| Héjjas István: Van elég energiánk |
|
  Könyvismertető
 A közelmúltban jelent meg Héjjas István legújabb könyve: Van elég energiánk; Kinek hasznos az energiaválság címmel az ausztriai united p. c. kiadónál (http://www.united-pc.eu)
A hátlapon olvasható ajánlás szerint a könyv mondanivalója tömören így foglalható össze:
»Drágul az energia, károsodik a környezet, miközben az emberiség létszáma gyors ütemben növekszik. Vélt vagy valós környezet- és természetvédelmi kockázatok miatt szénbányákat zárunk be, hőerőműveket állítunk le, és erősödik a tiltakozás az atom-, és vízerőművekkel szemben. A „zöld” megoldások nagy része azonban hatástalan pótcselekvésnek bizonyul, sőt, olykor tovább fokozza a bajokat.
Tényleg katasztrofális a helyzet? Van-e egyáltalán megoldás? Mi lenne, ha a közvélemény végre szakszerű, korrekt tájékoztatást kaphatna a szőnyeg alá söpört „kényes” kérdésekről? Erre keresi a választ a szerző az olvasóval együtt.«
Az alábbiakban a kiadó engedélyével néhány szemelvény olvasható a könyvből.
Részletek a „Takarékosság és pazarlás” című fejezetből
„…Miközben tehát a fogyasztókat ellátó iparágak hatalmas mennyiségben emésztik fel az energiát, addig a civil lakosságot arra bíztatják, takarékoskodjon az energiával, és lehetőleg olyan ún. „megújuló” energiát használjon, amely nem károsítja környezetet.
Itt azonban már van a dologban egyfajta csúsztatás. Megújuló energia ugyanis a természetben nem létezik. Az energia megmaradás törvénye alapján a világegyetemben az energia mennyisége az ősrobbanás óta állandó, sem nem szaporodik, sem nem csökken. Az energia nem újul meg, csupán átalakul, vagy máshová áramlik. Az átalakulás lehetőségét pedig az ún. entrópia törvény korlátozza, amely szerint egy zárt rendszer entrópia szintje nem csökkenhet, csak növekedhet. Ebből az is következik, hogy bármilyen fajta energia képes lehet teljes egészében magától átalakulni hőenergiává, azonban ha hőenergiából szeretnénk például mechanikai, villamos, vagy kémiai energiát nyerni, akkor ez csak viszonylag alacsony hatásfokkal lehetséges. Amire tehát voltaképpen szükségünk van, az nem akármilyen energia, hanem a kifejezetten alacsony entrópia szintű energia….”
„…Vizsgálhatjuk az entrópia kérdését társadalmi, sőt globális szinten is. Az emberi civilizációt az tette lehetővé, hogy sikerült létrehozni a barátságtalan őstermészet keretein belül alacsony entrópia szintű élhető szigeteket, például lakóházakat, városokat, közlekedési, energia ellátási, és egyéb infrastruktúrákat, amelyek sérülését, károsodását (pl. földrengés, árvíz, földcsuszamlás, stb. esetén) környezeti katasztrófaként éljük át.
Felvethető az a kérdés is, hogy mekkora járulékos környezetterhelést jelent egy-egy lokális környezeti katasztrófa elhárítása, hiszen az entrópia törvény szerint egy rendszer valamely alrendszerének entrópiáját csak azon az áron lehet csökkenteni, ha más alrendszerekben az entrópia szintet még nagyobb mértékben megnöveljük. Ezért, ha kiküszöbölünk egy nagy intenzitású lokális környezetterhelést, és ehhez máshonnan mozgósítunk erőforrásokat, ezzel máshol okozunk sokkal nagyobb területen kisebb intenzitású elosztott környezetterhelést, amelynek együttes hatása azonban átlagosan 3-szorosan nagyobb, mint amit felszámoltunk.
Úgy is mondhatjuk, hogy kamatostól áttoljuk a környezetterhelést egy másik földrajzi térségbe, többnyire az ún. „fejlődő” országokba, miközben jelentősen fokozzuk az egész bolygóra vonatkoztatott összesített környezetterhelést, vagyis a globális entrópia szint növekedést. Márpedig a világ ma így működik.
