Reális Zöldek Klub - VKI 'KÁR-HASZON BECSLÉS'

VKI „KÁR-HASZON BECSLÉS”

AZ EURÓPAI PARLAMENT és a TANÁCS 2000. október 23-án megjelent 2000/60/EC sz. IRÁNYELVE, a „Víz Keretirányelv”, meghatározza a Közösségi Jogalkotás Keretéit a Vízügyi Politika területén.

A jogszabály az Irányelv preambulumának bekezdéseiben rögzíti az egész Közösségre érvényes vízügyi politika követelményeit, melyekkel összhangban kell a vizeket 2015-ig jó ökológiai állapotba hozni. A követelmények közül az alábbiak fokozott figyelmet érdemel(né)nek a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése során:

(11) A (Maastrichti) Szerződés 174 Cikkelye a Közösség környezetvédelmi politikájának elsőrendű céljaként a környezet minőségének megőrzését, védelmét és javítását határozza meg, szem elótt tartva az erőforrások körültekintő és ésszerű hasznosítását, az elővigyázatosság, a környezeti károk megelőző beavatkozásokkal lehetőleg azok forrásánál történő elhárításának elvét, továbbá a „fizessen a szennyező” elv megvalósítását.
(12) A Szerződés 174. Cikkelyének megfelelően a környezetvédelmi politika kialakítása során a Közösség vegye figyelembe a mindenkori tudományos és műszaki ismereteket, a Közösség régióiban fennálló sajátos környezeti állapotokat, a teljes Közösség gazdasági és társadalmi fejlődését, egyes régióinak kiegyensúlyozott fejődését, valamint a beavatkozás, vagy nem-beavatkozás várható előnyeit és költségeit (hátrányait).
(16) A vizek védelmét és az azokkal való fenntartható gazdálkodást fokozottan a Közösségi politika egyéb - energia, közlekedés-áruszállítás, mezőgazdaság, halászat, vidékfejlesztés és idegenforgalom – szakterületein belül kell megvalósítani. Az Irányelv keretet kíván biztosítani a folyamatos párbeszéd és a politika különféle területeinek további integrálását célzó stratégiák kialakítása részére. Hozzájárulhat továbbá a tagállamok együttműködésének elmélyítéséhez is, többek között az Európai Térségfejlesztési Perspektíva területén.
(19) Az Irányelv célja a vízi környezet fenntartása és javítása a Közösségben. Elsősorban az érintett vizek minőségével foglalkozik. A mennyiség megőrzése a jó vízminőség biztosításának egyik tényezője, ezért a jó vízminőség megőrzéséhez szükséges vízmennyiség mértékét is meg kell határozni.

A következőkben kísérletet teszünk a Duna hajózási feltételeinek javításáról készített tanulmányban javasolt hagyományos és a duzzasztással történő folyószabályozás összehasonlító értékelésére a fenti követelmények tükrében.

A „Duna Hajózhatóságának Javítása” című, az EU TEN-T (Trans-European Network – Transport) programja keretében készült tanulmány a Közösségi politika egyéb – a (16) pontban példaként felsorolt energiatermelés, mezőgazdaság, halászat, vidékfejlesztés és idegenforgalom – szakterületeire tekintet nélkül, pusztán a hajózási feltételek javítására törekedett a folyószabályozás hagyományos módszereivel, miután a Megbízó által megfogalmazott feladatkitűzés a duzzasztást, mint lehetséges alternatívát, kizárta a vizsgálatok köréből. A tanulmány tehát ebből a szempontból nem felel meg a Preambulum (12) pontjában előírt követelménynek.

