A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a készenléti hitelkeret harmadik részletének
Dátum: 2009. June 23. Tuesday, 20:09
Rovat: Globalizáció és Magyarország


Sajtóközlemény

A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a készenléti hitelkeret harmadik részletének lehívását.

A Nemzetközi Valutaalap igazgatósága 2008. november 6-án 10,5 milliárd SDR összegű (június 22-i árfolyamon 11,7 milliárd euró) készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára. A jóváhagyás alapja a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt 2008. november 4-i szándéklevél. A hitel első részlete, 4,215 millió SDR (4,9 milliárd euró) 2008. november 6-án lehívásra került.

A második részlet, 2.107,5 millió SDR (2,3 milliárd euró) lehívására 2009. március 30-án került sor, miután az igazgatóság március 25-én megállapította, hogy Magyarország teljesítette a lehíváshoz kapcsolódó kritériumokat.

A Valutaalap delegációja 2009. május 7-18. között megbeszéléseket folytatott Magyarországon a harmadik részlet lehívásához kapcsolódó feltételek megvalósulásának vizsgálata céljából. A szakértői látogatás során egyúttal a további lehívásokhoz kapcsolódó gazdaságpolitikai feltételrendszer módosítására is sor került, mivel a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások miatt új makrogazdasági pálya és az ehhez igazodó intézkedésrendszer kidolgozása vált szükségessé. A módosított feltételek eléréséhez szükséges intézkedéseket az IMF eljárásrendje szerinti új szándéklevélben rögzítette a pénzügyminiszter és a jegybankelnök.

Az IMF igazgatósága 2009. június 23-i ülésén tárgyalta a magyar készenléti hitel harmadik részlete lehívásának jóváhagyását. Az igazgatóság hozzájárult a harmadik részlet, 1.264,5 millió SDR (mintegy 1,4 milliárd euró) folyósításához. Az összeg napokon belül lehívásra kerül.

Az IMF igazgatósági döntését megalapozó szakértői jelentés és a magyar hatóságok IMF-nek megküldött szándéklevele az IMF-fel egyidejűleg napokon belül kerül publikálásra a Pénzügyminisztérium honlapján.


Budapest 2009. június 23.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1058