- Nagy Balint_Hupikek
„SZÁRAZODÁS!” – HUPIKÉK ORSZÁGBAN
NAGY BÁLINT
Az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a MEH Környezetállapot-vizsgálat Projekt, a Kecskeméti Főiskola, a VAHAVA Hálózat szervezésében, ez év október 7-én magas szintű tudományos konferenciát szerveztek az aszály és szárazodás kérdéseinek megvitatására. A konferencia célja: „A globális klímaváltozás hazai hatásai és lehetséges válaszai alapján állásfoglalás kialakítása, az aszállyal és szárazodással összefüggő döntések tudományos megalapozására és sürgetésére.” A feladat végrehajtására hat plenáris előadás, három szekcióban további 27 előadás keretében került sor. Mondanom sem kell, jelentős részben ágazatjellegű technológiai transzfer tudományterületeken, országosan ismert nevek által interpretálva.
Ekkora gőztől korszakos jelentőségű következtetéseket vártam. Ezért is nagy izgalommal vettem kézbe a rendezvényen átadott állásfoglalást. Azon nyomban tanulmányozásához fogtam. Nem elsősorban úgy, mint külsős krónikás, hanem úgy, mint az utolsó másfél század ezen ismert folyamatának szorgalmas tanulmányozója, és a történelmi jelentőségű – mert országos koncepcióban és hosszú távú terv hatályában, minden illetékes hatalmi fórum által állami támogatási keretekkel jóváhagyott, törvényesített, és 1978-ban elkezdett – Hosszú távú Meliorációs és Vízrendezési programjának koordinátora. Ha úgy tetszik vezetője. (Erről később részletesebben.)
Az „állásfoglalás” általános bekezdései a végén pontokba szedett intézkedési terv teendőinek „vázlatos” indoklását tartalmazzák. Ezek lényege:
a) „Rendkívül fontosnak tartjuk annak tudatosítását, hogy napjaink és a közeljövő aszálya és a szárazodás nem azonos az elmúlt évtizedekével, ami alapjaiban rendítheti meg, a lakosság létbiztonságát!”
b) „Magyarországon 100 évből 26 aszályos (…? sic), s már az 1900-as évek elején – különösen mosonmagyaróvári professzorok – harcot hirdettek az aszály ellen.”
c) „Történtek figyelemre méltó vizsgálatok, kezdeményezések a közelmúltban is, de a jövőben várható vízhiány, szárazság és aszály, az eddigiektől minőségileg eltérő lesz, mert a felmelegedés és a szárazodás folyamatában jelenik meg, szélsőséges időjárási jelenségekkel „súlyosbítva.”
d) „Ezt jelzi az aszályos évek gyakoriságának növekedése, valamint az, hogy a közelmúlt években a korai és kései fagyokat árvíz, belvíz, majd aszály, soha nem látott (sic) hőségnapok követték, amit özönvízszerű esők, sárlavinák, jégesők, viharok, erdő-, bozót-, tarlótüzek, új kórokozók megjelenése kísért.”
Ezen tényezők által okozott vízgazdálkodási, kereskedelmi, belgazdasági, vízkészletezési és élelmiszer-ellátási zavarok figyelembevételével kéri a konferencia, hogy az országgyűlés minél előbb határozzon a magyarországi víz és élelmiszer-ellátás biztonságát előmozdító stratégia, intézkedési terv kidolgozásáról, jogszabályokkal alátámasztott cselekvési program előkészítéséről, kormánybiztos megbízásáról, beszámolási kötelezettségről, az ösztönző intézkedésekről, ezek feltételeiről, a végrehajtás szereposztásáról, valamint elkülönített források biztosításáról. (Kiemelés a szerzőtől.)
Ezek között jelenjenek meg az alábbiak:
A társadalmi tudatformálás érdekében
1. Tájékoztatási és párbeszédprogramok kezdődjenek a kormányzati, szakmai és civil szervezetek között.
2. A kormányzati, szakmai szervezetek ösztönözzék a vízhiánnyal és szárazsággal foglalkozó rendszeres médiatevékenységet.
A felsőszintű döntésként
3. Az Országgyűlés határozzon a lehető legrövidebb időn belül a „Nemzeti Víz- és Élelmiszer-ellátási Létbiztonság Program” kidolgozásáról, az EU irányelvekhez igazodó tartalommal.
4. Készüljön nemzeti aszálystratégia, cselekvési program, végrehajtási utasítás, valamint támogatási rendszer.
5. Szerepeljen a támogatás feltételeként az igazolt felkészülés.
6. Nevezzenek ki kormánybiztost a megvalósítás, a folyamatos tájékoztatás, a kommunikáció, az Országgyűlés és a kormány elé kerülő jelentések összehangolására.
7. Különítsenek el forrásokat a feladatok megvalósítására, s intézkedjenek a beszámolási kötelezettség, valamint a számonkérés rendszerességéről.
8. Kerüljön sor az alapvető vízigények mindenkori kielégítése érdekében, a Víz Keretirányelvnek megfelelően, vízkészlet-vízhasználat megállapodások kötésére a vízgyűjtő terület érintett államaival.
9. Kezdeményezzenek olyan K+F programokat, amelyek tudományosan megalapozzák a szükséges intézkedéseket. Működtessenek nyomon követési, ellenőrzési és visszajelző rendszereket.
10. Készüljön oktatási program a megelőzés, védekezés, a szakképzés erősítésére és a tanácsadó szakemberképzés javítására, valamint az állampolgárok ismereteinek bővítésére.
A mindenféle vállalati, önkormányzati, meg civil szervezeteknek meg ennyit üzen a „magasságos” grémium:
11. Váljon alapvető követelménnyé a megelőzés
12. A jó gyakorlat szerves részét képezze a vízkészlet-gazdálkodás, továbbá a vízhiány megelőzése és a talajok nedvességmegtartó képességének megóvása. (1) (Kiemelések a szerzőtől.)
Ezzel – az állásfoglalás programjának céljával és a kiemelt feladatokkal kapcsolatos pajzán gondolatok elhessegetése után – a szakmai krónikás feladata véget is érhetne.
