A veszteség a hajózható vízi utak tekintetében a következő:

Volt …………………………..6011     kilométer

Elveszett …………………….3883      kilométer

Marad………………………..2128      kilométer

Százalékban                                35.4

Ami megmaradt, arra a rendszerváltó politikai elit kötött vitéz csomót.

A Duna, Pozsony - Budapest közötti szakaszának rendezése ügyében az új Kormánynak megegyezésre kell jutnia Szlovákiával ez év végére.

Magyarország sokadik kormányának működésének időszakát érinti a vízlépcső vita lezáratlan volta. Álláspontunk szerint az elhúzódó exlex fázis, azzal függ össze, hogy a hazai közvéleményt a média egyoldalúan, kiegyensúlyozatlanul tájékoztatta a vízlépcső ökológiai és gazdasági hatásairól, a politikusok és a kormányok képtelenek kilépni a média által a közvéleménybe sulykolt keretből, még azok a politikusok is, amelyek a reális zöldek véleményét osztják a vízlépcső kérdésében. (Zöldike)

Közzé tesszük az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai bizottsága számára 2009. szeptember hóban készült előterjesztésünket:  

E l ő t e r j e s z t é s

A Magyar Országgyűlés Gazdasági és Informatikai bizottsága

részére

a magyar-szlovák vízlépcső jogvita rendezéséhez szükséges országgyűlési feladatokról    

Budapest, 2009. szeptember

Hónig Péter miniszterjelölt Gazdasági és informatikai bizottság előtti meghallgatásán kormánypárti és ellenzéki képviselők kérdést intéztek a jelölthöz, miképpen szándékozik a tárca élén a vízlépcső-pert követő magyar-szlovák jogvita rendezését előmozdítani.  

Az előterjesztés elemzi a vízlépcső-pert követő magyar-szlovák jogvita rendezését hátráltató jogforrás (1139/2004.(XII.11.) Korm. határozat) azon részét, amely akadálya a Felek közötti tárgyalások előrehaladásának, feltárja és észrevételezi a megegyezést gátló körülményeket  továbbá javaslatot tesz a Gazdasági és Informatikai bizottságnak a jogvita rendezéséhez szükséges feladatokról.

A Kormány a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tervének hatáskörzetébe tartozó folyó- és tájrehabilitáció elveiről és ezzel összefüggésben a magyar-szlovák tárgyalásokon képviselendő álláspontról a 1139/2004.(XII.11.) Korm. határozatot fogadta el.

A határozat előírásokat tartalmaz a Kormány képviseletében a szlovák Féllel tárgyaló magyar delegáció számára.

Meggyőződésünk, hogy a vízlépcső-pert követő magyar-szlovák jogvita befejezését a 1139/2004.(XII.11.) Korm. határozat 2. pontjának a) bekezdése tartja vissza.

Az inkriminált rész az alábbi:

 „a) a hágai ítéletből kiindulva, a Magyar Köztársaság az eredeti terv szerinti alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti, és arról nem kíván vitát nyitni, ugyanakkor a dunacsúni létesítmény fennmaradását nem ellenzi egy kidolgozandó megegyezés keretei között, ezzel eleget téve a hágai ítélet azon megállapításának, hogy az 1977-es szerződés célkitűzései a jelenleg meglévő építményekkel teljesíthetők.”

A kormányhatározat „a)” bekezdésének elemzése és az észrevételek.

1. Kormány a hágai ítéletből kiindulva az alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti.

Valójában a Kormány nem a hágai ítéletből kiindulva, hanem politikai nyomásra határozott, hogy alsó vízlépcső megépítését elveti. Medgyessy Péter az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 2002-es országgyűlési választások előtt megígérte a vízlépcső- ellenes civil szervezeteknek, hogy választási győzelme esetén a kormány nem épít alsó vízlépcsőt.   

A Kormányfő az ígéretét feltehetőleg arra alapozta, hogy a hágai ítélet 134. pontjában a Bíróság megállapítja: Nagymaros felépítésének többé nincs értelme. Fontos annak rögzítése, hogy a Bíróság megállapítását a villamos energiatermelésen belül a csúcsra járatásra vonatkoztatja.

