságú, mint a Vaskapu a Kazán szorosban;
11. A magyar Duna szakaszra javasolt bárkák építése többe kerülne, mint a Duna Bizottság ajánlása szerint ma is működődő hajóparkok igénybevétele a nemzetközi hajóforgalom növelésére;
12. Nem valósulna meg az EU VII. nemzetközi útvonal fejlesztési célja;
13. M.o. nem hajtaná végre a hágai Nemzetköz Bíróság 1997. évi Ítéletét , amely érvényesnek mondta ki az 1977-ben kötött BNV szerződést, mivel nem állapodunk meg a szlovák féllel a Nagymarosi Vízlépcső újraépítésében;
14. A vízlépcsők hiánya csökkenti az árvízi biztonságot az oldalgátak nagyobb rongálódása miatt, amit a vízszint évi többszöri, 8 méteres ingadozása okoz;
15. Nem valósul meg a Duna vízhozamának kívánatos visszatartása, ami jelenős víztartalékul szolgálna az aszályos időkben;
16. A duzzasztások hiánya nyáron, már jelenleg is csökkenti a Duna melletti nagy hőerőművek teljesítményét a hűtővíz mennyiség korlát miatt, de a Fajszi Vízlépcső nélkül nem is lehet a Paksi Atomerőmű 2000 MW-os bővítését sem friss vízhűtésűre tervezni és emiatt drágább lesz mind a beruházás, mind az üzemköltség is;
17. Károsul a klímavédelem , mivel a kieső, évi 4 TWh megújuló vízenergia pótlása a fosszilis tüzelőt használó hőerőművekből 3.2 millió tonna CO2 kibocsátás többletet okoz.
18. A szükséges földgáz többlet tovább növeli hazánk amúgy is nagy import függőségét.
19. Tovább növekszik a Nagymarosi Vízlépcső beruházás leállítása miatt, a számvitelileg is igazolható kár és elmaradt haszon, ami 2010-ig meghaladta a 2,3 milliárd USD összeget és évente további kb. 60 millió $-ral nő a Bősi Vízerőmű termelésének 1/3 vízjogos magyar hányada, azaz kb. 1 milliárd kWh értékének elvesztése miatt. A teljes igazolható kár 200 Ft/$ szorzóval számítva, eddig tehát kb. 460 milliárd Ft.
20. Az anyagi kár számítás nem tér ki a fentebb felsorolt egyéb hátrányok pénzben, elméletileg kifejezhető értékére, amit a szakértők fenti összeg 2-3 - szorosára is becsülnek.
A kárszámítás pontosítására a Kormány, célszerűen az Állami Számvevőszéket kérhetné fel. amely a 90-es években ezzel, részletesen foglalkozott
A fentiekhez hozzáadandó az erkölcsi kár, amely nemzetközi viszonylatban keletkezett, a hivatalos magyar vízgazdálkodásnak a tudománnyal és világgyakorlattal ellentétes tevékenysége miatt.
Bízom abban, hogy a Kormány a fenti érvek alapján megváltoztatja eddigi merev álláspontját.
Budapest, 2011.04.18.
Kerényi A. Ödön vasdiplomás gépészmérnök
------------------------------------------------------------------------
A hazai vízgazdálkodás távlati feladatai x
Javaslatok tervezési munkák megkezdésére a klímaváltozásnak és Magyarország
sajátos földrajzi helyzetének figyelembe vételével
Dr. Mosonyi Emil akadémikus
X (Megjelent a Mérnök Újság 2007/3 számában, de a szerző a téma fontossága miatt kérte energetikus szaklapokban való közlését is.)
Bevezetés
A tagadhatatlanul folyamatban lévő klímaváltozás súlyos nemzetközi konfliktusokat, sőt háborúkat is megindíthat, amiknek már előjelei is vannak. Itt csak néhány kirívó példára hivatkozom.
A klímaváltozás következtében az északi pólus övezetében várható nagymértékű hőmérsékletemelkedés annyira lecsökkentheti, sőt helyenként meg is szüntetheti a hó- és jégtakarót, hogy majd a földalatti nagymennyiségű fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) gazdaságos kitermelése lehetővé válik. A konfliktusok előjelei máris tapasztalhatók a területileg érintett országok (Kanada, USA, Dánia, Norvégia, Oroszország és Grönland) között. Sajnos az Északi Pólus környékének kihasználására még nincs nemzetközi egyezmény, szemben az Antarktisszal, amire már vannak nemzetközi megállapodások.
Egy másik súlyos feszültséget okozó és még háborúkat is előidézhető probléma a folyók vízkészletének megosztása. Ilyen konfliktusok már eddig is voltak (Euphrates, Jordán), de még sok helyen másutt is felmerülhet, éspedig nemcsak a vízhasználatok megosztása, hanem az árvízveszélyek és a hordalék-terhelések megnövekedése miatt (például a Ganges és a Duna vízrendszerében).