Ha nem lenne tisztában azzal, hogy ez a valami, a „szárazodás” nem más, mint a klímaváltozás felgyorsuló mozgása. Ennek fenyegető következményei mögé bújva, a világhatalom és nagyvállalati EHM-ei (lásd Perkins) érdeklobby manővert folytatnak, a gyengébb államok alapvető természeti erőforrásainak birtoklására és profitmaximalizálási törekvésük kiterjesztésére. Ennek sikere, nemzetünk és más nemzetek sokaságának megmaradását, vagy megsemmisülését határozza meg.
Felháborító, hogy 2009 decemberében, még csak a feladatok felvetésénél tartunk. Annak is a 200 éve folyamatosan alkalmazott dodonai, várakozó, ígérgető fajtájánál. Mi – miközben Hollandia olyanná vált, amilyen – két százada egyfolytában „készültünk”, „kezdeményeztünk”, „felkészültünk”, „ösztönöztünk”, „kezdődtünk”, „változtattunk”, hogy elkülönített forrásokat taktikázzunk ki. Miközben semmit el sem kezdtünk, de ha véletlenül elkezdtünk, biztos nem fejeztük be. Ezért – az ágazati elnyomorodottságtól a klímafüggőségig; a tőkehiánytól a hitelképtelenségig; a milliószámú zsellérbirtok és sok négyzetkilométeres óriásbirtok-csoport nincstelen éhező tömeget fialó „versenyéig” – minden gondunk jellegében azonos maradt. Most éppen egy gazdasági és klimatikus kataklizmával fenyegető válságperiódus kellős közepén.
Ilyen helyzetben, a krónikás felelőssége azonos, vagy még nagyobb, mint a szereplőké!
Ennek bizonyítására, kommentár nélkül, beemelek egy idézetet:
„Az általános vélekedéssel ellentétben, Irak nem csak az olaj miatt érdekes, hanem a víz és a geopolitika miatt is. A Tigris és az Eufrátesz is keresztülfolyik az országon, tehát a világnak ebben a részében Irak ellenőrzi az egyre nagyobb jelentőségű vízkészletek legjelentősebb forrásait. A 80-as évek során a víz fontossága – mind politikai, mind gazdasági szempontból – egyre nyilvánvalóbbá vált azok számára, akik az energetikai és a mérnöki beruházások területén dolgoztak. A privatizációs lázban a nagyvállalatok, amelyek a kis független energiaszolgáltató cégeket nyelték le, most arra készültek, hogy Afrika, Latin-Amerika és a Közel-Kelet vízrendszereit privatizálják.” (1)
„Valamennyi ilyen programtervezetnek az volt a kimondatlan célja, hogy a beruházásban részt vevő cégek nagy profithoz jussanak, a fogadó ország néhány gazdag befolyásos családja hasznot húzzon belőle, ugyanakkor biztosítsa a világ különböző országainak hosszú távú pénzügyi függését és politikai lojalitását. Minél nagyobb a kölcsön, annál jobb. Azt a tényt senki sem vette figyelembe, hogy az országra nehezedő adósságteher évtizedekre megfosztja a legszegényebb rétegeket az egészségügyi, oktatási és szociális szolgáltatásoktól.” (1)
Úgy vélem, az idézetben, felismerhető a velünk kapcsolatos azonosság. Ennek tudatában vizsgáljuk meg az állásfoglalás indoklásának tudományos bizonyítottságát, egyben, mint a magyar köz-, környezet- és agrárgazdaság tudományának etikai helyzetét bemutató állatorvosi lovat.
a) „a közeljövő aszálya nem azonos eredetű az elmúlt évtizedekével”. Mivel a világ kaotikus (felfoghatatlan tényezőszámú) téridő spirálban mozog, természetes, hogy két jelenség oka soha nem azonos. Szindrómái azonban lehetnek nagyon hasonlóak. Ezt néhány történelmi idézettel mutatom be:
„A Kárpát-medence időjárását és ennek révén vízjárását négy éghajlati zóna véletlenszerűen keveredő hatásai határozzák meg. Példaként utalok arra, hogy az avarokat nemcsak a frankok verték ki, hanem az éhínség verte ki őket, mert majd évszázados aszály volt akkor a Tisza-völgyben. Volt jégkorszak is a XV–XVIII. század között, amikor szélsőséges állítások szerint a török pusztította a tájat.” (2)
„Mielőtt a felhők a Magyar Alföldet a tenger felől elérik, nagyrészt már leadják víztartalmukat azokban az országokban, amelyeken keresztül vonultak. Kiváltképpen a közbeeső hegyvonulatok veszik le a sarcukat belőlük. A Magyar Alföldet a száraz szelek érik el. Ha még a szelek vízzel telt felhőket hoznak is magukkal, kevés az ok arra, hogy vizüket a síkságon adják le. A Magyar Alföldön alig van hőmérsékleti különbség a különböző helyek között.” (3)
„Nagyobb vízfelületei a folyók szabályozása következtében összezsugorodnak. Így csaknem teljesen hiányoznak a légköri csapadék kondenzátorai, a csapadékot összetömörítő képződmények. Ahelyett, hogy a légáramlatok a vidékre csapadékot hoznának, elviszik még azt a kicsit is, amit a talaj felszíne és az alsó légréteg tartalmaz. (3)
„Mit használ a Magyar Alföldnek, hogy átlagos évi hőmérséklete 8-10 C „ha április végéig még bizonyosan számíthat késői fagyokra? Még május végén, júniusban sem érezheti magát biztonságban felőle.”(3)
„Kevés változatosság mutatkozik, vagy legalább is mutatkozott eddig a termelvényekben, mindössze egy-két növényfajra támaszkodnak. Ebből ered a termések roppant ingadozása egyik évről a másikra, illetve a jövő évi kenyér bizonytalansága”. „Az 1783-évben, a tenger felé kivitt 8millió gulden értékű gabona legnagyobb része Magyarországról származott. 1784-ben azonban, a magyar Kánaán lakói kákagyökéren tengették életüket. Barmaik a házak szalmatetejét, és a szemétdombok rohadt kerítését zabálták le és hullottak el a takarmány hiány miatt.” (3)
b) „Magyarországon 100 évből 28 aszályos..., de a jövőben várható vízhiány, szárazság és aszály az eddigiektől minőségileg eltérő lesz, mert a felmelegedés és a szárazodás folyamatában jelenik meg, szélsőséges időjárási jelenségekkel súlyosbítva.”