Idézzük a bírósági ítélet 134. pontját:

„134. Ami 1989-ben vagy 1992-ben helyes jogalkalmazás lehetett volna, ha az ügyakkor a Bíróság elé kerül, az 1997-ben a joggal való visszaélés lenne. A Bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a bősi erőmű már közel öt éve működik; hogy az üzemvízcsatorna, amely az erőművet táplálja, egy lényegesen kisebb tározóból nyeri vizét, melyet nem a Dunakilitinél, hanem a Dunacsúnnál felépített duzzasztógát képez; és hogy az erőmű a vízjárást követő üzemben működik, nem pedig csúcsra járató üzemben, mint azt eredetileg tervezték. A Bíróság ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy Nagymaros nemcsak hogy nem épült fel, hanem a csúcsra járatás mindkét fél általi tényleges elvetésével, felépítésének többé nincs is értelme.”

Feltehetőleg a Kormány a 134. pontot nem tanulmányozta kellő alapossággal. A Bíróság csak a Bősi Vízerőmű csúcsrajáratása céljából jelentette ki az alsó vízlépcső megépítésének többé nincs is értelme. A komplex célok megvalósítása köztük a hajózási paraméterek biztosítása céljából azonban igent mondott alsó duzzasztásra az ítélet 135. pontjában

„135. Mint arra a Bíróság már korábban rámutatott, az 1977-es Szerződés nem csak energiatermelést szolgáló közös beruházás volt, mivel tervezése alapján más célokat is szolgálnia kellett: a Duna hajózhatóságának fejlesztését, árvízvédelmet és jégszabályozást, valamint a természetes környezet védelmét. Ezek közül egyik sem élvezett abszolút elsőbbséget annak ellenére, hogy a Szerződés a Vízlépcsőrendszer építésében az energiatermelésre helyezte a hangsúlyt, továbbá ezek közül egyik sem veszített fontosságából. Ezen célok elérése érdekében a Felek magatartási, teljesítési és eredményre irányuló kötelezettségeket vállaltak.”

A Hágai Nemzetközi Bíróság  a Felekre néznenem hoz olyan ítéletet, amelyben a Felek egyikét vagy másikat valaminek a felépítésére vagy lebontására kötelezné. Az önként vállalt alávetési nyilatkozatukban feltett kérdésikre adott válaszok teljesülésére kéri a Feleket a Bíróság.   

A Bős-Nagymaros Vízlépcsők eredeti terve a Bősi Vízerőmű 720 MW teljesítőképességét csúcserőműként irányozta elő. Ezen üzemmód szerint az erőmű a villamosenergia-rendszer (VER) esti terhelési csúcsidejében munkanapokon kb. négy órán át a maximális teljesítményével üzemelt volna. Ez alatt a 8 darab 90 MW-os turbina a Dunacsúni Víztározó, 45 km² felületű, 196 millió köbméteres vízszintje kb. 4 métert süllyed. A csúcs leteltével az erőmű leáll és 20 órán keresztül gyűjti a vizet a következő napi csúcsüzemre. A Duna átlagos 2000 m³/s vízhozama ugyanis csak arra elegendő, hogy 4 gépegység működjék teljes kapacitással, amikor összesen 360 MW teljesítményt tud leadni. Ezt az üzemmódot az indokolta, hogy a csúcsidei kWh ára közel háromszorosa volt az éjszakaihoz képest és így a beruházás megtérülési ideje kedvezőbbnek tűnt.

A csúcsrajáratásnak számos környezetvédő volt az ellenzője, mivel a gyors indításkor közel 1 méter magas hullám indult volna a 8 km hosszú Bős-Szap műcsatornán, és aggódtak, hogy a Duna főmedrébe érve a hullám megrongálja a partműveket. A vízügyi szakértők ezt tagadták, mivel a modellmérések szerint a hullám a Nagymarosi Vízlépcsőhöz érve 0,4 m magasságúra csökkent volna. A nagymarosi gát duzzasztása a bősi gátig terjedt és ott is elegendő vízszintet tudott biztosítani a 20 órás üzemszünet végén is.

Az ellenzék hatására 1990-ben Németh Miklós miniszterelnök leállíttatta a nagymarosi építkezést, majd a magyar Kormány felmondta a nemzetközi szerződést is, abban a hitben, hogy a Nagymarosi Vízlépcső nélkül a csehszlovák fél is abba hagyja a 90 %-ban kész Bősi Vízlépcső további építését, mivel a vízerőművet nem lehet majd csúcsra járatni.

