Tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése? - Stumpf: Orbán Viktor régi álma
Dátum: 2009. October 06. Tuesday, 14:22
Rovat: Közéleti magazin


Tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése? - Stumpf: Orbán Viktor régi álma, hogy egyedül kormányozhasson - Palotaforradalom a budapesti MSZP-ben?

Tovább a cikkekhez ...

Tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése
2009. október 5., 09:45 fidesz.hu

Már tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése; vizsgálni kell a közbeszerzéseket, a végkielégítéseket és az értékvesztéssel járó döntéseket - jelentette ki Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója hétfőn reggel az ATV Jam című műsorában.

Balsai elmondása szerint a Fidesz kormányzati szerepvállalása esetén szükséges jogszabályok előkészítése már folyamatban van. Példaként említette, hogy a kormány nem kérte a parlament hozzájárulását az IMF-hitel felvételéhez, amit pedig - hangsúlyozta Balsai - törvény rögzít, de büntetőjogi felelősség merül fel a 2006-os események kapcsán is, amikor súlyos, brutális cselekmények történtek kormányzati megrendelésre vagy segédlettel vagy irányításával (...), ezek nem évülnek el, ezek súlyos bűncselekmények - tette hozzá. A jogi igazgató elmondta: ezzel együtt vizsgálni kell a közbeszerzéseket, a végkielégítéseket és az értékvesztéssel járó döntéseket.

Balsai István szólt arról is, hogy a jogi szakvélemények előkészítésén túl a párt elnökét, Orbán Viktort ért támadásokkal is foglalkoznak. Mint fogalmazott: "Úgy érezzük, hogy olyan kampány készül, ami nagyon sok ilyen teendőt fog magával hozni; elhárítás is lesz ebben". (MTI)

Erős Európa erős Magyarországgal

Ahhoz, hogy Európa erős legyen, nem elég az ír választópolgárok igen szavazata, az is kell, hogy Magyarország is erős legyen az unióban - jelentette ki Navracsics Tibor a hétvégi, Lisszaboni Szerződésről döntő ír népszavazás kapcsán napirend előtti reagálásában a parlamentben.

1988. március 30-án, amikor megalakult a Fidesz, Magyarországon még nem volt demokrácia, hazánk a KGST és a Varsói Szerződés tagja volt. A Fidesz azért alakult, hogy Magyarországon demokrácia legyen, és része lehessen az európai közösségnek, amit ma Európai Unió néven ismerünk, és része lehessen azoknak a biztonságpolitikai intézményeknek, amelyek garantálják hosszú távon az ország biztonságát és stabilitását - idézte fel Navracsics Tibor, leszögezve: éppen ezért a Fidesz képviselőcsoportja üdvözli az írországi népszavazás eredményét. Akárcsak 20 éve, most is érdekeltek vagyunk egy erős Európában, amely az európai nemzetek együttműködése révén a világgazdasági versenyben és a politikában is meg tudja állni a helyét - tette hozzá. (...)

kapcsolódó
A Fidesz üdvözli az ír népszavazás eredményét

Tilos a magyar szó a kárpátaljai iskolákban

Ukrajnában kötelezővé tették az államnyelv használatát az állami és önkormányzati iskolákban - írja a Magyar Nemzet.

Az internetes kormányportálon nyilvánosságra hozott rendelkezés alapján az ukrajnai iskolákban kizárólag az államnyelvet lehet alkalmazni, csak azokban az iskolákban használható a kisebbségek nyelve, ahol a tanítás is azon a nyelven történik.

Ukrán hírügynökségi beszámolók szerint ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar iskolákban kizárólag ukránul lehet majd beszélni, s csak igény esetén lehet az ukránnal párhuzamosan alkalmazni a magyar nyelvet is az osztálytermekben, a folyosókon vagy a tanári szobában. (hírTV)

Kiadhatják az oltóanyag-engedélyt

Várhatóan jövő héten a 3-18 éves korosztály, majd ezután a 6 hónapos és 3 év közöttiek új influenza-oltóanyagának forgalomba hozatali engedélye is kiadható lesz. Erről Székely Tamás beszélt hétfőn a parlamentben.