Végül egy fenyegető globális katasztrófára kell rámutatnom, ami az óceánok és tengerek felmelegedésének következménye lehet: a kontinensek tengerparti, mélyen fekvő területeinek elöntése – a korábbi kontinentális és interkontinentális népvándorlásokkal szemben –, egy globális népvándorlás veszélyével fenyegeti az egész emberiséget. A hőmérsékletnövekedés mértékétől függően, egyes tengerparti országok területének jelentékeny részét, mások teljes egészét fenyegeti az elöntés veszélye, továbbá az óceánok és tengerek egyes szigetei teljesen víz alá kerülhet (pl. a Csendes-óceán számos természeti paradicsoma). Ezt a globális népvándorlást nemcsak maguknak a tengerparti országoknak kell majd felfogniuk, hanem a kontinensek ún. belső országai és azok népei sem lesznek mentesek a népvándorlás következményeitől.
Mi a tanulság az előbb elmondottakból? A fent felsorolt és nagy valószínűséggel várható katasztrófák elkerülése, vagy legalábbis lényeges enyhítése csak úgy lehetséges:
1) ha világszerte megtörténik a felmelegedést okozó káros emissziók alapos lecsökkentése;
2) ha sürgősen megindulnak, illetve hatékonyabban folytatódnak azok a tudományos vizsgálatok, amelyek szükségesek a védekezési programok elkészítéséhez;
3) ha egyúttal azonnal elkezdődik a védekezési művek terveinek és művek kidolgozása, éspedig a feltételezhető különböző fokozatú klímaváltozási szcenárió figyelembevételével.
Az 1. tétellel kapcsolatban meg lehet állapítani, hogy eddig nem sok történt; a Kiotóban, s legutóbb Nairobiban tartott nemzetközi értekezletek távolról sem érték el a kitűzött célokat. De – véleményem szerint – a káros emissziók csökkentésének kitűzött mértéke nevetségesen kicsi, inkább csak szem-kiszúrás. A helyzetet még súlyosbítja az is, hogy az atmoszférát legnagyobb mértékben fertőző országok alig, vagy semmi kötelezettséget sem vállalnak.
Tudomásom szerint a 2. és 3. követelmény teljesítése céljából számos országban megkezdődött a távlati kutatás és tervezés, amit a nemzetközi szervezetek (ENSZ, Európai Unió, stb.) irányítása alatt globálisan kellene végrehajtani.
A klímaváltozás várható hatása
Magyarországra
Magyarországra is érvényesek azok a meteorológiai és hidrológiai változások, amelyek – kompetens szakértők véleménye szerint – Földünk egészére várható, tehát a csapadékoknak és a folyók vízszállításának a megoszlása szélsőségesebb lesz, vagyis az árvízhozamok megnövekednek és a kisvízhozamok lecsökkennek; a talajvíz-készletek rohamosan fogyni fognak, a talajvíz-szintek lesüllyednek.
Hazánk sajátos helyzetének következményeként a Kárpát-medence teknőjében előfordul majd, hogy a Körösök időnként csaknem kiapadnak, a Tisza a kisvizek, sőt még a középvizek időszakában sem tudja majd a Körös-völgyet táplálni; a Duna kisvizei és kisebb középvizei idején, egyáltalán nem lesz hajózható, a Bős-i csatorna torkolatától egészen a magyar-szerb határ alatti vízlépcső duzzasztott teréig.
Hazánk fizikai – topográfiai, geológiai, hidrológiai – helyzete folytán várható két súlyos következményű körülményre kell rámutatnom. Az egyik a vízlefolyás nagymértékű megváltozása a Dunán várható az első félév alatt. Az Alpokban a felmelegedés következtében a téli és tavaszi csapadék nem fog hó alakjában tározódni, hanem késő-tavaszi esőkkel párosulva fog lefolyni, és így nem fogja a rendszerint kora-nyári, száraz időszak kisvizeit a jelenlegi hóolvadásból származó vízzel gazdagítani. Ez a változás nyilvánvalóan nagy árvizeket és súlyos aszályokat okozhat.
Másodszor: feltehető, hogy a „felvízi országok” (Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia) – vízkészleteik hatásosabb kihasználása és árvizeik csökkentése érdekében – minden tározási lehetőséget ki fognak használni. Ezek az új hegyvidéki tározók hasznos és káros hatással lehetnek számunkra, üzemeltetésük módja szerint. Ezeket a terveket meg kell ismernünk, meg kell vizsgálnunk és a számunkra esetleg kedvezőtlen elképzeléseket meg kell tárgyalnunk. El kell érnünk, hogy számunkra elfogadható megoldások jöjjenek létre (esetleg az Európai Unió szakértőinek segítségével).
Szükséges felkészülés
a klímaváltozásra
Ebben a tanulmányban, amit „üzenetnek” is nevezhetnék, nem foglalkozom a vízgazdálkodás aktív és passzív ágazatainak részletes vizsgálatával, hanem csak azokkal a nagy vízépítési-művekkel, amelyeknek a létesítését feltétlenül szükségesnek tartom a klímaváltozás miatt várható árvízkatasztrófák elkerülése, a vízellátás (öntözés, ivó- és ipari-vízszolgáltatás) és a biztonságos hajózás, továbbá a vízi energia hasznosítása érdekében.
Ezeknek a vízépítési műveknek a vázlatos tervezését mielőbb el kell kezdeni azért, mert a részletes kiviteli tervek kidolgozása hosszú időt (több évet is) és széleskörű kutatást igényel. Ezen felül ezek a létesítmények igen költségesek; ezért a gazdasági, szociális és környezetvédelmi szempontból legkedvezőbb terv-változatot kell kiválasztani és a részletes (kiviteli) tervezésre és építésre előkészíteni.