1990 őszén Kerényi A. Ödön a magyar VER műszaki vezetője javasolta, hogy Magyarország mondjon le Bős csúcsra-járatásáról és a kaszkád erőmű-rendszert csak folyami erőműként működtessük. A csehszlovák fél ezzel egyetértett, de a magyar Kormány akkor nem fogadta el Kerényi A. Ödön javaslatát, viszont a Vízlépcső tárgyalás perében már Kerényi A. Ödön álláspontját képviselte a magyar Fél.
Duna hajózhatósága kérdéskörében a Bíróság ítéletének 135. pontja mérvadó.

2. A Kormány nem kíván vitát nyitni az alsó vízlépcső megépítésének a szükségességéről.

A szlovák fél a Nemzetközi Bíróság előtt az alsó vízlépcsőről a következő módon érvelt: „azt a kérdést, hogy Nagymaros az eredeti tervek szerinti helyen épül-e fel, vagy valahol máshol, vagy egyáltalán felépül-e, a Feleknek kell egy későbbi időpontban eldönteniük” (Idézet az ítélet 128. pontjából)

A Kormány a vita elől elzárkózó magatartása nincs összhangban a Magyar–Szlovák jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló Alapszerződéssel. Az Alapszerződés első cikkelye szerint a Felek párbeszédet folytatnak minden közös érdeklődésre számot tartó területen. A Duna Pozsony – Budapest közötti szakaszának a hajózhatósága nemcsak magyar-szlovák közös ügy, hanem nemzetközi ügy is. A Párizsi Békeszerződés a Dunára vonatkozóan az összes államok állampolgárai, kereskedelmi hajói és árui számára a Duna folyamon a hajózás szabad nyitva tartása mellett rendelkezik.  

A Duna Bizottsággal a Magyar Köztársaság 1948-ban kötött egyezményt. Az Egyezmény 1948. augusztus 18-án kötetett Belgrádban és az 1949-évi XIII. törvénnyel került becikkelyezésre a Dunán való hajózás rendjének szabályozása címmel.

A Duna Gabčikovo-Gönyüszakaszán a hajózhatóság érdekében a teendőket az 1949.évi XIII. törvény II. melléklete tartalmazza. Idézzük a 1949.évi XIII. törvény II. mellékletét:

„Ami a hajózás rendes feltételeinek biztosítása céljából a Gabčikovo-Gönyüközötti (1821 km-től 1701 km-ig terjedő) vonalszakaszon szükségessé vált munkálatokat illeti, a Szerződő Felek egyetértőleg elismerik, hogy ennek a vonalszakasznak hajózás szempontjából megfelelő állapotban tartásához közös érdekek fűződnek és hogy az ebből a célból szükséges munkálatok messze meghaladják azoknak a munkálatoknak a mérvét, amelyeknek teljesítését ésszerűen lehetne követelni az illetékes part menti államtól.

Ezért egyetértés jött létre aziránt, hogy a Duna bizottságnak tárgyalnia kell és el kell döntenie azt a kérdést, hogy ennek a célnak elérése céljából célszerűnek mutatkoznék-e erre a vonalszakaszra nézve egy külön Folyami Igazgatóság felállítása azokhoz hasonlóan, amelyekről a 20. és 21. Cikkek rendelkeznek, vagy pedig elegendő lesz, ha erre a szakaszra a jelen Egyezmény 4. és 34. Cikkeiben (2. bekezdés) foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást.

Abban az esetben, ha az Igazgatóságot felállítják, a jelen Egyezmény 20. Cikkében foglalt rendelkezésnek megfelelő rendelkezéseket kell alkalmazni.

Kelt Belgrádban, 1948. évi augusztus hó 18. napján.”

A belgrádi egyezmény aláírói hatvan éve tisztában voltak azzal, hogy a Duna Budapest feletti szakászán a hajózási feltételek biztosítása az állomok közös ügye, tehát napjainkban Magyarország és Szlovákia közös ügye. Közös ügy megbeszélése elől a Kormány nem térhet ki!

A belgrádi egyezmény 1998-március 26-án jegyzőkönnyel egészült ki. A jegyzőkönyv Németország csatlakozását és a részes államok, köztük a Szlovák Köztársaság státuszát rendezte.