Magyarország 1815-ben kb. hárommillió véka gabonát szállított határon túlra. Egy évvel később pedig a makk- és tarackkenyér áldás volt az éhező népesség számára. Érkövi szerint hasonló állapotok voltak: 1790, 1794, 1797, 1801, 1802, 1803, 1805, 1811, 1819, 1822, 1830-1832, 1836, 1841, 1846, 1852, 1857, 1858, 1861, 1862, 1863, amely történelmileg kiemelkedően katasztrofális év volt. Annyira, hogy a sertésekkel a lovak főtt hulláját etették, egyébként egy lovat adtak egy dinnyéért. (3)
A szerkesztő bizottság figyelmébe ajánlom, hogy ennél az utolsó 20 évben sem volt gyakrabban aszályos év. Másrészt, hogy a száraz és nedves évek gyakorisága, bizonyos matematikailag kimutatható ritmusszerűséget sejtet.
Árvizes év eközben mindössze három volt: 1792, 1816, 1853 (4. 1867), ha viszont a száz évet 1900-tól számítom, a belvizes évek száma 30 körüli. (3)
„A magyar mezőgazdaság felvirágoztatása ilyen körülmények között, sziszifuszi munkával egyenlő. Egy ilyen év megsemmisíti mindazon előrehaladást, amelyet nagy fáradsággal értek el évtizedek alatt.” (3)
„Sokan a Tisza és a Duna folyóvölgyeit teljesen semlegesnek tartják a csapadékok kondenzációjára… Mások természetesen vitatják ezt, és az utóbbi évek szárazságának okát (különösen az 1863-as szélsőségeit) főképpen a vidék folyóinak, és kiváltképpen a Tiszának szabályozásában látják”. „Abban azonban egységesek a vélemények, hogy kell valamit tenni, a magyar alföld e vízszegénysége ellen.” (3)
„Az élő Tisza nem pusztán folyó, nem pusztán mítosz és mese, valami más. Olyasmi, amit a tudomány szerény eszközeivel is láthatóvá tehetünk: egységes egész, amely nem egyszerűen a víz, az ártér és ártéri élővilág mechanikus összege; olyan rendszer, amely maga szabja ki az adott lehetőségek tárházából saját környezetét. (4)
A Tisza-völgy időjárása, napjainkban is, és az elmúlt évezredekben is szélsőséges volt; csapadéka és hőmérséklete igen változékony, és bizonyosan ilyen lesz a következő évszázadban is. (2)
Még a kérdésben járatlan olvasó is látja, hogy a káoszba vesző indítékú időjárási változások mozgásával – változó, de néha nemzedékeket fenyegető jelentőséggel – a Kárpát-medence vízháztartásának helyzete, meghatározó szerepet játszik a magyar gazdaság, és vele a magyarság sorsának alakulásában.
A jelen változási folyamatok okai közé azonban besorolódik, a Föld, mint bolygó deformálódott biotópjának hatása is. A földi életközösségre legveszedelmesebb – mert kitalált eszközeivel versenyelőnyt teremtve, más fajok létfenntartásának számlájára, a biológiától elidegenedett irányú folyamatokat terjesztő – emberi faj, relatív túlszaporodásából eredő anyagcseremelléktermék-tömege az egész biotóp rendszert fenyegető tényezővé növekedett.
A klíma, mint kozmikus függőségű nagyrendszer, eddigi működésében törvényszerű periodicitással fellépő kaotikus ingadozások hatásához kapcsolódva, az emberiség földi körforgásban „emészthetetlen” tömegű anyagcsereterméke, különösen a bolygó biológiai struktúrája tekintetében, fölerősíti az önmagukban is fenyegető kozmikus hatásokat. Ha nem indítéka, de mindenképpen erősítője, felgyorsítója azoknak. (Pl.: a sarki jégmezők óriási tömegének rohamos olvadása következtében jégmentessé vált területeken, a gigantikus nyomáscsökkenés eredményeként, az anaerob viszonyok között, hatalmas nyomás alatt végbement reduktív biológiai folyamatokban keletkezett metán, ammónia, kéngázok, szén-monoxid és más üvegházhatású gázok szabadulnak fel. Akár csak ezek tömege elérheti, vagy meg is haladhatja az ember, mint faj által okozott fajlagos szennyezést. Ugyanakkor az elolvadt jégsapka súlyával azonos nyomáscsökkenés hatására törvényszerűen tektonikus mozgások keletkeznek, kiszámíthatatlan nagyságú vulkanikus tevékenységgel, ennek megfelelő, a folyamatokat felgyorsító közvetlen és közvetett – egyebek közt – hő, de főleg lefagyással fenyegető, légszennyező hatásokkal.
A történelemben ilyen folyamatok már többször előfordultak. A jövő alakulásában - ismét a káosztörvény hatályának megfelelően - egyebek közt az játszik szerepet, hogy a tektonikus következmények koncentráltan vagy szétszórva jelentkeznek. Egy óriás vulkán létrejöttének katasztrofális következményeit, a régészeti kutatások már eléggé felderítették.
Ez ismételten, de most ijesztően felgyorsulva, valóban „alapjaiban veszélyezteti a» lakosság «, sőt a földi biológiai struktúra létbiztonságát”. Kataklizmáig terjedő következményekért való felelősségig számon kérve, a magyar értelmiségi és társadalmi elit, - különösen 200 év óta elkövetett – törpe látókörre, és Törpilla nemzeti felelősségre valló mulasztásait.
Az „állásfoglalás” indoklása abból indul ki, hogy Magyarország klímája 100 évből 28 aszályos évet hordoz. És itt, a bizonyítás biztonsága érdekében, az idézetet félbehagyja. A megállapítás pedig ténylegesen úgy igaz, hogy 17 jó és több mint 30 ár- és belvizes.