A klímaváltozásnak már az előbb felvázolt hidrológiai következményeiből nyilvánvaló, hogy viszonylag rövid időn belül, tehát 20-30 év múlva (talán még korábban is) létre kell jönnie a Duna és a Tisza-völgy öszszeköttetésének. Tehát a Duna-Tisza Csatorna tervezését, a szóba jöhető változatok összehasonlítását azonnal meg kell kezdeni, hogy röviddel ezután megindulhasson a kiviteli tervek elkészítése. (A tervezésnek ezt az előrelátó módját nevezem távlati tervezésnek.) A Duna-Tisza Csatorna létesítésének célja: a Tisza-völgy, a Körös-völgy, továbbá a Duna-Tisza hátság felszíni vízellátása és talajvizeinek dúsítása, a mezőgazdaság, ivó- és ipari vízellátás, az egészségügy és környezetvédelem (arborétumok és élőhelyek) táplálása, a Duna és Tisza közötti hajózás, továbbá a vízenergia termelés érdekében. Hangsúlyoznom kell, hogy a Hátság talajvizeinek szabályozását a Duna-Tisza Csatorna semmiféle változatával sem lehet közvetlenül elérni; ezt a célt csak valamilyen felszíni víz-rávezetéssel (pl. öntözéssel) lehet megvalósítani.
Ezért a Hátság vízellátására szivattyútelepeket kell építeni. Ezeknek a helye és vízszállítása (m3/s), egyfelől a vízigények helyétől és nagyságától, másfelől a Duna-Tisza Csatorna vonalvezetésétől függ. A szivattyútelepek teljesítményét (kW) pedig az szabja, hogy a vízkivételek közvetlenül a Dunából vagy a csatornából, esetleg mindkettõből történnek.
A Duna-Tisza Csatorna alapvető paraméterei:
– a dunai és tiszai torkolati helyek;
– a csatorna magassági helyzete (magas-vezetésű vagy mélybevágású vezetés)
– a csatorna vízszállítása (m3/s)
– a vízszállítás esetleges változtatása a dunai vízhozamok és más tényezők, pl. az évszakok szerint, vagy a vízigények függvényében;
– a vízszállítás megosztása a Hátság számára és a Tisza-Kőrös-vidék vízpótlására
– a csatorna keresztszelvénye.
A csatorna gravitációs módon való táplálása valószínűleg nem lesz megvalósítható. A szükséges vízellátást (m3/s) ugyanazzal a szivattyúteleppel lehet teljesíteni, amelyikkel a Hátságot is el lehet látni, de olyan megoldás is szóba jöhet, hogy a Hátságot külön szivattyúkkal szolgálják ki, amelyek a csatornát egy vagy több helyen csapolják meg.
Ha a vizsgálatok azt mutatják, hogy a csatornát a Duna és a Tisza közötti hajózás lebonyolítására is érdemes kiépíteni, akkor a csatorna mindkét végén hajózsilipet kell létesíteni.
A csatorna alternatív előterveit olyan részletességgel kell kidolgozni, hogy azok megbízhatóan összehasonlíthatók lehessenek a beruházási és üzemi költségek, továbbá a pozitív és negatív szociális és környezeti kihatások tekintetében.
A fent felsorolt változók (paraméterek) sokasága miatt ez a követelmény csak rendkívül nagy tervezési és kutatási munkával lesz kielégíthető. Igaz ugyan, hogy az elmúlt három évszázad alatt számos kezdeményezés történt és az utóbbi kerek 70 év alatt több terv is készült, de a klímaváltozás az eddigi tervezés során nem volt figyelembe véve. Ezért a csatorna tervezését teljesen új feltételekkel kell elvégezni.
Vitathatatlan, hogy a magyar Duna szakasz hajózhatóságának érdekében vízlépcsőket kell építeni! Nem szükséges a nagy duzzasztási magasság, hiszen a hajózás biztosítása a cél, nem a villamosenergia-termelés. Hazai és nemzetközi szakértők egyértelmű véleménye szerint a gázlós szakaszok folyamatos és biztonságos hajózhatóságát – a Nyugat-európai vízi-úthálózatban használatos 1350 tonna teherbírású úgynevezett „Európa Uszályok” számára – a tradicionális folyamszabályozási eljárásokkal és művekkel (kotrás, sarkantyúk és más keresztirányú mederszűkítő művek, a vízfolyással párhuzamos kő-, vagy beton partfalak) nem lehet elérni.
Az egy naiv javaslat (egy gazdasági abszurdum), hogy olyan sekélyjáratú új uszálytípust kell létesíteni, amely alkalmazkodik a magyar gázlós Duna-szakaszokhoz. Csak nem képzelik azt az ajánlattevők, hogy az osztrák, svájci, német, francia és holland hajózási vállalatok megsemmisítik több milliárd euró értékű hajóparkjukat (uszályokat, motoros vontatókat, személyszállító és luxus hajó parkokat), s ezek helyett egy új hajóparkot építtetnek. S még kevésbé hihető, hogy – a magyarok kedvéért – Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország, Hollandia és a Balkán országai 5-10 milliárd Euró költséggel átépítik a Duna, a Rajna, a Majna, a Majna-Duna Csatorna, a Neckar, a Mosel, a Rhone és a Saar folyók összes hajózsilipeit. Ugyanis az évezredek óta ismert Archimedes-i törvényből következik, hogy egy sekélyebb járatú, de változatlan szállítóképességű hajónak szélesebbnek és/vagy hosszabbnak kell lennie, mint a mélyebb járatúnak. Tehát becslésem szerint több mint 100 olyan hajózsilipet kellene átépíteni, amelyeknek a kamrája nem szélesebb mint 12 méter. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy számos hajózsilip bővítése helyszűke miatt egyáltalán nem lehetséges.