A kiegészítő jegyzőkönyvet és annak aláírási jegyzőkönyvét a Magyar Országgyűlés a 2000. évi CXIV. törvénnyel fogadta el.

 A Kormány figyelmét feltehetőleg elkerülte, hogy a 1139/2004.(XII.11.) Korm. határozatot alkotmánysértő, mivel rendelkezései ellentétesek a 2000. évi CXIV. törvényével.

Kerényi A. Ödön indítványozta az Alkotmánybíróságnak, hogy végezzen vizsgálatot: alkotmányossági szempontból vizsgálja felül a 1139/2004. (XII.11.) Korm. határozatot. Kerényi indítványát az AB formai okra hivatkozással elutasította, arra való hivatkozással, hogy csak országgyűlési képviselő jogosult indítványozni alkotmányossági szempontból kormányhatározat vizsgálatát.

Az ENSZ-EGB Folyamhajózási Bizottsága 1992. március 12-én hozott 30. számon határozatot a Duna hajózhatóságáról.

A Bizottság  30. sz. határozata értelmében a Duna magyarországi szakasza Szap (a bősi alvízcsatornatorkolata) és Budapest között VI/B, míg Budapest és a déli országhatár között VI/C kategóriájú nemzetközi jelentőségű víziút. E szakasznak a következő követelményeket kell kielégítenie: A Duna Bizottsági (DB) kisvízhez képest legalább 25 dm merülést lehetővé tevő vízmélység és a szabványos méretű ún. E. III úszóegység, illetve annak kötelékei 24 órás, kétirányú forgalmát lehetővé tevő 120m fenékszélesség. Az ilyen (önjáró, vagy vontatott) úszóegység 110m hosszú, 11.4m széles, teherbírása 25 dm merülés esetén 1500, 40 dm merülés esetén 3000 tonna. Európa vízi útjain (az EU VII. korridorján, a transzkontinentális vízi úton is) a hajózsilipek ezekre a méretekre vannak kiépítve.

A határozatot az Európai Közlekedési Miniszterek Konferenciája (Conférence Européen des Ministres de Transport) 1994-ben jóváhagyta. A fenti paraméterek alkalmazását Magyarországon a „A nemzetközi vízi utakról szóló EU megállapodás kihirdetése” 151/2000.(IX.14.) Korm. és a 17/2002.(III.7.) KöViM sz. rendeletekkel kötelezővé tette.
A 378 km hosszú magyar Dunán a több mint 50 hajózási akadály (gázló, szűkület) fele (28) a 170 km hosszú Szap - Budapest szakaszon található, ahol gyakorlatilag folytonos, 5 – 20 km között változó, összesen mintegy 40 km hosszú sorozatot alkotnak.
A folyamszabályozás hagyományos műtárgyai (sarkantyúk, párhuzamművek, kotrás, stb.) a meder – ha nem is „kibetonozását”, de – „kikövezését” eredményeznék. Ezek a beavatkozások a hajózási viszonyokat a nagyszabású (és igen költséges építési és folyamatos fenntartási) vízépítési munkák ellenére is csak korlátozottan javítanák.
A műtárgyak legkárosabb következménye, hogy nem szűntetik meg a meder folytatódó mélyülését, ami a vízi környezet állapotát már jelenleg is veszélyezteti. A mellékágak fenékszintje alá mélyülő főmederből az ágakba a nyári-őszi kisvizes időszakokban nem jut víz, a „vizes élőhelyek” kiszáradnak, amit a Gemenci ártér elöntési gyakoriságának drámai csökkenése is jelez, a parti szűrésű vízbázisok hozama csökken és vízminőségük romlik. Az ipari vízkivételek igénye (pl. a paksi erőmű hűtővízellátása) kisvizek idején csak különleges beavatkozásokkal elégíthető ki. A műtárgyak a káros hatásokat fokozzák, pl. elősegítik az alattuk lévő parti sávok feliszapolódását, a vízszint emeléséhez szükséges mesterséges szűkületekben felgyorsult áramlás pedig gyorsítja a meder mélyülését.

Ezzel párhuzamosan a hullámtérre kilépő középvizek és kisebb árhullámok azt feltöltik. Ennek tulajdonítható, hogy 1964 óta a nagy árvizek egyre magasabb tetőző vízállásokkal vonulnak le.

