| Mészáros Milán: A tudomány gyermekágyi láza |
|
 realzoldek írta: "A TUDOMÁNY GYERMEKÁGYI LÁZA
Mészáros Milán
Az, hogy nagy baj van a tudományban, az már az 1970-es évek közepe óta nyilvánvaló. Mára ez odáig fajult, hogy a tudományt minden szinten kontraszelektálódott mesteremberek képviselik.
Általánosságban is elmondható, hogy ezek a mesteremberek bármely szinten végezzék is megélhetési kutatásukat, nem professzorok tehát, a professzor eredeti –a latin “hiteles”, “irányadó”, valamint “szaktekintély” vagy az angol “hitvalló” stb.– jelentése alapján. A valódi professzorok, a “tudomány nagy öregjei” mára kihaltak, és a kontraszelekciót előidéző és újratermelő tudományos intézmények miatt a pótlásuk ezidáig nem történhetett meg. Így az egyedi és extravagánsan kreatív (úttörő) tudós-elmék helyét mára mindenhol a “csereszabatos paneleket” szellemtelenül alkalmazó, a fogyasztói társadalomhoz idomuló, és a tudományból –az ipari parkok mintájára– ipart fabrikáló tevékenység lépett. Másként fogalmazva, a kreativitás teljes hiányával kísért agyonkomputerizált “tudásbázisok”, “tudásközpontok” és “tudományos parkok” stb. jöttek létre az alma materek és a szellemi műhelyek helyett. Ez szinte a világ bármely pontján és minden tudományos diszciplinára érvényes, a kozmológiától –az űrkutatáson és a biológián át– a környezettudományig.
Fentiekre a példák vég nélkül sorolhatók. Amitől azonban nekem betelt a pohár, az a mostani Németországból induló (jelenleg még csak ott tomboló) hasmenésjárvány. Abban az országban, amely a világ tudományában mindig az egyik fellegvárnak számított és számít ma is, a tudósok még három hét elteltével sem tudták meghatározni és megszüntetni a fertőzés okát. A fertőzést okozó Escherichia Coli (kólibaktérium) mutánst is csak másfél hét elteltével –nagyjából húsz halálos áldozat és tíz országba történt behatolása után sikerült meghatározni. Hogy ez milyen szégyenteljes teljesítmény a 21. század egyik tudományos fellegvárában, az alább érthetővé válik. Az igazi baj azonban nem is ez az impotencia, hanem az az etikátlan határozottság, amely alapján –minden tudományos alap nélkül– előszőr a Spanyolországból származó uborkát, majd a szászországi babcsírát gyanúsították meg. Most pedig ott tartanak, hogy nem zárható ki a mutáns E.Coli Kínából történt behurcolása sem. Érdekes módon, a terrorizmusra azonnal kattanó nyugati világban az Osama bin Laden beharangozott megölését követő beígért megtorlásokkal a mutáns E.Coli-t eddig még nem hozták kapcsolatba. Pedig utóbbi sokkal valószínűbb feltevésnek tűnik, mint a falsnak bizonyuló uborka vagy babcsíra “hipotézis”.
Akkor most kicsit térjünk vissza a múltba. Semmelweis Ignác 1847-48-ban a bécsi I. és II. számú szülészeti osztályon gyermekágyi lázban megbetegedett és meghalt anyák eseteit tanulmányozta. Még a gyermekágyi lázat okozó baktériumok felfedezése előtt Semmelweis arra a következtetésre jutott, hogy a fertőzést a vizsgálatok során a szülőnők nemi szervébe jutó ”bomló szerves anyagok” okozzák. A két klinika közti halálozási különbség abból adódott, hogy az I. számú osztályon a bonctermi gyakorlatok után megfelelő fertőtlenítő tisztálkodás nélkül vizsgálatot végző orvostanhallgatók és orvosok terjesztették a fertőzést. Semmelweis ezek alapján hozott intézkedéseket a tisztaság elérésére, és a klórvizes kézfertőtlenítést kötelezővé tette. Mindez azt eredményezte, hogy a két osztály megbetegedési és halálozási aránya megváltozott, és a gyermekágyi lázból adódó halálozás egy százalék körülire csökkent a korábbi 10-15 %-ról. Ismert, hogy gyermekágyi láz esetében legtöbbször kevert bakteriális fertőzésről van szó, mivel általában a Streptococcus, Staphylococcus, E.Coli, Proteus, Pneumococcus, Gonococcus, Clostridium törzsek közül kerülnek ki a kórokozók. (Jelen írás címe tehát az E.Coli-nak a gyermekágyi lázban betöltött szerepe által kapcsolódik össze a mostani hasmenés járvánnyal.) Tehát Semmelweis még a 19. században –a kórokozók felfedezése előtt– fertőzésként diagnosztizálta, majd kezelni tudta és megállította a gyermekágyi láz terjedését. Azonban a fejlett telekommunikációs és informatikai infrastruktúrával rendelkező német tudós társdalomnak mindez nem sikerült, több mint két hét alatt, a 21. században. Ide vezetett a fent említett kontraszelekció a tudományban. Semmelweis eredményeire támaszkodva, német barátainknak ezúton kívánunk tehát alapos szellemi és kézi bemosakodást a hasmenés járvány mielőbbi megállítását illetően.