Olyan véleményt is lehet hallani, hogy kisebb szállítóképességgel kell megelégedni. Minthogy a szállítóképesség (tonnában) változatlan alapméret (hosszúság x szélesség) esetében egyenesen arányos a merüléssel, ez a javaslat például azt jelenti, hogyha a merülést 2,40 m-ről 1,20 m-re csökkentjük, akkor az uszály 1350 tonna helyett csak 675 tonna súlyú áruval terhelhető. Nyilvánvaló és számításokkal igazolható, hogy az uszályok terhelhetőségének ilyen nagymértékű lecsökkentése gazdasági szempontból elfogadhatatlan, a víziszállítás nem volna rentábilis.
Magyarország már nem gátolhatja sokáig a vízi-forgalmat a 3500 km hosszú Európai Víziúton. Ezért helyesebb volna, ha a politikusok és médiák a „gátat nem építünk” szólam folytonos hangoztatása helyett azzal foglalkoznának, hogy mikor és mennyi anyagi segítséget kaphatunk az Európai Uniótól dunai vízlépcsők és esetleg még a Duna-Tisza Csatorna építéséhez. Az idő sürget! Tekintettel a rohamosan fejlődő klímaváltozásra, ezeket a műveket meg kell építeni. Minél jobban késleltetjük a megvalósítást, annál rohamosabban megyünk egy szociális, környezeti és gazdasági katasztrófa felé. Annál kevesebb reményünk lehet egy EU hozzájárulásra, mivel az EU nem úgy osztogatja „ajándékait” szegény tagjainak, mint korábban, s időközben más országok is „felébredhetnek” és kérhetnek EU segítséget klímaváltozási katasztrófa elleni védelem céljából.
A Budapest alatti dunai vízlépcső, vagy vízlépcsők helyét és a duzzasztásuk magasságát a Duna-Tisza Csatorna Duna-oldali torkolatának tervével összhangban kell meghatározni. Egy korábbi, kb. 50 évvel ezelőtt megjelent cikkemben Adony és Fajsz környékét javasoltam két Dunai vízlépcső helyéül. De abban az időben még nem foglalkoztunk a klímaváltozással. Ezért az akkori javaslatomat felül kell vizsgálni. A nagymarosi vízlépcső helyének kitűzésével más a helyzet. A kiszemelt hely geológiai adottságai annyira kedvezőek, hogy valószínűleg minden további vizsgálat – amitől nem szabad elzárkózni – ezt a helykijelölést fogja igazolni. A felül ismét hangsúlyoznom kell, hogy a Budapest feletti gázlós szakasz megjavítására sürgősen szükség van egy Nagymaros környéki duzzasztóműre. Minden késlekedés évenként több száz millió euró kárt okoz.
Sajnos a klímaváltozásnak a Tisza-völgy és a Körös-vidék vízgazdálkodására várható káros kihatásait csak részben lehet hazánk területén létesítendő művekkel ellensúlyozni. Ezek a létesítmények: a Duna-Tisza Csatorna, a Tiszán már meglévő és a még építendő vízlépcsők és a Körösök vízlépcsői. A határainkon kívül épült (és még építhető) tározók számunkra kedvezőtlen üzemeltetése viszont súlyos károkat okozhat a Tisza-Körös vidékén; megnövelhetik az árvizeket és csökkenthetik a kisvizeket. Feltételezhető, hogy ezek az országok (Szlovákia, Ukrajna, Románia) újabb hegyvidéki tározóik méretezésénél és üzemeltetési programjaik elkészítésénél figyelembe veszik a klímaváltozás várható kihatásait. Ezért feltétlenül szükség van egy olyan szoros együttműködés létrehozására, amely lehetővé teszi, hogy magyar szakértők részt vegyenek azoknak a műveknek a tervezésében, amelyek a Tisza és a Körös vízjárását károsan befolyásolhatják. Ez a kooperáció esetleg az Európai Unió keretében, az Unesco Víztudományi Osztályának közreműködésével bonyolítható le. Ezt az együttműködést, ha még nem létezne, a legsürgősebben kezdeményezni kell!
Az árvédelem, az árvízvédelmi biztonság helyreállítása, sőt fokozása a legfontosabb feladat, amivel a távlati tervezés során foglalkoznunk kell. Minden folyónkon, illetve azok különböző jellegű szakaszain gondosan meg kell állapítani az árvízvédelmi biztonság jelenlegi állapotát, vagyis azt, hogy mekkora árvízszint, vízhozam, árhullám tartósság ellen van megvédve a környezet, továbbá meg kell becsülni a különböző okokból várható árvízhozam és árvízszint növekedést, s végül meg kell vizsgálni, hogy milyen eljárásokkal és művekkel, vagy azok kombinációjával lehet a leghatékonyabban elérni az árvédelmi biztonság megnövekedését.