Vagyis, Magyarországon a klímaváltással („szárazodással”) kapcsolatos védelmi intézkedések haladéktalanul megkezdhető teendője, hogy ha kell, tűzzel-vassal kényszerítve, ki kell tisztítani vagy fel kell újítani, a belvízelvezető csatornákat, a műtárgyakat és a vízgyűjtők berendezéseit. (E célból kell kezet-lábat törni a hatóságoknak, nem a falusi állattartás megbénításában.)
Hányszor hallottam én, állítólag tudós, értelmiségi elit szájakból és az őket „bérlő” politikusokéból elhangzani, hogy országunk mezőgazdasági termelésre kiemelkedő adottságokkal rendelkezik. És hogy ebből eredő komparativitásunk birtokában, támogatáshátránnyal is lebírjuk Európát. De legalább is felzárkózunk hozzá. (Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy ilyen objektív kockázati szint mellett 30–40% adófizetők pénzéből adott támogatást hordozó GOFR termékekkel akarunk felzárkózni és versenyezni, elemi iskolás szinten is felismerjük, micsoda hupikék szellemi törpe ország koldusbotra ítélt polgárai vagyunk.)
Az igazság annyi, hogy hazánk potenciális adottságai meglennének, ha azok teljes megtartásának és hasznosításának céljával, természetbe illeszkedő gazdálkodással, a fejlődési korszakok egymásra épülve, nem egymás ellenében mozogtak volna, illetve alakulnának.
A vízimalmok meggondolatlan, pocsolyákat szülő, csak közvetlen, egyéni gazdasági érdekek alapján történő telepítése, a folyók, de különösen a Tisza vízgyűjtőjének üzleti indítékból történt „szabályozása” óta a természeti adottságok misztifikálása önámító, nemzetrontó hazugság! Ami mindig valamilyen alantas célt szolgál. A Kárpát-medence klimatikus adottságai sajátosak, de nem kiválóak! Ehhez alkalmazkodni kell. Mert a technológiai erőszak – egy profit-diktatúrában különösen – önmagában is csökkenő hozadékot szül. A magyar mezőgazdaság – amint már 130 éve a Ditz jelentésben is olvasható volt – akkori, de különösen mai, még beszűkültebb ágazati rendszer-romjában, minden csapadékot megtartó vízgazdálkodási átrendezés nélkül biztosíthatatlan kockázatú. Társadalomgazdasági szempontból nemzeti érvágás jellegű tevékenység. Ezért mindennek tudatában ismét felhívjuk a jövő kormány figyelmét, hogy ha tartósan akar szolgálni, a vízrendezés még a sportnál is előre valóbb, nemzetstratégiai terület. Nemzeti létkérdés!
Aki akarja, azt is tudja, hogy a folyószabályozáskor – más európai országokkal ellentétben – hatalmi és költségvetési, vízgazdálkodási egyeduralmi helyzetet kiharcoló vízügyi kormányzat, hegemón törekvései alátámasztására, a vészhelyzettel való sakkban tartást alkalmazta. Vízgazdálkodásunk nem „szárazodás”, hanem árvízvédelem-centrikus volt és maradt. Nem óhajtván az erre rendelkezésre álló nemzeti javakat más gazdasági ágazatokkal megosztani, nálunk nem a szárazodás, hanem a maximális áradás szintjére emelt gát lett a főszereplő. A közlekedési edények törvénye alapján elrendeltetett belvízmagassággal. Ennek következtében Hollandiához hasonló évi vízmennyiséget magunkon „átpréselve” – az átlagcsapadék pontján billegve –, 150 éve tendenciózusan romlik a vízmérlegünk. Vagyis nő a bejövő és kimenő arány, veszteség számlája. A Tisza szabályozása óta, hullámzó trendben, önhibánk okán „szárazodunk” (Ez az okoskodó „műanyag” szó, úgy jön ki a magyar száján, mintha homok került volna a fogai közé. Ha az én őstudást hordozó ősparaszt nagyapámhoz egyszer azzal állítottam volna be, hogy hallotta-e, hogy szárazodik, fejcsóválva így válaszolt volna: már sokszor mondtam, hogy ha iszol, rágd meg!)
Azért arany áru az öntözővíz, mert a csökkenő víztartalék számlájára történik, nem a megmentett és tartalékolt csapadék-(bel) és az összegyűjtött csurgalék-(tető) vízből származik.
Azért beszélünk – őstudású elődeink természetbe illeszkedő, vizet és hordalékot a Nílus-torkolatéhoz hasonló alapelven hasznosító vízi (fok) gazdasága helyett – csak iparszerű öntözésről, elviselhetetlen fosszilis energia- és forgótőkeigénnyel, mert ez a globális eszközgyártó hatalom érdeke és követelménye. Mert így a méregdrága, vészhelyzet nyomása alatt megvásárolt eszközökkel tengerbe erőszakolt vizet, a termelési rendszerben is, hatalmas mennyiségű eszközzel vagyunk kénytelenek pótolni. Exponenciálisan romló fajlagos energiatartalommal és árral. A ma teherként megjelenő hordalék hasznosulásának elmaradásáról nem is beszélve. (6)
Még jobban felerősítette ezt a lobbit a hatalmi ágazatként megjelenő, és a kataklizmaveszélyt állandó paravánnak használó környezetvédelemmel való egyesítése. E „divatos, fiatal” hatalmi ágazat, kormányzati tárcához jutva, önbizonyítási görcsében mindent törvénnyel, szabályozással akar megoldani. Nem a fenti válság halmozat túlélésének megoldására koncentrál. Törekvéseinek nem egyeniránya a klímafolyamatok befolyásolhatóságának, visszafordíthatóságának vagy irreverzibilitásának esetére kidolgozott forgatókönyv alternatívák kidolgozása és őszinte feltárása, a fenntarthatóság létkérdésként kezelt biztosítása, a szellemi korszakváltás megvalósítása. Egyik irányból klímaváltást hirdet, másik irányban óriási társadalmi ráfordításokkal véd ennek megfelelően mindenképpen megváltozó biotópokat; életfeltételeik után elmozduló, vagy hallgatása, vagy cinkossága miatt, élettér nélkül maradó fajokat; luxus menhelyet épít kóbor ebeknek; ugyanakkor nemesítési módszernek minősíti a faji határon átlépő génmanipulációt. Eközben, a világon naponta 24 000 gyermek pusztul éhen, és e hazában negyedmillió éhező gyerek kiált segítségért. Hivatalnokainak nagy része, soha sem fogja megérteni, hogy a természetvédelemnek addig van értelme, amíg az ember megmaradását, megmentését, szolgálja. Elfogadja, eszébe se jut korlátozni a fenntarthatatlan, profitszerző, 1000 hektáron 3 főt eltartó, természetromboló termelési formákat, de hasznosítási korlátozás alá von minden megjelenő vizet, amelyre véletlenül három vadkacsa vagy egy gém leszáll. A fő ágazati célját képező szennyvíz, „emészthetetlen” szemét és a kutyapiszok meg a háztetőkig ér.