A klímaváltozás következtében a Duna vízjárása az előrejelzések szerint szélsőségesebbé válik, azaz rövidebb, de hevesebb tavaszi árhullámokat hosszú kisvizes időszakok követnek, és ezek során a hajózási viszonyok és a vízi környezet további romlása valószínűsíthető.

A meder mélyülése a független holland szakértők 1992-1996 évi vizsgálatainak zárójelentése szerint csak a Duna belépcsőzésével (a magyar szakaszon három vízlépcső megépítésével) akadályozható meg, ami egyidejűleg tenné lehetővé a hajózás nemzetközi követelményeinek kielégítését, a fenntartható fejlődés vízgazdálkodási feladatainak ellátását és a környezet állapotának a Víz Keretirányelvnek megfelelő javítását.

A Víz Keretirányelvet az EU 2000. október 23-án fogadta el, amely meghatározza a Közösségi Jogalkotás Kereteit a Vízügyi Politika területén.

.A Víz Keretirányelv szerint a vizek védelmét és az azokkal való fenntartható gazdálkodást a Közösségi politika számos egyéb – energia, közlekedés és áruszállítás, lakossági-, ipari- és mezőgazdasági vízellátás, halászat, regionális fejlesztés és idegenforgalom – szakterületeibe integrálva kell megvalósítani.

3. A Kormány a hágai ítéletre hivatkozva úgy gondolja, hogy az 1977-es szerződés célkitűzései a jelenleg meglévő építményekkel teljesíthetők.

A hágai ítéletről a Külügyminisztérium készített fordítást és „BŐS-NAGYAMAROS VÍZLÉPCSŐ RENDSZER (MAGYARORSZÁG/SZLOVÁKIA)” címmel adta közre. A magyarra fordított anyagot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a honlapjára feltette. A magyar nyelvre lefordított összeállításban „az 1977-es szerződés célkitűzési a jelenleg meglévő építményekkel teljesíthetők” mondatrész nem szerepel. Ha a Google keresőbe „az 1977-es szerződés célkitűzései a jelenleg meglévő építményekkel” mondatrészt írjuk be, a találatok között a fenti kormány határozat és Nagy Boldizsár tollából készült  „FELEK ÉS A NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG JOGI ÁLLSPONTJA A GABCIKIVO (BŐS)-NAGYMAROS PERBEN” összeállítás jelenik meg. Nagy Boldizsár úr, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi jog docense, a vízlépcső-perben a Magyar Köztársaság képviseletében védőügyvédként vett részt. 

A Szerződés célkitűzései teljesítéséről a bíróság a következő véleményen van: Idézzük az ítélet 139. pontját:

„139. A Bíróság azon a véleményen van, hogy a Feleknek jog által meghatározott kötelességük, hogy a Külön-megállapodás 5. cikke alapján tartandó tárgyalások során az 1977-es Szerződés összefüggésében mérlegeljék, hogy milyen módon lehet a Szerződés többrétű céljait a lehető legjobban szolgálni, szem előtt tartva, hogy valamennyi célkitűzését  meg kell valósítani.”

Folytatjuk az idézet a 141. pont megjelenítésével:

141. Nem a Bíróság dolga annak eldöntése, mi legyen azon a tárgyalások végeredménye, melyeket a Felek egymással fognak lefolytatni. A Feleknek kell megtalálniuk azt az egyeztetett megoldást, amely tekintetbe veszi a Szerződés célkitűzéseit, melyeket együttesen és integrálva kell követni, valamint a nemzetközi környezetvédelmi jog normáit és a Nemzetközi vízfolyások jogának alapelveit. A Bíróság felidézi, hogy mint azt az Északi Tengeri kontinentális talapzat ügyében már kimondotta: "a felek oly módon kötelesek viselkedni, hogy tárgyalásaiknak értelme legyen, ami nem valósul meg, ha fenntartják saját pozícióikat anélkül, hogy kilátásba helyeznék azok módosítását." (A Nemzetközi Bíróság jelentése, 1969. 47. oldal, 85. bekezdés).”