Sajnos azonban, a tudomány területén itthon sem jobb a helyzet. Ha beütne egy havária vagy pandémia stb. a magyar tudósok ugyanolyan vert helyzetben lennének, mint a németországi, porosz-rendszerben nevelődött társaik a hasmenés járvány felderítése közben. Még mielőtt a magyar tudomány nevében bárki tiltakozásra szánná el magát ezen kijelentést illetően, szeretnénk néhány tényt megemlíteni.
A jelenlegi MTA elnök (korábban oktatási miniszter), az atomfizikus Pálinkás József egyik 2006-ban megjelent tanulmányát 2508 társszerzővel írta. Valószínű, hogy a kétezerötszáznyolc társszerzős cikk Guinnes World Record volt egyben. Azonban, ez a rekord nem sokáig lehetett érvényben, mert 2008-ban az elnök –saját rekordját is megdöntve– már 3101 társszerzővel írt közösen cikket. (Az aláhúzott számok URL linkek.) Sőt, ezeket a kisvárosnyi mennyiségű “társszerzővel” elkövetett nemtudommiket azóta –a szerző számot illetően– még meg is haladta. (Ez a tény is könnyen ellenőrizhető az elnök fentebb adott hivatali honlapján.) Egy fiatal és túl ambíciózus, pályakezdő fizikus részéről ez talán még lehet “betyáros csíny” vagy botlás –persze tőle sem elfogadható–, de egy 54, 56 majd 58 éves érett tudós esetében ez már minősíthetetlen. A nemzetközi tudományos közmegegyezés alapján is egyértelmű a szaklapok és a szerzők etikátlansága, mert egy “átlagos szerző” hozzájárulása ezekhez a tanulmányokhoz jó esetben 0.04, illetve 0.03%, ami nagyjából egy sor a cikkekben. A trendi tudománymetria, vagyis a mai tudományos tömegpublikáció-gyártási ipar mérőszámának tekintett Hirsch-index növelésére verbuválódott csapatmunka azonban nem egyedülálló az elnök munkásságában, mert dolgozatainak 42%-át több száz társszerzővel írta. (Ez –jobb esetben– 1%-os munka-részesedésnek felel meg a publikációkban.) Ennek ellenére az elnöknek és csapatainak ezen munkái nem hagytak mély nyomot a nemzetközi tudományos közvéleményben, mivel az összes idéző száma nagyjából a szerzői létszám 10%-a. Vagyis, a szerzőknek legalább 90%-a nem használta ezeket a cikkeket későbbi munkáiban, ami egyedülálló jelenség a tudományos világban. A későbbi, több ezres szerzői létszámmal elkövetett publikációi pedig éppen ezt a 2008-ban megfogalmazott kritikánkat lenne hivatott elhárítani azáltal, hogy így már nagyjából a teljes szerzői garnitúra hivatkozik önmagára. Bár a “külső hivatkozások” száma ezekben az esetekben sem számottevő. (Itt érdekes megemlíteni, hogy például a 2008. augusztusában publikált 3101 társszerzős cikkre 2009. július 3-áig összesen 12 hivatkozás érkezett, amiből 2 “független”, 10 pedig “függő”.) Ezenkívül, az elnök több, mint 300 publikációjából csak két tudományos dolgozat szerzőjeként szerepel önállóan, ezek pedig az egyetemi és MTA Doktori értekezései. (Pontosabban, az elnöknek 11 önálló írása van, amelyek mind Magyarországon kerültek publikálásra, de a maradék 9 műfaja üdvözlet, köszöntő vagy beszámoló stb.) Ezek után joggal merülnek fel a következő kérdések: Két doktori értekezése vajon önálló munka? Vagy; A Magyar Tudományos Akadémia (pontosabban a magyar tudományos közélet) hogyan választhatott ilyen elnököt egy köztiszteletben álló tudományos testület élére? Nyilvánvaló, hogy ha az elnök ezen figyelemre méltó szervezői kvalitásait és kapcsolatait a továbbiakban kizárólag nemes célok szolgálatába állítja, akkor sem lehet jó vezetője az MTA-nak. Stb.