A szakminiszter hozzátette: az nem elképzelhető, hogy a három év alattiak számára ne legyen engedélyezett oltóanyag. A klinikai kísérletek eredményeit azonban mindenképpen meg kell várni - hangsúlyozta. (FN.hu)


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Stumpf: Orbán Viktor régi álma, hogy egyedül kormányozhasson
2009. október 5., hétfő 21:22 InfoRádió

A Századvég Alapítvány elnöke szerint a Fidesz már nem veszítheti el a választásokat, a kérdés csak az, hogy milyen arányban nyer. Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: várhatóan két ellenzéki párt lesz a parlamentben, az MSZP és a Jobbik, és elárulta azt is: Orbán Viktornak régi álma az, hogy ne legyen koalíciós kényszerben.

A Századvég Alapítvány elnöke szerint kegyelmi helyzetben volt nyáron Bajnai Gordon kormánya, hiszen a forint javított pozícióján, és a kabinet azt kommunikálhatta, hogy az ország hamarosan a piacról is képes lesz hitelhez jutni. Stumpf István azonban úgy látja: az igazi problémák ősszel jönnek majd el a kormány számára, amely kizárólag az államcsőd elkerülését, a válságkezelést tekintette feladatának, a szociális kérdésekkel azonban nem törődött.

Ősszel azonban mind a kórházak, mind az önkormányzatok, vagy a közösségi közlekedés is igen nagy problémákkal néz majd szemre, s ez már a kabinetnek is sok gondot jelenthet. Emellett a költségvetés elfogadása után más nehézségek is adódhatnak a kormányoldal számára. Ilyen lehet, ha például Szili Katalin környezetében új tömörülés jön létre, de az is megoszthatja az MSZP-t, ha elkezdődik a belső harc a választási lista befutó helyeiért. Az elemző szerint emiatt a jövőben is napvilágra kerülhetnek a BKV-jéhoz hasonló botrányok.

A szocialisták célja ilyen viszonyok között a veszteségminimalizálás lesz, ezt pedig részben azzal akarják elérni, hogy negatív kampányt kezdenek. Stumpf István hozzátette: már meg is kezdték a fideszes vezetésű önkormányzatok elleni támadásokat.

Ki lehet a szocialisták miniszterelnök-jelöltje?

A volt fideszes kancelláriaminiszter kevés esélyt lát arra, hogy Bajnai Gordon elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget, bár ezt sokan szeretnék a szocialista pártban. Szavai szerint a fiatal politikusok közül azonban többen elvállalnák ezt a szerepet, például Molnár Csaba kancelláriaminiszter vagy Ficsor Ádám korábbi titokminiszter, sőt Mesterházy Attila jelenlegi parlamenti frakcióvezető is. Stumpf István szerint azonban egyikük sem oldaná meg az MSZP problémáját.

Az elemző ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Bokros Lajos mögé felsorakozik az MSZP egy része. Hozzátette: bárki lesz is a párt kormányfőjelöltje, az mindenképpen megosztja majd az MSZP-t.

A Fidesz akkor sem tudja elveszíteni a választásokat, ha a legrosszabb formáját adja

Több nyomás is nehezedik jelenleg a Fideszre, a többi mellett az, hogy sokan az összes probléma megoldását a párttól várják, méghozzá okkal, hiszen a Fidesz az elmúlt években mindig azt kommunikálta, hogy van megoldása a bajokra. Stumpf István szerint a legnagyobb ellenzéki pártnak ugyanakkor inkább mérsékelnie kellene ezt a messiásvárást.

A volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesz akkor sem tudja elveszíteni a választásokat, ha a legrosszabb formáját hozza, de nem mindegy, milyen arányban nyer. Mind mondta, a párt már annak nagyon örülne, ha egyedül kormányozhatna, "Orbán Viktornak régi álma, hogy ne legyen koalíciós kényszer".

Ennek elérése érdekében a Fideszben jelenleg kockázatminimalizálás zajlik, ahogy a szocialistáknál veszteségminimalizálás. A racionális diskurzusnak ezért van kevés tere, mivel a politikusok gyakran szenvednek "farkasvakságban" - mondta.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Fideszt is fenyegeti bizalmi válság, ha nem tud közvetlenül a kormányra kerülése után néhány fontos problémát megoldani. A választók ugyanakkor adnak majd egy kegyelmi időszakot, amelyet a pártnak jól kell kihasználnia.

Elmondta azt is: új költségvetésről azért beszél a Fidesz, mert más kormányzati struktúrában és felelősségi körökkel, valamint más prioritások mentén képzeli el a kormányzást. Ha például a gazdaságot adócsökkentéssel akarja élénkíteni, ahhoz forrást kell találnia.

Két ellenzék

A Jobbikról szólva Stumpf István azt mondta: a párt az elmúlt hónapokban nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megmutassa, nemcsak egy randalírozó párt, hanem képes kormányprogram kidolgozására. Az elemző arra számít, hogy a Fidesznek két ellenzéke lesz a parlamentben, az MSZP és a Jobbik, amely megkönnyíti majd a kormányzó párt dolgát.

Hanganyag: Mong Attila


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Palotaforradalom a budapesti MSZP-ben?
2009-10-05 21:29 barikád.hu

Keddre összehívta a rendkívüli párttanácsot az MSZP budapesti elnöke; az országgyűlési választási területi listával és a fővárosi vezetéssel kapcsolatos kezdeményezéseket vitatják meg.

Burány Sándor az MTI-nek hétfőn elmondta: ő maga hívta össze a párttanács ülését, amely várhatóan napirendre kerülnek a párt fővárosi listájával, illetve egy esetleges budapesti tisztújítással kapcsolatos kérdések. A napirendi pontokról a közvetlenül a párttanács előtt ülésező fővárosi elnökség dönt.

Az MTI úgy tudja, a központi alapszervezet - amelyben azok a budapesti párttagok vannak, akik nem a lakóhelyük szerinti pártszervezetben akarnak politizálni - 17 tagja kezdeményezte a hónapokkal ezelőtt véglegesített és elfogadott fővárosi választási lista újragondolását.

Farkas Péter XVII. kerületi elnökségi tag pedig aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy Burány Sándor és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonnali hatállyal mondjanak le budapesti párt- és fővárosi önkormányzati tisztségeikről, és november közepéig hívják össze a budapesti küldöttértekezletet.

Az MTI úgy értesült, hogy több főváros alapszervezeti tag elégedetlen Burány Sándorral és Hagyó Miklóssal a BKV-s botrányok miatt, de szervezetten eddig sem léptek fel a leváltásuk érdekében. Korábban a párt választmányának egyik ülésén is megfogalmazódott kezdeményezés, hogy a két vezető ellen indítsanak vizsgálatot, de végül az etikai bizottságoz nem fordult senki hivatalosan.

Az MTI információi szerint az októberi rendes párttanácsi ülésen elindulhat a főpolgármester-jelölési folyamat, amely november közepére, végére várhatóan le is zárul. Az MSZP főpolgármester-jelöltjét a párt alapszabálya szerint a fővárosi szocialisták jelölik, az országos elnökségnek csak véleményezési joga van ez ügyben. Így várhatóan a szocialista pártnak előbb lesz főpolgármester-, mint miniszterelnök-jelöltje.

Még a két vezetőt kritizáló erők is úgy vélik, hogy a keddi tanácskozáson nem kaphat hivatalos többséget ez az álláspont. Volt olyan vélemény is, hogy a párttanács összehívásával a fővárosi vezetőség előre menekül.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1187