Ennek a célnak az elérésére a következő műveletek és művek szolgálhatnak:
1. A folyómeder és a hullámtér kotrása.
2. A mederből és a hullámtérből mindazoknak az akadályoknak könyörtelen eltávolítása, amelyek az árvízlefolyást csökkentik. Véleményem szerint a folyómeder, a hullámtér és az árvédelmi töltés kialakítását kizárólag az ártéren élő emberek életének és otthonának, továbbá az ott lévő javaknak és infrastruktúrájának védelme szabja meg. Más szempontok, s így a jogos környezetvédelmi igények csupán az árvédelmi töltéseken kívül érvényesülhetnek.
3. Az árvédelmi töltések magasítása, megerősítése.
4. Oldaltározók létesítése. Ezek kétfélék lehetnek: száraz és vizes tározók. A száraz tározóban mezőgazdasági művelés folyik, elöntésére csak nagy árvizek idején kerül sor, az árhullám csúcsának a megcsapolásakor. Mivel így az elöntésre ritkán van szükség, a gyakorlatban az a szokás alakult ki, hogy az elöntési években a tározó tulajdonosa (művelője) kártalanításban részesül. A vizes tározót nem művelik meg, állandóan van benne víz.
Az árvízmentes időszakokban különböző mértékű vízelborítást lehet benne megengedni, de éppen ez a mérték az, ami körül szakértők között a vita folyik. Ha azt kívánjuk, hogy az árvízi befogadóképessége hatékony legyen, akkor csak nagyon kevés vizet szabad tartani benne. Ennek vízminőségi és közegészségügyi következményei könnyen beláthatóak: az aszályos időszakokban elposványosodhat, rovarok tenyésztelepévé válhat, sőt még a maláriát terjesztő anopheles is visszatérhet. Ha viszont magasra töltött tározót tartunk állandóan, akkor kicsi lesz az árvízi befogadóképessége, s így teljesen gazdaságtalan lesz az építése és az üzeme egyaránt. Az hogy száraz vagy vizes tározókat létesítünk folyóink mellett, az nagyon sok helyi mezőgazdasági, topográfiai, talajtani, gazdasági és más tényezőktõl függ, s alapos vizsgálatot igényel.
A vízkészlet gazdálkodási célú tározóknál is szembe kell néznünk ezekkel a jövőbeni környezeti hatásokkal.
5. A felvízi szomszédos országokkal való kooperáció, amit már részletesebben megtárgyaltunk.
Jóllehet a vízerő-hasznosítás és a hidraulikus energiatározás nem vízgazdálkodási, hanem energia-gazdálkodási feladat, célszerű, hogy a „Vízgazdálkodási Távlati Tervezés” (továbbiakban VTT) keretében ezeket is tárgyaljuk, mert a szükséges művek (vízerőtelep, tározómedencék, stb.) tervezése és építése vízimérnöki feladat és létesítésük a vízlépcső főművének, a duzzasztómű tervezésével, építésével és üzemeltetésével szoros kapcsolatban van.
Magyarországnak kicsi a vízerőkészlete, de ezt a keveset is hasznosítani kell az atmoszféra védelmének érdekében. Ezért minden vízlépcsőnél vízerőtelepet kell telepíteni, ahogyan ezt a világ minden országában teszik. A Dunán valószínűleg legfeljebb csak három nagyteljesítményű (80-100 MW körüli) vízerőtelepet lehet építeni, a többi folyónkon pedig csak kisteljesítményű és néhány törpe vízerőtelep létesítésével számolhatunk. De még egy közepes teljesítményű vízerőmű – ami pl. Kínában vagy Brazíliában törpének számít –, mint a Tiszalöki mű (11,5 MW) is az évi átlagos 54 millió kWh (kilowattóra) villamos energia termelésével rendkívül nagy mennyiségű széndioxid (CO2) emisszióval csökkenti az atmoszféra terhelését. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt kerek 50 év alatt mintegy 270 millió kilogrammnál kevesebb széndioxid jutott fel az atmoszférában, mintha ezt a villamos energia mennyiséget egy barnaszén-tüzelésű hõerõműben termeltük volna. (Ehhez a számításhoz azt vettem figyelembe, hogy 1 kWh fosszilis villamos energia termelésénél kerek 1 kilogramm CO2 kerül az atmoszférába. A még károsabb metán (CH4) és már káros gázokról nem is szólva.) a vízerőnek, mint a leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb megújuló energiaforrásnak a kihasználását most a Világbank, az Európai Unió és a még józan környezetvédők is szorgalmazzák. A fosszilis energiahordozók (szén, olaj, gáz) rohamosan fogyóban vannak, velük takarékoskodni kell, s a lehető legkisebb mennyiséget szabad belőlük eltüzelni. A gondosan épített és jól karban tartott vízerőmű élettartama eléri a 100 évet is, az eredeti beruházási költségnél jóval kisebb befektetéssel egy „második életre” megújítható, amelyben tehát a villamos energia sokkal olcsóbban termelhető, mint a mű „első életében”. Káros hulladékokat nem termel, s így nem merül fel ezek tározásának a problémája sem.