Indoklás

Az 1-3 pontok alapján javasoljuk a Gazdasági és Informatikai bizottságnak kezdeményezze, hogy a Kormány a határozatát módosítsa. Az EU Magyarországot kötelezte, hogy a Duna magyarországi szakaszán 2014-ig biztosítsa azokat a hajózási paramétereket, amelyeket Magyarország nemzetközi szerződésben vállalt és az Országgyűlés törvénybe iktatott. A tervezési munkák megkezdésének az akadálya, hogy a Duna magyar-szlovák szakaszára nézve nincs a tárgyaló Felek között megegyezés a hajózási paraméterek biztosításának megoldásában. Az EU a 2010-es évet a Duna évének jelölte meg. A Kormány hitelét rontaná, ha az EU illetékes bizottságában arról kénytelen beszámolni, hogy még a tervezési munkák sem kezdődtek el a Duna magyarországi szakaszának rendbetétele érdekében.    

4. Kormányzati körökben ítélet 1997. szeptember 25-én történt kihirdetése követően „győztünk” hangulat alakult ki, melyet a média tovább erősített. (Az ítélet pontjait ld. mellékletben.)

Indoklás

A 4.pont alapján vizsgálat lefolytatását javasoljuk. Kormányzati apparátus tagjai az ítélet ki hirdetést követően tudatosan nem a tényeknek megfelelően, valótlanságokat állítva tájékoztatják a sajtót, szólnak rendezvényeken az ítéletről. Magatartásukkal gerjesztik a vízlépcső ellenes mozgalmárokat és bátorítják a média szereplőit, a közvélemény egyoldalú tájékoztatására a vízlépcső perről, annak Magyarországra nézve káros következményeiről. Eljárásuk nyomán a veszteségeink elhallgatása mellett e hurrá optimizmust jelenít meg a média a közvélemény felé a hágai ítéletről. Magyarország veszteségeinek további növekedésének megállítása és közvélemény hiteles tájékoztatásának a helyreállítása vizsgálat lefolytatásával érhető el.       

Összefoglaló

Az alábbiakban rövid összefoglalót adunk a Magyarországot ért veszteségekről.

Veszteségeink bemutatását két forrásra hivatkozunk.

Az első forrás az a szakértői vélemény, amely 1994. január 11-én készült el, amikor a magyar félnek még módjában lett volna taktikáját átértékelni.

Az forrás elérhető a reális zöldek www.realzoldek.hu honlapján a Reális Zöld valóság Archívumban a Reális Zöld Alternatíva 1995. augusztus/szeptember számában „Szakértői vélemény” cím alatt.

A gazdasági számításból veszteségeink nagyságának érzékeltetésére az alábbi két sort hozzuk a bizottság asztalára az első forrásból:

A másik forrás, amit a Képviselők figyelmébe ajánlunk, ebben az évben Sprinter Kiadó Csoport által „Megújuló Energiák” című könyv. A könyv szerzői Láng István akadémikus társaságában: Juhász Árpád, Blaskovics Gyula, Mika János, Szépszó Gabriella, Horányi András, Dobi Ildikó, Nagy Zoltán.

Idézünk a könyv Vízenergia című fejezetéből:„Hamarább hozhat változást a ráébredés arra, hogy országunk visszaesésének, gazdasági elmaradottságunk fokozódásának, a lakosság elszegényedésének egyik oka vízenergiakincsünkkihasználatlanul hagyása. E tétel bizonyítására nem szükséges messzire menni, csak szomszédaink közelmúltbeli ténykedésének következményeire kell rámutatni.

A 15 éve működő bősi vízerőművel Szlovákia kereken 34 milliárd kWh villamos energiát, Ausztria - a Nagymarosra szánt vízturbinákat befogadó- freudanauivízerőművének 10 éves működtetése alatt 10.4 milliárd kWh villamos energiát termelt, a hozzájuk „lábon” érkezett ingyenes vízenergiából. 23 Ft/kWh mai átlagárral számolva        az így nyert értékek: 782 milliárd, illetve 239 milliárd forint. Ami ott nyerség, nálunk veszteség…”

A fentiekhez még hozzá tesszük Kerényi A. Ödön, állami díjas, nyugalmazott vezérigazgató helyettes, vasdiplomás mérnök összeállításából átvett sorokat:

„ A BNV beruházás befejezésének elmaradása miatt keletkező kár a szakértői felmérések szerint, 1998-as árakon kerekítve közel 1.45 milliárd USD-ra becsülhető. Ennek összetevői a feleslegessé vált beruházások, a törlesztendő hitelek, az évi 1.2 milliárd kWh osztrák villamosenergia-export többlet önköltsége, a meg nem valósult erőműi kapacitások pótlásához szükséges beruházások, a meghiúsult berendezés szállítások kötbérei, az elmaradt termelés pótlásához szükséges többlet tüzelőanyag, stb. Vessük ezt össze azzal a tényszámmal, hogy a villamosenergia-ipar privatizációjából a magyar állam mindössze 1.25 milliárd USD-t kapott. és ezen stratégiai iparág zöme külföldi tulajdonba került.”

