Egy felelős hatalomnak most is így kell cselekedni!
Dátum: 2009. August 11. Tuesday, 13:48
Rovat: Közlemények


A Reális Zöldek Klub csatlakozik az Otthonvédők kezdeményezéséhez, hogy azonnal legyen vége a kényszer kilakoltatásnak.
A reális zöldek emlékeztetnek arra, hogy a tanyák ezreit fenyegette a banki elárverezések veszélye, azután, hogy Sztálin az ukránok millióinak éhhalála árán fokozta az 1930-as évek gazdasági válságát, és a búza ára 27 pengőről 9 pengőre esett Magyarországon.

Ekkor Horthy kormányzó megtiltotta a mezőgazdaságból élők lakótanyáinak árverezését. Egy felelős hatalomnak most is így kell cselekedni. A bankok állandóan hirdetik, hogy átveszik idős emberek lakásait, úgy hogy abban a tulajdonos élete végéig lakhat, és előleg mellett életjáradékot is fizetnek a tulajdonosnak. A Reális Zöldek javasolja ennek a TV-ben állandóan hirdetett eljárásnak a kiterjesztését azokra az elárverezendő lakásokra, amelyekben a válság miatt pillanatnyi fizetésképtelenségbe került adósok laknak. Ez azért lenne jogos és igazságos, mert az adósságcsapdába kerültek között, sokan vannak olyanok, akik szívesebben gondoztak volna idős embereket lakásért, de ezt a lehetőséget a bankok vették el tőlük.

Juhos László, Reális Zöldek Klub elnöke







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1101