A vízépítéssel kapcsolatos másik energiagazdálkodási mód a hidraulikus (szivattyús) energiatározás. A csúcsigények kielégítésének ez a leggazdaságosabb és környezetvédelmi szempontból legkedvezőbb megoldása. Az eredeti célkitűzés a villamosenergia-fogyasztás csúcsigényeinek fedezése volt. Később kiderült, hogy a szivattyús tározóművek a villamos hálózat több más feladatának megoldására is alkalmasak, és ezek közül a hálózati frekvencia-tartás leggyorsabb és legbiztonságosabb eszköze.
Külföldi tanulmányútjaim tapasztalatai alapján már az 1950-es évek elején javasoltam egy hidraulikus energiatározó építését. Az 1956 év tavaszán megjelent német nyelvű „Wasserkraftwerke I. Band” című könyvemben egy ábra a Visegrádi Dunakanyar látképét mutatja, belerajzolva a Nagymarosi vízlépcsőt, a nyomóvezetéket és a felső tározómedencét. Alsó tározónak a vízlépcső duzzasztott tere (bögéje) szolgált volna. Később, a VIZITERV keretében néhány más felső medence, köztük a most tervezés alatt álló Prédikálószék topográfiai és geológiai adottságainak a vizsgálatával is foglalkoztunk. Javaslatot tettem egy szivattyús tározómű építésére, de merev visszautasítással találkoztam. Tudomásom szerint, sajnos az a hivatalos vélemény, hogy felső medence létesítése nem megengedhető, annak állítólagos környezeti kárai miatt. Ez az álláspont érthetetlen és értelmetlen.
A világ számos, a környezetvédelem tekintetében igényes országában, együttesen már több mint 100 nagyteljesítményű hidraulikus energiatározó épült és van üzemben, de sehonnan sem lehetett olyan véleményt hallani, hogy a medencéik káros környezeti hatásokat okoztak volna.
A távlati tervezés szervezeti formája
Ebben a kérdésben egy kitűnő hazai példára hivatkozom: a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal felállítására. Ennek a hivatalnak a sikeres működése fordulópontot jelentett a hazai vízgazdálkodás – mai kifejezéssel élve vidékfejlesztés – történetében. A „passzív” vízgazdálkodás (árvédelem, belvízrendezés, lecsapolás) korából átléptünk az aktív, a területen élők boldogulását elősegítő vízgazdálkodás (öntözés, vízpótlás, ipari és ivóvízellátás) országos és regionális fejlesztésének az időszakába. Hasonlóképpen most is egy fordulópont előtt állunk: a klímaváltozás „fogadására” kell felkészülnünk.
Ezért azt javaslom, hogy a jelen fordulópont esetében ugyanolyan módon, tehát ugyanolyan szervezési keretben bonyolítsuk le a távlati vízgazdálkodási tervezést, ahogyan 1937-ben előkészítették az Öntözésügyi Hivatal felállítását.
A kormány utasítására ugyanis az 1933. nyarán Békés nagyközségben létrejött kezdeményezés nyomán (Körösvölgyi Vízhasznosító Társaság) a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályában 1936-ban szerveztek egy Tervezési Csoportot. Lampl Hugó vezetésével elkészítették a Tiszántúl öntözési kerettervét. A csoport által kidolgozott Öntözési Kerettervet a kormány elfogadta, s ez lett az alapja az öntöző gazdálkodás előmozdításához szükséges intézkedésekről szóló 1937. évi XX. törvénycikknek, továbbá az Öntözésügyi Hivatal megalapításának.
Mivel a klímaváltozás problémájával idehaza már több intézmény foglalkozik, lehetséges, hogy alakultak olyan bizottságok is, amelyek a várható káros következményekkel és azok elhárításával foglalkoznak. Ez feltétlenül hasznos lehet, de távolról sem elegendő. Bizottságok hozhatnak értékes határozatokat, de sohasem terveznek. Ha annak idején a kormány csak bizottságokat szervezett volna, és nem rendelt volna el egy tervezést ténylegesen végrehajtó munkacsoportot, akkor az „Öntözési Törvény” és az Öntözési Hivatal sohasem született volna meg, s ma a Tiszán és a Körösön nem léteznének a Körösvölgy kiszáradását meggátló vízlépcsők. A vízlépcsők hiányaiból már ez idáig kialakuló ökológiai katasztrófák felmérhetetlen károkat okozhattak volna az egész Alföldnek. Ezért, ha egy súlyos szervezési hibát el akarunk kerülni, feltétlenül szükséges, hogy a kormány – az illetékes minisztérium keretében – sürgősen állítson fel egy Vízgazdálkodási Távlati Tervezési Csoportot, s az kezdje meg azonnal a munkáját.
Zárszó
Tudom, hogy ez az írásom sokaknak – számos politikusnak, a média egyes képviselőinek, elfogult környezetvédőknek és sok honfitársamnak – nem fog tetszeni. Tudom, hogy sok támadás fog érni. Lehet, hosszú ideig úgy fog tűnni a közvélemény egy részének, hogy nincs igazam, de később – amit már magas korom miatt nem fogok megélni – a valóság mellettem fog tanúságot tenni.
Nem szándékozom ezzel az írással az „ördögöt a falra festeni”, de félek attól, hogy vakon megyünk egy katasztrófa felé, ami ismert nagytekintélyű nemzetközi szakértők véleménye szerint már a közeljövőben is megtörténhet. Ezt a katasztrófát elhárítani elsőrendű kötelességünk a következő generációk védelmére.