Mindez így marad mindaddig, amíg nem akad egy értelmes államvezetés, amely a gazdasági irányítást, de különösen a létet meghatározó termőföld és vízgazdálkodást, tárcák fölött átérő irányítás alá helyezi. Amely egységes, társadalomgazdaság- (közjó) centrikus rendszerbe szervezi az egymással mindenfajta hatalomért, de főleg támogatási keretekért, léggömb jellegű célokkal háborúzó ágazati hatalmakat. Amíg az alapvető természeti erőforrások nem az emberi megélhetést vagy túlélést, hanem a profitot szolgálják.
c) „.. már az 1900-as évek elején – különösen mosonmagyaróvári professzorok – harcot hirdettek az aszály ellen. Történtek figyelemfelkeltő vizsgálatok, kezdeményezések a közelmúltban is, de a jövőben várható vízhiány minőségileg más lesz…” (Kiemelés a szerzőtől.)
Negyedszázados vezetői tevékenységem kapcsán a termelésben nem találkoztam ezzel a mosonmagyaróvári mozgalommal. Illetve ilyen, de mindig csak maximum a technológia határáig érő törekvés, időszakosan minden egyetemen megjelent. Mosonmagyaróvárról emlékezetemben a Smith (jutalmul akadémikussá minősített) professzor pártbizottsági határozattal kötelezett VINASZ etetési programja maradt meg. Felerősödött azonban a Pannon irányból egy másik „mozgalom,” amelyet annyira veszélyesnek minősítettünk (és még mindig annak tartok), hogy az 1978-ban Battonyán beindított Országos Meliorációs Program nagygyűlésén is szükségesnek tartottam rá külön kitérni. Szó szerint imigyen:
„Mindezek figyelembevételével, a talajerő gazdálkodás jelenlegi vitájához állásfoglalásunkat ismételten leszögezzük: A Keszthelyi Georgikon Napokon elhangzott megállapítás – amely szerint a talajtermékenységet kizárólag műtrágyára alapozva, szervestrágya nélkül is fokozhatjuk, s ezért a szervestrágyát elegendő az állattenyésztési telepek köré kiszórni – csak abban a vonatkozásban helytálló, hogy tényleg meg lehet tenni. De ha közgazdasági számításokat is végzünk, látni fogjuk, hogy ez rohamos hozadék csökkenéssel jár együtt. A talaj szerves anyag tartalma, mint talaj pH egyensúlyi tényező, valamint a talaj vízháztartásában, tápanyag tároló és tápanyag leadó képességének fokozásában alapvető szerepet játszó fő agrokémiai tényezőnek a jelentősége, messze nagyobb, a benne levő tápanyagok értékénél, és jelentős szerepet játszhat a talaj potenciális termőképességének fokozásában.
Hasonló hibás álláspontok korrekciója és megelőzése érdekében a továbbiakban be kell vezetni a talaj potenciális termőképességének számítását.
Megállapítottuk, hogy mesterséges, tehát ipari eredetű tápanyagokkal minél inkább eltávolítjuk a tényleges termőképességet a talaj potenciális termékenységétől, annál nagyobb fajlagos hozadékcsökkenéssel kell számolni.” (Battonya, 1978. szeptember 15.)
Kijelentettük mindezt, akkor már befejezett, és a teljes mezőgazdasági vertikumot e pontról energiatranszformáció-hatékonyság szempontjából elvégzett számítások, és az akkor már teljes kapacitással folyó, négyhektáros mozaikrendszerben végzett, egységes módszerrel mintázott, mért és táblára konkretizált, talajtani mérések alapján. Amelyek egyértelműen bizonyították, hogy:
a termésátlag trendjében növekszik ugyan a ráfordítással, de mozgása nem a bevitt hatóanyagot vagy a mért tápanyagmérleget követi, hanem a csapadékviszonyokat;
a talaj felett élő agrobiotóp és a benne élő, rá tipikus életközösség egységes táplálkozási és fiziológiai rendszert képez, miközben holt anyagként kezeljük és vizsgáljuk;
a talajban végbemenő biológiai tápanyagforgás üteme és tömege az agrobiotópénak többszöröse, vagyis a nagyrendszer meghatározó része;
ezt figyelmen kívül hagyva, a termesztett növény napi felvételénél arányosan több, pl. C-t és N-t forgató biológiai közösséget a talajméréshez használt extraktumának kivonásánál elpusztítjuk, nagyrészt gáznemű C-vé (pl. CO2-vé) Vagy N-né (pl. N2-vé stb.) degradálva mérés nélkül a levegőbe engedjük, miközben a tápláló folyamatot s vele fiziológiai közösséget megszüntetjük.
A talajt elemezhető minerális közegként kezeljük. Vagyis krematóriumi hamun mérünk, pl. magnéziumszintet. (Nem vagyok benne biztos, hogy az akadémiai agrárgazdaságtan és talajtan minden fontos tényezője a mai napig elért e felismerésekig.)
