A jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedésnek van egy súlyos hiányossága, amely komoly kockázatot jelent a nemzet jövőjét illetően. Ez pedig nem más, mint a jogrenden kívüli jogalap tiltásának alkotmányos szabályozása. Más szavakkal, a hatályos alkotmány sajnos nem mondja ki, hogy jogrenden kívüli jogalapra hivatkozással nem történhet alkotmány-módosítás, valamint új alkotmány alkotás, azaz alkotmányozás.
Ennek az elvnek –már régen– az alkotmány semmilyen többséggel sem megváltoztatható paragrafusává kellett volna válnia. Ha az Alkotmánybíróság nem lép sürgősen, akkor jelen körülmények között a szabályozás hiánya rövid időn belül ex-lex állapotba, majd anarchiába fogja sodorni a teljes magyar jogalkalmazást.
Ma annak az elemi indulatokat is érthetően felkorbácsoló országos vitának vagyunk tanúi, amely kimondatlanul éppen e kérdés körül forog. Egyrészt ismert, hogy a jogrenden kívüli jogalap érvényesítése erkölcsi törvénybe (kategorikus imperatívusz, Imanuel Kant) ütközik, másrészt, ha egy alkotmány az ilyen jogalap felhasználását taxatíve nem tiltja, akkor azt egy alkotmányozásra is képes többség –az erkölcsi tiltás ellenére– minden gátlás nélkül fel is használhatja. Ez a többség tehát a jogrenden kívüli jogalap érvényesítésének gyakorlatát vezetheti be az alkotmányozásba. (Ilyen például az Alkotmánybíróság hatáskörének jelenlegi módosítása.) Természetesen, ez egy machiavellista erőszaktevés lenne az országon, illetve annak társadalmán.
Fentiek alapján látható, hogy a forradalmat illetően Orbán Viktornak bizonyos szempontból igaza van, mert a jogrenden kívüli jogalap érvényesítése általában a forradalmak utáni idők alkotmányozására jellemző, mivel ekkor a viharos társadalmi változások félresöprik a korábbi jogrendet, s így az új alkotmányozásban és törvényalkotásban felhasznált jogalap intézménye eleve jogrenden kívüli. 2010-ben azonban Magyarországon nem voltak a korábbi jogrendet elsöprő drámai társadalmi változások, és így forradalom sem volt. Ezenkívül, egy forradalom puszta deklarációja önmagában nem legitimálja a jogrenden kívüli jogalap érvényesíthetőségét sem. Ennek ellenére úgy tűnik mintha a 2/3-os FIDESZ-KDNP többség a haláltusáját vívná a forradalomért, s közben abban reménykedik, hogy virtuális forradalmukat valóságosként élik meg a választóik.
Bármely alkotmányértelmezés szerint nyilvánvaló, hogy jogrenden kívüli (vagy jogrend nélküli) jogalap nem létezik, illetve az ilyen jogalap érvényesítése eleve semmis. De mi történik akkor, ha a népszuverenitás szinte korlátlan birtokában a 2/3-os “demokratikus többség” –a természeti és külső akadályokat leszámítva– bármit megtehet? Például, kénye-kedve szerint és állandóan módosítja az alkotmányt és bármely törvényt, páros vagy páratlan hetekre bevezeti az ”e heti alkotmány” fogalmát, az ősi rend vagy egy utópista forradalom jogalapjára hivatkozva megváltoztatja az államformát, nem tart választásokat 2014-ben, kilép az Európai Unióból és 51. államként csatlakozik az USA-hoz. (?) Képviseleti demokrácia lévén mindehhez semmilyen indoklást nem kellene fűznie. Mivel a népszuverenitás korlátlan birtokában az általános akarat (jogalap, causa) konkrét tartalmát semmi sem határozza meg, ezért fontos a jogrenden kívüli jogalap érvényesíthetőségének alkotmányos tiltása.
Be kell látni, hogy a folytonosságot illetően a hatályos alkotmány nem egy tökéletes mű. A jogrend folytonosságának megteremtése érdekében ezt a hiányosságot az új alkotmányban mielőbb pótolni kell. Addig azonban elkerülhetetlennek látszik, hogy az Alkotmánybíróság megvizsgálja az alkotmányváltoztatások alkotmányosságát, valamint az alkotmánybíróságról szóló törvény stb. alkotmányosságát is. Mivel az Alkotmánybíróság az alkotmányosság utolsó letéteményese és kontrollja, fel kell vállalnia a ”harcot” a nemzetre és a jogállamra rárontó alantas támadásokkal szemben. Ebben a harcban természetesen nem képezheti mérlegelés tárgyát az, hogy a 2/3-os FIDESZ-KDNP többség mely cél érdekében hajtja végre alkotmányellenes cselekedeteit. Még akkor sem, ha a cél ”nemes”, amilyen például az ország gazdasági csődjének elkerülése lenne. A Rákosi-korszak óta tudjuk jól, hogy az ilyen és hasonló jogalapokra hivatkozás, valamint engedékenység hova vezet. ...
Ha az Alkotmánybíróság 2011. tavaszáig nem nyilvánítja alkotmányellenesnek az eddigi ad-hoc alkotmány és törvénymódosításokat, akkor minden elveszett, mert biztosra vehető, hogy a jelenlegi alkotmányozó erő belefoglalja majd a sebtében összeeszkábált új alkotmányába a jogrenden kívüli jogalap érvényesíthetőségének tiltását. Onnan pedig már nincs visszaút. Más szavakkal, a kormánytöbbség tabula rasa-t csinálhat, s miután ezt megtette, gondoskodik arról, hogy ilyet soha senki ne tehessen.