Az az ország és az a nép, amelyik csak a jelen problémáinak megoldásával foglalkozik, s szemét eltakarja a jövő előtt, pusztulásra van ítélve. Így tűntek el népek a történelem során.
Írásom számos olvasója azt fogja a szememre vetni, hogy véleményemmel pánikot keltek. Erre az a válaszom, hogy alvó embert egy veszélyre hangosabban – nagyobb zajjal – kell figyelmeztetni, mint egy éber figyelmes személyt. Sajnos az a benyomásom, hogy a magyar politikusok többsége most torzsalkodásra fordítja minden erejét és a következő generációkkal szembeni kötelezettségéről megfeledkezve, mint az alvajáró holdkóros vánszorog a jövő veszélyekkel fenyegető évtizedei felé.
Írásommal nem sérteni, hanem ébreszteni akarok.
Meg vagyok győződve arról, hogy volt tanítványaim és az általuk kiképzett kitűnő magyar vízimérnöki gárda – ha politikusaink bizalmát és támogatását megkapják, s ha a médiák egy része megszünteti a közvéleményt befolyásoló gyalázkodását a magyar vízimérnökökkel és azok nagyszerű őseivel szemben – kitűnően végre tudja hajtani a Vízgazdálkodási Távlati Tervezés itt előadott programját, meg tudja építeni a szükséges műveket és így fel tudja készíteni hazánkat a klímaváltozás káros eseményeinek a fogadására. Ez a vízimérnöki gárda, a legutóbbi árvíz alkalmával máris bebizonyította tudását és áldozatkészségét. Örültem annak, hogy a sajtóban végre megjelentek olyan cikkek és nyilatkozatok, amelyek nem Vásárhelyi Pált, „a második magyar honfoglalás” hősét ócsárolták, hanem a vízimérnökök árvédelmi tevékenységét dicsérték. Remélem, hogy ez fordulópont lesz, és egyes újságírók felhagynak a közvélemény butításával.
Vannak kételkedők – éspedig nem is kevesen –, akik a már tapasztalható káros jelenségek (kismértékű felmelegedés, a gleccserek pusztulása, a sarki hó- és jégtakaró fogyása) alapján kénytelenek elismerni, hogy átmenetileg egy klímaváltozásba kerültünk, de ez rövidesen vissza fog fordulni, tehát semmiféle katasztrófától nem kell tartani. Megjegyzem, hogy az ilyen felfogású személyek között kiváló szakemberek is vannak, akik szerint nem kell olyan tervekkel foglalkozni, amelyeknek megvalósítása rendkívül nagy költségekkel, kizárólag a kétes katasztrófák elhárítását szolgálják.
Hazai viszonylatban nem fogadhatom el ezt az intést, mert az ebben a tanulmányban felsorolt költséges nagy-létesítmények zömét akkor is meg kell építeni, s a tervezésüket sürgősen meg kell kezdeni, ha a szkeptikusoknak igazuk lenne, és katasztrófák nem következnének be. Így a Tervező Csoport munkájának csak egy jelentéktelen hányadát kell a klímaváltozás terhére írni.
A kockázat nagyon kicsi, de a nagy valószínűséggel várható nyeremény hatalmas, mert hazánk életét és jövőjét biztosítja egy globális természeti átalakulás viharában.
Mosonyi Emil
------------------------------------------------------
Levél Dr. Fellegi Tamás Miniszter Úrnak!
Tisztelt Miniszter Úr!
Megnyugvással hallgattam az Infó Rádió Aréna műsorában adott tájékoztatását hazánk energetikai helyzetéről, aminek időszerűségét a japán nukleáris üzemzavar adta.
Mint a magyar villamosenergia-rendszer (VER) 31 éven át (1953-84) volt műszaki vezetője, nyugdíjasként is értékelni tudom az interjúban közöltek szakszerűségét és egyetértek a tervbe vett energetikai intézkedésekkel is.
Elégedettségemet befolyásolja az , hogy Ön és munkatársai az MVM Tröszt általam beruházott épületben dolgoznak és talán a hely szelleme hat a nekem is tetsző hatósági stratégiára.
Konkrétabban:
- Helyesnek tartom a Paksi Atomerőmű élettartam és nagybővítési munkáinak töretlen folytatását. Egyetértek azzal, hogy a japán üzemzavarból levonható tapasztalatok alapján az esetleg szükségessé váló kiegészítő munkákat menetközben tervezzék be, de a hazai viszonyokra adaptálva.
- Egyetértek azzal is, hogy a távlati erőmű építési programba a lehető legnagyobb összteljesítményű, megújuló energiát felhasználó erőmű létesüljön.
A második bajusz tartalmával kapcsolatos javaslattal fordulok Önhöz.
Magyarország legnagyobb, eddig ki nem használt megújuló energia tartaléka a Duna vízerő
készletében van. A Duna Bizottsággal megkötött nemzetközi Egyezmény szerint létesítendő Nagymarosi, az Adonyi és a Fajsz vízlépcsőkbe építhető vízerőművek kapacitása egyenként évi 1 TWh villamos energia. Ehhez hozzá adódik a Bősi Vízerőmű termelésének vízjogilag magyar 1/3 része , ami szintén 1 TWh, tehát összesen 4 TWh megújuló vízenergia lenne nyerhető a vízlépcsők megépítésével.