A fenti következtetések alapján, az OMFB Agrárosztályával együtt, K+F szerződést kötöttünk a Szegedi Biológiai Intézet Biofizikai osztályával, a növényi tápanyagfelvétel biofizikai folyamatainak tanulmányozására, a Gödöllői Egyetem Talajtani és Agrokémiai Tanszékével a növényi tápanyagfelvétel jelzett atomos vizsgálatára, a Baranya Megyei Növény és Talajvédelmi állomása mellett létrehoztuk az Országos Talajbiológiai Laboratóriumot. Soha nem látott méretű tőzegkitermelést indítottunk be. Országos intézkedési tervet dolgoztunk ki az állattenyésztési telepek környékén felgyülemlett sokmillió tonnányi szerves trágya kihordására, és ha nem volt elég gép, robbantással történő, egyszeri szétszórására. (Szívesen megmutatnám néhány mai bürokratának, hogy a 6 millió tonna szerves trágya hasznosításának milyen ma is modellül szolgáló, pontosan kivitelezett programja volt.) (5)
Vajon e tisztelt grémium, ismer-e a világtörténelemből olyan országot, amelyet talajgenetikailag, talajtanilag és hidrológiailag, növénytermesztési fonológiai lépcsőnkét, négyhektáros sűrűséggel, olyan pontossággal, olyan megtervezett és integrált egységes rendszerben végigmértek volna, mint amit mi 1977–85 között e haza mezőgazdasági területein elvégeztünk. A Szabad Világ Amerikával együtt csodájára járt. Csak a hazai technológiaitranszfer-központok és az anyagi és karrierérdekből akkor már a szolgálatukba szegődött, ezzel magát is technológiai transzfer szintjére degradáló honi agrokémiai és agrárgazdasági tudomány gyűlölte, mint a leprát. Mert az energetikailag meztelenre vetkőztetett műveleti összefüggések egyértelműen bizonyították, hogy az USA-tól 10% többlettermék-részesedéssel, 10 éves futamidejű rojalitivel, világbanki hitelből vásárolt technológia- és eszközrendszerrel, 50–70% kiemelt zártkörű állami támogatással beerőszakolt technológia, pláne hatékonyságellenes munkaegység-bérezési móddal üzemeltetve, az ágazatot oda kényszeríti, ahova 1989-re jutott.
A fenti tudományágakat pedig, politikai gazdaságtan minőségű, transzferalapnak sem alkalmas, állampárt eredetű műárakra, könyvelésre, három pénznemre és piacra őrjített „áltudomány” szintre degradálta. Lufi minőségű tudományos „tétemények” tömegét „minősítve” Ezzel ellenőrizhetetlen melegágyává, transzferjévé válva a rendszerváltással magát mindenhatónak kikiáltó globális piaci, liberális agrárgazdaságtannak. A magyar mezőgazdaságot a Társadalom-gazdaság szolgálata, a nép megélhetésének biztosítása helyett, a globális piac profithajszoló, emberellenes gazdasági célok áldozatává „szakértve”, melyből szakági tudományos forradalom nélkül ki nem mászik.
A magyar növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szervezet nem szállt be ebbe a folyamatba. Mi a hálózatfejlesztést is, a mérő- és adatfeldolgozó rendszert is, néhány különleges műszer és gép kivételével, a hazai műszer-, gép-, vegyiparral és nemesítéssel együttműködve, vagy egészen, vagy legalább nullszaldós céllal, magunk fejlesztettük, dolgoztuk, vagy adaptáltuk és szerveztük meg. A fenti eredményeket, folyamatosan számításokkal ellenőrizve. Laboratóriumoknál még a kötelező épület: berendezés optimális értékarányát is.
Elemzéseink egyik perdöntő megállapítása az volt, hogy a csapadékingadozásból származó terméskiesések jelentősen meghaladják az öntözött területek által biztosított pozitív eredményeket. Ez az időjárásnak kitett területeken, már a ráfordítások korabeli szintjén elrendelt támogatás mellett is, elviselhetetlenné tette az ebből származó kockázatot. Jelentős mértékben csökkentve a talajtermékenység komparatív és műszaki változatának érvényesülését. Ezért minden létező és részt venni akaró szakértő bevonásával, e mérési adatrendszerre alapozva dolgoztuk ki a Távlati Országos Meliorációs Programot. Majd ennek alapján a Távlati Meliorációs Tervet, amit 1978-ban, minden illetékes hatalmi tényezővel jóváhagyatva, beindítottuk és az első, 10 éves szakaszt – A Felső, Közép és Alsó Tisza vidéki, a Körösök vízrendszerét érintő szakaszát, a Dél- Kelet-Balatoni (Enying és vidéke) a Nyugat-Balatoni (Zala-Veszprém-Kisbalatoni), valamint Győr-Szigetközi körzetekben 1985 re 50 –, volt, amit 100%-ban elvégeztük. A vízgazdálkodási társaságok feltámasztásával a csatornákat kitakaríttattuk, a Vízüggyel együttműködve a hiányzó műtárgyakat legyártattuk és felújíttattuk, a tervezett vízgyűjtők arányos részét megépítettük. Kidolgoztuk a légi felvételezés alkalmazását, sőt megkezdtük a műholdas talaj-felvételezési módszerek adaptálását, interpretálását, amely pontos földi mérések kifejeződésének kódolása nélkül nem használható.
És – amint Orlóci tanár úr naiv csodálkozással konstatálja – valamiért 1985–93 között nem volt árvíz. A „valamiért”-et szakértőtől csak akkor vagyok képes elfogadni, ha egymásra teszi az árvizes és nem árvizes évek hőmérséklet- és csapadék naptárát. Félreértés ne essék! Orlóci Lászlót, amint idézett és könnyen hozzáférhető dolgozata is bizonyítja, progresszív, korszakváltó vízgazdálkodási tudósnak tartom, mégpedig Andrásfalvy Bertalan és Molnár Géza után szívemhez legközelebbiknek. De ezért is, tőle érzékenyebben fogadok kitételeket. Olyanokat is, hogy látott meliorálni erre alkalmatlan belvizes területeket. (2) A melioráció, szerény ismereteim szerint, egyik céljában ennek megszüntetését célozza. És hogy az üzem a táblán belüli foltok korrigálására is külön lehetőséget kapjon, a szakmai bölcsek legszélesebb körének meghallgatása alapján, az állami támogatások 50–70%-át központi elbírálás alapján térségi komplex meliorációra; 30–50%át pedig egyedi üzemi táblán belüli meliorációra fordítottuk.