Pálinkás József akadémiai elnök
Megdöbbentő például, hogy a 2009. szeptember 1-ei műegyetemi tanévnyitó ünnepségen a rendszeresen többszáz szerzőtárssal publikáló akadémiai elnök Pálinkás József szakmai és etikai-erkölcsi megtisztulást hirdetett meg a magyar felsőoktatás számára. Megítélésünk szerint, az MTA jelenlegi elnöke akkor járt volna el az erkölcsi imperativus szerint, ha rögtön a meghirdetés után –a program megvalósításának első lépéseként– bejelentette volna lemondását is. Mivel ez elmaradt, ráadásul a beszédet hallgató rektor vagy dékánok, MTA-akadémikusok és egyetemi tanárok, valamint vezetők stb. közül senki sem tiltakozott, nem állt fel, nem hagyta el a helyszínt, ráadásul azóta sem tette szóvá e programnak az akadémia elnöke által történt hiteltelen meghirdetését, így ez egy pontos szociológiai diagnózis és prognózis, amely a társadalomnak tükröt tartva pontosan mutatja a magyar tudomány kontraszelekcióját. Nyilvánvaló, hogy a tudományos élet szakmai és etikai-erkölcsi megtisztulását –mintegy példát mutatva– a Magyar Tudományos Akadémián kellett volna kezdeni, nem pedig egy akadémiától sok tekintetben függő területen, például a felsőoktatásban. Ugyanis, –fentiek alapján– így az MTA csak a saját inkompetenciáját és romlottságát erőlteti rá és örökíti át más tudományos-kutatási vagy oktatási területekre. Ideje felfognia minden –a politikai arénában küzdő– társadalmi-gazdasági tényezőnek, hogy a magyar társadalom többé már nem tolerálja a szakmai hozzá nem értést és az erkölcstelenséget. (S nemcsak a jelenlegi parlamenti összetétel esetén, vagy a hivatalban lévő kormány mandátumának idején.)
Most pedig ismét terjünk vissza a nemzetközi porondra. Például, a részecskefizikai standard modell csereszabatos panel ötletelgetései alapján euro tízmilliárdokat költenek a genfi nagy lineáris gyorsítóra (LHC) annak érdekében, hogy megtalálják a hipotetikus részecskét, a Higgs-bozont. Már több helyen, évekkel ezelőtt elmondtuk, hogy –optimális esetben és végső soron– ez pusztán a kiinduló feltevést, azaz a standard modellt igazolhatja. (Lásd a http://www.1over137group.org#boson linket.) S nemcsak mi mondtuk ezt, hanem lényegében ugyanezt jósolta Steven Weinberg Nobel díjas fizikus is. Stb. Ennek ellenére –az energetikai világválság idején– ezeket az elképzelhetetlenül nagy összegeket változatlanul költik az “isteni” Higg részecske felfedezésére, miközben az európai fúziós tokamak –az ITER– építése szinte leállt.
Ezzel összefüggő pár napos hír, hogy az amerikai FermiLab-ból áprilisban egy lehetséges új részecske felfedezésének híre szivárgott ki. A Tevatronban végzett méréseket szkepticizmussal fogadták, s most a tudósoktól azt várják, hogy újabb proton-antiproton ütközésékkel –ún. DZero kísérletekkel– bizonyítsák az ismeretlen részecske létezését. Az eredmények azonban ismétlődnek. Így a DZero csapata ezen a héten várhatóan hivatalosan is közzéteszi a feltételezett új részecskéről szóló információkat. Miért érdekes ez? Azért, mert ez az elemi részecske nem a régóta keresett Higgs-bozon, s valószínűleg nem illeszkedik majd bele a standard modellbe. Mára azonban az is kiderült, hogy a részecske nehezebb a W- illetve a Z-bozonnál. Vannak, akik a Z-bozon egyik lehetséges változatának tartják. Mások pedig az új részecskétől várják a szuperszimmetria elmélet zavaró problémáinak megoldását. Megint mások úgy vélik, hogy az új bozon egy 16 GeV (giga elektronvolt) tömegű technipion részecske, ami az eddig ismertelen, úgynevezett technicolor erőt igazolná. Ha ez így lesz, akkor a világ tele van az eddig felfedezetlen részecskével, és nincs értelme a nagy hadronütköztetőben tovább keresni az isteni részecskét, a Higgs-bozont. (Lásd például a http://www.hir24.hu/tudomany/2011/06/02/uj-reszecske-a-lathataron linket.)
Befejezésül még egy megjegyzés. Az MTA elnökének többezer társszerzővel készített publikációi mind a nagy hadronütköztetővel (LHC) kapcsolatos mérési elrendezésekre vonatkoznak.
2011. június 7.
MÉSZÁROS MILÁN - A TUDOMÁNY GYERMEKÁGYI LÁZA"
|
|
Dátum: 2011. June 08. Wednesday, 08:33 Szerző: webmester |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0
Szavazat: 0
|
|
| |
|
|
|
|