Ez a lehetőség az EU Duna stratégia keretében használható ki, amikor az EU magyar, soros elnöksége hagyhatja jóvá Duna stratégia Magyarország számára is előnyös változatát.
Ennek azonban a súlyos akadálya , hogy a jelenlegi magyar változat a Duna folyam komplex hasznosításával nem foglalkozik.
A tárgyalások során azonban várható, hogy a dunamenti országok javasolni fogják a Duna Bizottsággal egyeztetett valamennyi még hiányzó vízlépcső kiépítését.
Javaslatom az, hogy a magyar elnökség alatt a magyar delegáció is vállalja el a tervezett magyar vízlépcsők megépítését , mivel azok hiánya elsősorban a magyar szakaszon okozza a legnagyobb nemzetgazdasági kárt. (Eddig 2,3 milliárd USD)
A magyar dunai vízlépcsők hasznáról szól a levelemhez mellékelt Hozzászólásom, amit az MTTSZ
„A Duna Makro régió stratégia” című konferenciájára készítettem, ahol Barcsimé Pataki Etelka kormánybiztos volt a főeladó. Javaslatom megvitatását azzal hárította el, hogy megbízatása nem szól a Duna vízlépcsőkre, mivel a témát a kormány magának tartotta fenn.
Ezért fordulok most Önhöz a tárcáját közelről érintő ügyben.
A tömör összefoglalóm tartalmazza mindazon jogi és műszaki-gazdasági indokokat, amelyek a vízlépcsők mielőbbi megépítését indokolják.
különös jelentőséget ad az ügynek a japán Tokusima atomerőmű üzemzavara.
A nukleáris balesetet tulajdonképen nem a 9. fokozatú földrengés okozta, hanem a reaktorok hűtését szolgáló szivattyúkat hajtó, tartalék dízelgenerátorokat tönkretevő 10 méter magas szökőár. A betervezett méretű földrengés azonban elsodorta a régió nagyfeszültségű átviteli hálózatát, amihez az atomerőmű csatlakozott. Emiatt az üzemben lévő reaktorok leálltak, de hűtésüket folytatni kellett. A hálózati kapcsolat megszűntével a hűtőrendszer működtetését a tartalék dízelgenerátorok táplálták, de a cunami ezeket is üzemképtelenné tette. A hűtés hiánya okozta a reaktorok túlhevülését, védőburkainak sérülését és a környezet nukleáris szennyezését.
A japán nukleáris baleset komoly figyelmeztetés számunkra is a Paksi Atomerőmű bővítés tervezésénél.
A Duna 8 méteres vízszint ingadozása már ma is komoly gondot okoz a hűtőszivattyúk aszályos időben történő működésénél, mivel a kis hozzáfolyási magasság korlátozza a szállítandó víztömeget és emiatt a blokk teljesítménye is csökken. Ezen segítene az atomerőmű alatti Duna szakaszon épített vízlépcső duzzasztása.
A Fajszi Vízlépcső a Duna állandó vízszintjét biztosítaná, amely az atomerőmű hűtővíz ellátását biztonságosabbá és gazdaságosabbá tenné, mivel a tervezett , drága hűtőtornyok helyett a jelenlegi friss vízhűtés lenne továbbra is alkalmazható.
A japán üzemzavar a megújuló energiák lehető legnagyobb mérvű felhasználására ösztönzi az országokat, hogy csökkentsék az új atomerőművek létesítését. Ez a cél azonban országonként más megoldást jelent a geopolitikai helyzettől függően.
Magyarországon pl. nincs cunami veszély, a Paksi atomerőművet 6,5 fokozatú földrengés elviselésére alkalmassá tették, amit az átviteli hálózat is kibír és mód van a japán tapasztalatok alapján esetleg még szükségesnek vélt intézkedések megtételére is.
De a rendkívül magas földgáz és nyersolaj import függőségünk minden hazai megújuló energia forrás felhasználását kötelezővé teszi, ha az gazdaságosan megvalósítható.
Ilyen forrást nyújt a Duna komplex hasznosítását lehetővé vízlépcső rendszer.
A magyar Duna Vízlépcsők vízerőműveiben évente termelhető 4 milliárd kWh megújuló vízenergia
hazánk kb. 7 évi villamosenergia-igény növekedését fedezné.
Ha Miniszter úr meggyőződik az érveim igazáról, kérem arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úrnál támogassa a magyar Duna szakaszon hiányzó vízlépcsők megépítésének vállalását az EU soros magyar elnökség tárgyalásai során.
Magam a 92. életévemben abban bízom, hogy a Nagymarosi Vízlépcső újraépítése ügyében az ország érdeke érvényesül a korábbi pártérdekkel szemben. Ezt a célt a rendszerválás óta eltelt 20 év alatt sajnos nem sikerült elérnem, de szeretném megélni legalább a kormány álláspont megváltoztatását jelentő döntést.
Budapest 2011.03. 24
Tisztelettel
Kerényi A. Ödön Állam Díjas, vasdiplomás gépészmérnök
Magyar Villamos Művek Zrt ny. vezérigazgató helyettes
Melléklet
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