Másrészt a rendszer, a már akkor számítógépes központi feldolgozással működő folyamatos mérések, a meliorált területeken bekövetkezett eredménymozgások alapján ellenőrizte volna a meliorált táblákon beálló vagy elmaradó változásokat, és önellenőrző és öntanító módon, számon kérte volna az eredményeket. És tette is ezt, 1985-ig, amikor Fekete János, Lázár György, Szabó István, Marjai és Burgert elvtársak nemzetközi tőkével folytatott adósságcsapdába vezető játékait, a Vízügy különösen szennyvíz-gazdálkodási hatalmi bővülésével keletkezett hegemóniáját, valamint az akkor még hatalom felé törekvő környezetvédelmi „notabilitások” céljait zavarva, az apparátussal együtt szét nem verték. Az adatok azonban, bár sok esetben szétlopva, megvannak. Ezért ennek műholdas tükröződésjelek azonosításától a vízgazdálkodási rendszerreform kidolgozásáig kiterjedő hasznosítása páratlan lehetőség. Maga a rendezett adatrendszer viszont páratlan nemzeti szellemi tőke. Amelyről a részt vevő szerveknek, de különösen a növény- és talajvédelmi, valamint a vízügyi hálózatnak, különösen a VITUKI-nak, a vízgazdálkodási társulásokkal együtt, a kormányváltáskor el kell számolnia. És eddigi használatukkor elmulasztott – etikailag is, „minősítés” tisztaság miatt is – hivatkozási mulasztásokat hivatalosan el kell ítélni. Nem is beszélve a törvénysértő forgalmazások kivizsgálásáról.
Egyik nagy agrokémiai méltóságunk, e korszakos és megismételhetetlen munkát azzal minősítette le, hogy a meliorációs körzetek nem igazodtak a régiók határaihoz. A választ az AKI által 1979-ben készített „A Melioráció Távlat Fejlesztési Programja és Intézkedési Terve” dokumentumból másolom:
„Az üzemi és üzemközi vízrendezési létesítmények, valamint a főművi kapacitások összhangjának biztosítása érdekében, célszerűnek tűnt a mezőgazdasági meliorációs térségeket az OVH gyakorlatában alkalmazott vízgazdálkodási egységekből; a belvízrendszerekből és vízgyűjtő területekből felépíteni. Az 1981–1990 közötti időszak meliorációs fejlesztési előirányzatait vízgazdálkodási egységenként készítettük el. Az egyes beavatkozások mennyiségének, költségének meghatározása a MÉM NAK által készített felmérés adataira épült. Térképen ábrázoltuk a belvízrendszereket és a vízgyűjtőket, majd a területileg azonos NAK körzetekben előirányzott feladatokat és költségeket hozzárendeltük. További vizsgálatok és számítások alapját ezek a térségek képezték.
Távlatilag a térségi fejlesztésre javasolható területek lehatárolásakor figyelembe vettük az MTA Agrokémiai Kutatóintézetében a meliorálandó területekről készült, az eróziós kártételt és talajhibákat ábrázoló térképeket, belvízkár területi jellemzőit, a potenciális termőképesség megközelítésére a talajértékszámot, az átlagos aranykorona-értékeket, valamint a termelés-ráfordítás, hozam és eredmény adatait. Ezt követően a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Főosztályával és az OVH-val való egyeztetés során alakítottuk ki a térképmellékleteken ábrázolt, és a 10–12. mellékletekben táblázatosan felsorolt 1981–1990 közötti fejlesztési javaslatot”(5)
E környezetgazdálkodási grémium honnan veszi az erkölcsi alapot, hogy egy aszályról szóló műszó bevezetésével, egy ekkora, előtte és utána megismételhetetlen pontosságú és hálózatú felmérést annyival intéz el, hogy „történtek figyelemkeltő vizsgálatok, kezdeményezések a közelmúltban is, de a szárazság és aszály az eddigiektől eltérő lesz…” Az igazi klimatológusok ez utóbbi kitételt nevetve cáfolják. Azonban bármilyen eredetű vízmérleg hiány vagy „szárazodás” következményeire csak a pontos mérési adatok alapján lehet következtetni. És a tervekből miért nem lehet hasznosítani a jövő feladatnak megfelelőket? Megváltozott a víz áramlási iránya vagy a talajszerkezet? Valószínű nem, mert pl. az Észak-balatoni foszformentesítési programot maszek Bt.-ék árulják, miközben e feladatkörben készült.
A szervezőbizottságból legalább négyen-öten, ügydöntő jelentőséggel vettek részt a „figyelemfelkeltő”-vé degradált, korszakalapozó mérési és meliorációs programban.
Ami az új, sokszor mediterrán származású növényi károsítók megjelenésével való bizonyítást illeti, ezt azért nem lehet elfogadni, mert a behurcolás jelentős része Európai Unión belülről történt, miután szétverették a FAO és UNIDO modell magyar növényvédelmi szervezetet. Megszűnt: a belső karantén, mint kategória; az importált szaporítóanyagok termőhelyi elővizsgálata; a felderítés és járványmegelőzés; a szaktanácsadás pedig a szergyártó cégek kezébe került, és marketing, őstermelőknél, a reklám szintjére süllyedt.
Akár eltérő lesz a klímaválság az eddigiektől, akár nem, egy biztos: az öngerjesztés mai folyamatainak inerciáját számba véve, e halmozódó hullámú (interferens) tüneteket mutató, visszafordíthatatlanságot (irreverzibilitást) bizonyító jelenségekkel megjelenő klímaváltozási folyamat önmagában is alapjaiban „fenyegeti a lakosság létbiztonságát”. A baj azonban az, hogy most a világon először együtt jelenik meg egy ugyancsak utolsó, permanens válsághullámokkal jelentkező gazdasági világrendszer-válság végjátékával. Ezt nálunk „megfejeli” még egy teljes, minden oldalú (gazdasági, társadalmi, alkotmányos, politikai, morális, kulturális, szociális, nemzettudati stb.) nemzeti válság. Vagyis, nálunk a szó szoros értelmében a nemzeti lét van végveszélyben.
