Olvasta Miniszter úr Shakespeare valamelyik munkáját?
Dátum: 2009. August 19. Wednesday, 23:27
Rovat: Zöld ügyek


Ahhoz, hogy otthonunkban 1 kilowattórányi áramot elfogyaszthassunk, egy erőmű csaknem 3 kilowattórányi energiát használ fel. A mindennapi életünkben számos olyan döntést hozunk, amely hatással van a környezetünkre” – mondta el Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.


Bocsánatos bűnként értékelik a reális zöldek, ha egy miniszter nem képes különbséget tenni a villamos áram és a villamos munka között. Sajtónyilatkozat szintjén a tévedés nem főbenjáró bűn.

Az viszont már igen, hogy a Miniszter „átkot szór”az erőművekre, mert azok csaknem háromszorosát használják fel annak az energiának, amelyet a hálózatra kiadnak.

A reális zöldek a Miniszter fenti megnyilatkozásából arra a következtetésre jutnak, amelyet már évek óta gyanítottak, a tárcánál nincs egyetlen energetika területén képzett munkatárs.

Idézet következik Simonyi Károly „A fizika kultúrtörténete” című művéből:

„Egy a tradicionális kultúra szemszögéből nézve igen művelt társaságban feltettem a kérdést, hogy közülük ki tudná elmondani a termodinamika második főtételét. A kérdés fogadtatása hűvös volt, és a válasz teljesen negatív. Pedig én valami olyasmit kérdeztem tőlük, ami tudományos vonalon annak a kérdésnek megfelelője: Olvasta ön Shakespeare valamelyik munkáját?



„Egy mozdulat” augusztus 20-án Budapesten

Együtt az energiatakarékosságért, az éghajlatváltozás ellen!



A zöldtárca környezettudatos szemléletformáló kezdeményezése az augusztus 20-i állami ünnepségen is megjelenik: az érdeklődők a pesti alsórakparton – a Lánchíd és az Erzsébet híd között – kereshetik fel az Egy mozdulat standot. Az „Egy mozdulat” roadshow célja, hogy a lakosságnak energiatakarékossági és más környezetvédelmi tippeket nyújtva rávilágítson, miként lehet megóvni a Földet pénztárca-kímélő megoldásokkal.

A júliusban indult környezettudatos szemléletformáló roadshow-val szeptember végéig több százezer ember találkozhat. Az interaktív standon egy lakásinstalláció, egy óriás villanykapcsolót formázó célba dobó játék és egy nem mindennapi szerencsekerék szórakoztatja az érdeklődőket, úgy, hogy közben olyan környezetvédelmi tippeket nyújt, amely segíthetnek csökkenteni az energiaforrások pazarló felhasználását, és ezzel együtt megóvni a pénztárcánkat is. Az „Egy mozdulat” stand már sikeresen megjelent a Gyerekszigeten, a Balaton Soundon, a Bánkitó és a Sziget Fesztiválon. Ha valaki lemaradt volna a fesztiválok valamelyikéről, az bepótolhatja még a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Székesfehérvári Zenei Napokon vagy a szeptemberi Autómentes Napon.

„Ahhoz, hogy otthonunkban 1 kilowattórányi áramot elfogyaszthassunk, egy erőmű csaknem 3 kilowattórányi energiát használ fel. A mindennapi életünkben számos olyan döntést hozunk, amely hatással van a környezetünkre” – mondta el Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a programmal kapcsolatban. „A levegőbe jutó üvegházhatású gázok – elsősorban a szén-dioxid – mind hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz. A roadshow célja az, hogy minél több emberrel megismertessük, hogy sokszor csak egyetlen apró mozdulaton múlik, hogy környezettudatosabban és a jövő generáció szempontjából felelősségteljesebben éljünk. Ezeket az apró, ám fontos mozdulatokat szeretnénk bemutatni a standhoz látogatóknak” – tette hozzá a zöldtárca vezetője.

Az installáció számos kihívást tartogat a résztvevőknek. A képzeletbeli lakásban több energiapazarló pontot kell beazonosítani: hol egy konnektorban felejtett telefontöltővel folyik el feleslegesen az energia, hol egy csöpögő csap pazarolja a vizet. A lakásinstalláció mellett a már említett óriás villanykapcsolót formázó célba dobó játékot és a különleges szerencsekereket is kipróbálhatják a jelenlévők.

Az „Egy mozdulat” program ősszel egy országos iskolai programmal egészül ki, amely a legifjabb generációt, elsősorban az általános iskola felső tagozatos diákjait mozgósítja. A gyerekek a környezeti terhelés, az éghajlatváltozás okozta negatív hatások és a klímatudatossággal nyerhető anyagi és egészségi előnyök témákban versenghetnek egymással.



Budapest, 2009. augusztus 19.



Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Sajtóiroda






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1109