Javaslatok

1. A Gazdasági és Informatikai bizottság indítványozza országgyűlési határozat elfogadását, mely kötelezi a Kormányt

·        a 1139/2004.(XII.11.) Korm. határozat 2. pontjának a) bekezdésének a módosítására.

·        A Kormány tekintse át a vízlépcső és a Szigetköz vízpótlásához kapcsolódóan elfogadott országgyűlési határozatokat és tegyen javaslatot a szükséges határozatok hatályon kívül helyezésére.

2. A Gazdasági és Informatikai bizottság indítványozza Vizsgáló bizottság felállítását.  A parlamenti bizottság vizsgálja ki, hogy a Hágai perben a Magyar Köztársaság képviseletét ellátó személyek hitelesen és tényszerűen tájékoztatták-e a Kormányt és a közvéleményt a Hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én a Vízlépcső perben kihirdetet ítéletéről.

***

Előterjesztő a Reális Zöldek Klub elnöksége képviseletében: Juhos László, elnök

Melléklet

Hágában 1997. szeptember 25-én a Bíróság többségi szavazattal meghozott következő ítéletet hirdette ki:

1.       Tizennégy szavazattal egy ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak nem volt jogafelfüggeszteni, majd később, 1989-ben teljesen leállítani a nagymarosi beruházás munkálatait és a bősi beruházás rá eső részét, amiért az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződésben és egyéb, ahhoz kapcsolódó dokumentumokban felelősséget vállalt.

2.      Kilenc szavazattal hat ellenében megállapítja, hogy Csehszlovákiának joga volt folytatni 1991 novemberében az „ideiglenes megoldás”-naka megvalósítását, a Külön-megállapodás által meghatározott módon.

3.      Tíz szavazattal öt ellenében megállapítja, hogy Csehszlovákiának nem volt joga üzembe helyezni 1992 októberétől a fent említett „ideiglenes megoldás”-t.

4.      Tizenegy szavazattal négy ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak az a 1992. május 19-i bejelentése, miszerint az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződést és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok érvényességét megszünteti, nem vonta maga után a Szerződés megszüntetését.

5.      Tizenkét szavazattal három ellenében megállapítja, hogy Szlovákia, mint Csehszlovákia jogutódja, 1993. január 1-től az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződésben Csehszlovákia helyébe lépett.

6.      Tizenhárom szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak és Szlovákiának jóhiszeműen kell tárgyalnia, figyelembe véve a fennálló helyzetet is, és a Feleknek minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződés céljai megvalósítását biztosítsák, azokkal a módozatokkal összhangban, amelyekben meg kell állapodniuk.

7.      Tizenhárom szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy amennyiben a Felek másként nem állapodnak meg, az 1977. szeptember 16-i Szerződés értelmében a Feleknek egy közös üzemeltetési rendszert kell létrehozniuk.

8.      Tizenkét szavazattal három ellenében megállapítja, hogy amennyiben a Felek másként nem egyeznek meg, Magyarország köteles kártérítést fizetni Szlovákiának azokért a károkért, amelyeket Csehszlovákiának és Szlovákiának okozott azon munkálatok felfüggesztésével és későbbi teljes megszüntetésével, amelyekért felelősséget vállalat; és Szlovákia is köteles kártérítést fizetni Magyarországnak azokért a károkért, melyeket Csehszlovákia okozott az „ideiglenes megoldás” üzembe helyezésével, és azokért is, melyeket Szlovákia okozott annak életben tartásával.

9.      Tizenhárom szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy a létesítmények felépítésére és üzemeltetésére fordított költségek rendezésének az 1977. szeptember 16-án kötött Szerződés és a hozzá kapcsolódó dokumentumok ide vonatkozó rendelkezéséivel összhangban kell történniük, és megfelelően fel kell mérniük, hogy milyen intézkedéseket kell majd hozniuk a jelen hatályos bekezdés 2/B és C pontjainak alkalmazása során.