Ezért a témát ilyen kisstílű, hatalomágazati lobbyzinten tárgyalni nem éppen Olümposzi léptéket mutató világképre vall. Ha valakinek e téren kétsége lenne, kiemeltem számára a kulcsszavakat. Mint cseppben a tenger, úgy jelenik meg benne az a dermesztően nemzetveszejtő, filléres érdekközpontúság, amellyel a magyar értelmiségi elit a már eddig is sokszor pusztulást okozó vízdeficithez és csapadékgazdálkodáshoz viszonyult. Ide s tova másfélszáz éve! Most a lét vagy nemlét pontjáig szorultunk. Innen az út, amin idejutottunk, akármilyen javítással, „a sírt melyben nemzet tűnik el” látomás beteljesedéséhez vezet. Kozmopolitikába lopakodó, júdáspénzért állandóan „tévedő” nemzeti elittel csak ide juthatunk! A jövő szempontjából legfontosabb, össztársadalmi szellemi erőfeszítésre érdemes kérdés, hogy a beindult és az ember által megerősített, öngerjesztő biotóp-váltó folyamatok megállíthatók vagy visszafordíthatók, illetve visszafordíthatatlanok, ez esetben lassíthatók-e? A teendőket ugyanis e válaszok alapján kell és szabad meghatározni.
Következtetéseim szerint ma már nem megelőzhetők, nem visszafordíthatók, végkimenetelük mértéke kiszámíthatatlan. Ezért a fejlődést erőszakoló intézkedések helyett túlélést célzó, radikális paradigmaváltásra van szükség.
Végleges pusztulásra ítéli magát a nemzet, ha a mai, minden irányú és háromrétegű káoszból való kijutás útjaként ismételten a globális tőke hatékonyságának szolgálatát jelöli meg. Vagyis az előidéző globális piaci versenyzés és szabályozás kicsit néppártira nyomorított és nemzeti színre festett paradigmáit tekinti iránynak! A profitmaximalizálás Font által hirdetett egyeztetése a szociális helyzet megoldásával ebben a helyzetben antagonista paradoxon. Nemzeti túlélési lehetőséget eláruló Hókuszpók-gagyi a törpeagyúak beetetésére! Ez minden nép számára parancsolat, csak az elnyomó érdek gazdasági terrorja nem engedi felismerni. És ha az EU továbbra is ezt egyen-erőszakolja, és a támogatásokat erre és nem a lehetőségek adottságnak megfelelő kihasználására „osztja”, feladatára alkalmatlannak kell tekinteni.
Fejünk felett hömpölygő végveszélyben nem a „kilábalás csodáiról kell rózsaszín ködöt fújni”, hanem e helyzetet is őszintén megvilágítva, a vég elkerülésének lehetőségeit mérlegelve, a nemzeti túlélés alapjait biztosító közösségi és egyéni magatartásbeli paradigmákat kell kidolgozni. A fenébe a bankok világrontó jelképes papírhegyeinek tiszteletével, amikor az emberek „enni, inni” alapigényének kielégítése is a közeljövő fenyegetéseinek ködébe vész. Ezt totalitáriusan kezelni nem lehet, sőt végzetes bűn lenne. Ezért a létalapok megtermeléséért való felelősséget, a termőföld és víz nemzeti kézben való megőrzésének kötelezettségén kívül, decentralizálni kell (szubszidiaritás). Az egyént a helybeni önellátásért való felelősség irányába kell vezetni. A politikai gondolkodást alapjaiban is, céljaiban is át kell rendezni. Teljesen új gazdasági prioritásokat, támogatási elveket és célokat kell követni. A hazai piac ellátását a termelés stratégiai céljává kell emelni. Nemzeti mozgalmat és akciókat kell indítani, a csurgalék (pl. ereszcsatorna vizek) gyűjtésére és meghatározott vízhasználat kielégítésére stb. Ilyen célra alkalmas merev és rugalmas (pl. Trevira) tárolók támogatott gyártásával és akciós értékesítésével.
A kataklizma fejünk felett gomolygó fenyegetésének nyomására, a mindenféle nemzeti elitnek, mint a pillangó bábjának, le kell vedlenie Hókuszpók kerti törpéinek bábruháját, és a világ gonosz urát kijátszva, a nemzet és népe túlélésének biztosításában, stratégiájában kell normális alakját fölvennie, nagyon gyorsan, ha 2012–14 táján, nem akar a Húsvét-szigetek egykori papjainak és elöljáróinak sorsára jutni. Ha nem teszi, sorsát megérdemli.
FORRÁSMUNKÁK JEGYZÉKE
(1) PERKINS, J.: Egy közgazdasági bérgyilkos vallomásai. Ráció Kiadó (2) ORLÓCI I. (2009): Vízgazdálkodás a Tisza-völgyben. „a falu” 2009 ősz (3) DITZ, H. (1993): A magyar mezőgazdaság. Népgazdasági tudósítás a kir. Bajor Kereskedelmi Államminisztérium részére. 1867. Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete (4) MOLNÁR G. (2002-2003): A Tiszánál. Gondolatok a természetről és történelemről… Ekvilibrium Kiadó, Zalkod (5) NAGY B. (1978): A melioráció szerepe a talajok termőképességének növelésében és továbbfejlesztésének időszerű feladatai. Országos Komplex Meliorációs Bemutató, Battonya, 1978 szept. 15. (6) Agrárgazdasági Kutató Intézet (1979): A melioráció távlati fejlesztés programja és intézkedési terve. Budapest (7) Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központ (1984): A magyarországi I. talajvizsgálati ciklus eredményeinek értékelése.
© Reális Zöldek Klub . Minden jog fenntartva.