A környezetbarát és energia takarékos technológiákat azon az áron hasznosítják a fejlett országokban, hogy az ehhez szükséges erőforrásokat fokozottan környezetkárosító módon termelik meg a „fejlődő” országokban. A gyarmatosítás ezen modern formáját akár entrópia-gyarmatosításnak is nevezhetnénk.
Ezért azután, amikor boldogan tapasztaljuk, hogy mennyivel csökkent a villanyszámlánk a korszerűbb villanykörtének köszönhetően, gondoljunk néha azokra a szerencsétlen színes bőrű bányászokra is, akik a világ túlsó felén napi 14-16 órás munkaidőben embertelen körülmények között éhbérért robotolva termelik a higanyt, hogy legyen elég higanygőz az energiatakarékos kompakt lámpáinkban….”
Részlet a „Zöld mozgalmak” című fejezetből
„…Az 1960-as években először a marxisták építették be az ideológiájukba a zöld gondolatot, azt hangoztatva, hogy a kapitalisták a profit érdekében nemcsak a proletárokat zsákmányolják ki, hanem a természetet is, és azzal sem törődnek, ha ennek során megmérgezik az embereket. A zöldek azután nemcsak a balosokkal alakítottak ki szövetséget, de a pacifistákkal is a nukleáris atomrobbantások ellenzése során, többek között ennek is köszönhető a Greenpeace megalakulása. Később, a szovjet kommunizmus bukásával kiderült, hogy a kapitalizmusnak is vannak előnyei, ezért a zöld ideológia egyre inkább a liberális-humanista eszmerendszerhez közeledett, amely a környezeti veszélyeket úgy értelmezte, hogy azok az emberek jólétét fenyegetik.
Mivel a zöld mozgalmak főleg a nagyvárosokban szerveződtek, mára odáig jutottunk, hogy az aktivistáik csak a természetfilmekből ismerik a természetet, amelyekből a forgatókönyv írók és operatőrök által megszűrt és eltorzított változat jut el a nézőkhöz. A lelkes természetvédők pedig mindezek alapján azt gondolhatják, hogy a természet és a vidék kizárólagos funkciója szolgáltatások biztosítása a városlakók számára.
A zöld mozgalmak aktivistáinak természettudományos tájékozatlanságára jellemző, hogy a tapasztalatok szerint a legtöbb aktivista még olyan egyszerű kérdésre sem tud szakszerűen válaszolni, hogy miért hosszúak nyáron a nappalok, télen pedig rövidek. Kérdés ezért, vajon mire alapíthatja a meggyőződését az olyan aktivista, akinek fogalma sincs arról, hogyan működik az éghajlat….”
Részlet „Az atom energiája” című fejezetből
„…Ami a nukleáris erőművek biztonságát illeti, ezen a téren a haladás nagyon jelentős. A legújabb erőműtípusoknál a környezeti kibocsátással járó üzemzavarok valószínűségét és az esetleg kibocsátott aktivitás mennyiségét rendkívül kis értékre sikerült leszorítani, olyannyira, hogy az ebből származó kockázat nagyságrendekkel kisebb más ipari ártalmak kockázatánál.
Az időnként előforduló látványos balesetek azonban sokkoló hatásúak a közvéleményre, és gyakran szokás ezeket a Hirosimai és Nagaszaki atombomba támadásokhoz hasonlítani. Ez azonban nem megalapozott, hiszen még a Csernobili baleset áldozatainak a száma is elenyésző az atomtámadásokhoz képest. Azon is érdemes lehet elgondolkodni, hogy a Földön egyetlen hónap alatt több ember hal meg közlekedési balesetben, mint amennyi az összes eddigi atomerőmű baleset áldozatainak száma.
Érdekes például szolgál a Fukushimánál 2011-ben bekövetkezett baleset. Ott a hatalmas földrengés és szökőár áldozatainak száma meghaladta a 20 ezret. Az atomerőműben is volt halálos áldozat, ugyanis az első hírek szerint a heves földmozgás miatt egy raktári dolgozó leesett a létráról, és rádőlt egy szekrény. Halálos sugárártalom nem történt. Az egy halott kiváltotta a nemzetközi pánikot. A hírközlő médiumok túlzásainak hatására több országban tervbe vették az atomerőművek leállítását.
Az „atom” veszélyessége a köztudatban sokkal nagyobb, mint a valóságban. A világháború végén, 1945 március 10-én hatalmas pusztító szőnyegbombázásnak esett áldozatul a japán főváros, Tokió. Először robbanó bombákkal pusztították el az épületeket, majd gyújtó bombákkal akkora tüzet okoztak, hogy a föld alatti csatornákban felforrt a szennyvíz. Az áldozatok száma meghaladta az atomtámadások áldozatainak számát. És nem csupán a halottak tekintetében. A pirotechnikai anyagokból képződött rákkeltő vegyületek miatt a túlélők között hasonló gyakorisággal fordult elő daganatos megbetegedés, mint az atomtámadásoknál.
No de ki emlékszik már a tokiói szőnyegbombázásra? Az ügy feledésbe merült, hiszen az csak természetes, hogy ahol bombáznak, ott vannak áldozatok. De az „atom”, hja kérem, az egészen más, hiszen senki nem érti, hogyan működik. Már pedig amit nem értünk, attól félni kell. Ez ősidők óta benne van az ösztöneinkben, és valaha a túlélést szolgálta, ma pedig a pánik keltést.
A nukleáris energiát nem az ember találta fel. A Nap azért sugárzik, mert benne nukleáris fúziós reakció zajlik. A Föld belseje azért forró, mert benne termonukleáris folyamatok termelik a hőt. Voltaképpen ez a világegyetemben az egyetlen igazi elsődleges, „primer” energia, amelyből közvetve minden egyéb energia származik.
Hogy ez mennyire igaz, arra példa az afrikai Gabon államban működő természetes eredetű földalatti atomreaktor, amely 2 millió évvel ezelőtt jött létre a földmozgások során, amikor még az urániumban az U235 izotóp aránya 3% körül volt, és a lassú termonukleáris folyamat magától be tudott indulni….”
Részlet „A víz energiája” című fejezetből
„…A legrégebbi mesterséges csatornákat öntözésre és vízi szállításra még a kora bronzkori nagy folyamvölgyi civilizációk alkották. Közülük is legrégebbi a sumér, akik hatezer évvel ezelőtt megtanulták a vizek szabályozását, lecsapolták a mocsarakat, öntöző csatornákat, hidakat, gátakat, duzzasztóműveket, és víztároló medencéket építettek, és megalkották a gémeskúthoz hasonló elven működő, vízenergiával mozgatott víz átemelő szerkezeteket. Olyan tökéletes csatornarendszert alakítottak ki, amely ötezer évig fent maradt, és csak a tatárok romboltak le később. Létre hoztak egy olyan hajóflottát, amely egyaránt alkalmas volt folyami és tengeri hajózásra, és képesek voltak ezzel jelentős terhek szállítására akár több ezer kilométeres távolságon. Hajókkal nem csak mezőgazdasági termékeket szállítottak, hanem kő, fa (főleg cédrus), és egyéb építőanyagokat, valamint fémgyártáshoz szükséges nyersanyagokat, félkész állapotú ónt, és rezet.
Így szállították azokat a hatalmas sok tonnás kőtömböket, és más építőanyagokat is, amelyekből a fővárosban, az Eufrátesz menti Ur városban felépült a hatalmas piramis templom, a „Mennyország hegye”, a Zikkurat. A sumér–akkád–babiloni civilizáció hatalmas technológiai fejlődése nem egyedül álló az emberiség történetében. Hasonló fejlődés zajlott le csaknem mindegyik nagy folyamvölgyben, ott, ahol az emberek megtanulták ésszerűen hasznosítani a folyóvizekben rejlő hatalmas természeti erőforrásokat.
Egyes kutatók feltételezik hogy a sumérok is a magyarok ősei között lehettek. Hogy ez a mennyire megalapozott, nem tudható. De még ha fenn is áll valamiféle rokonság, nincs erkölcsi alap a büszkeségre. Ha a sumérok látnák, mit művelnek a magyarok a folyóikkal, alighanem tiltakoznának bármiféle rokonság említése ellen….”
|
|
Dátum: 2012. November 25. Sunday, 14:11 Szerző: realzoldek |
|
|
|
|
| |
|
Átlagolt érték: 0
Szavazat: 0
|
|
| |
|
|
|
|