A 2007-re elkészült tanulmány eredményei a fentieken kívül több szempontból is vitathatók. A Dunát, az Innt és a többi alpesi folyót a tavaszi hóolvadás után tápláló gleccserek zsugorodása és tározóképességük csökkenése kimutatottan felgyorsult Ennek nyomán vízjárásuk hevesebbé válása, azaz rövid, heves tavaszi árvizek után hosszabb forró nyári és őszi kisvizes időszakok kialakulása várható. A hajózhatóságot biztosítani hivatott hagyományos műtárgyak azonban kisvizek idején nem védik a folyó menti vizes élőhelyeket kiszáradás és a talajvízszint sűlyedése ellen, ami nem felel meg a „vízi környezet fenntartása és javítása” (19) pontban rögzített követelményének. Kérdéses, hogy a kisvízi medret szűkítő műtárgyak mennyire emelik meg a hullámtéren az árvízszintet? Felmerül továbbá, hogy a „DB2004 kisvíz” alapján tervezett folyószabályozás a gyors medermélyülés és éghajlatváltozás mellett meddig lesz képes megfelelni az amúgyis korlátozott hajózási elvárásoknak.
A mélyülés által a (19) pontban említett környezeti elemeket károsító hatások közül megemlítendő példák: kisvizek idején a parti sávban süllyedő talajvízszint, a parti-szűrésű vizműkutak csökkenő hozama, a mellékágak kiszáradása, a Gemenci Nemzeti Park, mint „vizes élőhely” elöntési gyakoriságának csökkenése, az élővilág változása, stb.
A medermélyülés folyamata a hagyományos folyószabályozási módszerekkel, a „környezetbarátnak” nem nevezhető, és tetemes költségekkel épített terméskő sarkantyúkkal, párhuzam- és partvédőművekkel (egy km dunai partbiztosítás költsége a múlt század harmincas éveiben 200-300 ezer pengő volt) nem állítható meg. Ugyanakkor az alapvető célt, a hajózási feltételek javítását csak korlátozottan elégítik ki. A szintén jelentős költséggel fenntartandó műtárgyak, valamint az előirányzott kotrások a medermélyülés folyamatát gyorsítják.

A Duna hajózási akadályokkal legsűrűbben tűzdelt Szap-Ipolytorkolat (1811-1708 fkm) közötti szakaszán a hagyományos folyószabályozás legfontosabb – bár nem műszaki - akadálya, hogy a „határvízen” egyoldalúan, a másik (a szlovák) fél együttműködése nélkül nem valósítható meg.

Korábbi független szakértői vizsgálatok, pl. a holland kormány által nyújott műszaki segítséggel (Delft Hydraulics, Frederic R. Harris és VITUKI) elkészült 1996 évi „Duna Környezeti és Hajózási Projekt” c. tanulmány, megállapították, hogy a medermélyülés folyamata hatékonyan csak duzzasztással állítható meg és hogy annak valamennyi káros következménye csak a folyó belépcsőzésével, azaz duzzasztómű(vek) építésével kerülhető el. Ezek az általuk létrehozott duzzasztott terek mentén megemelik a talajvíz szintjét, ezzel növelik a partiszűrésű vízbázisok kapacitását, a feltöltődő hullámtereken lehetővé teszik mellékágak megnyitását és táplálását, ezzel vizes élőhelyeket teremtenek.

Az alábbiakban tekintsük át vázlatosan a lehetséges vízlépcsők előnyeit:

1. A feszített ütemben két-három év alatt megépíthető Nagymarosi Vízlépcső
• a Bősig terjedő duzzasztott szakaszon a hagyományos módszereknél sokkal olcsóbban megteremtené az ENSZ-EGB követelményeinek megfelelő és a Magyar Kormány által „A nemzetközi vízi utakról szóló EU megállapodás kihirdetése” 151/2000.(IX. 14.) Korm. és a 17/2002. (III. 7.) KöViM sz. rendeletekkel kötelezővé tett paraméterekkel rendelkező VI.c kategóriájú vízi utat. Lehetővé tenné a kamionforgalom nagy részének átterelését vízi útra.
• 445 MW (egy paksi reaktor) teljesítménnyel évente átlagosan 2 milliárd kilowattóra, valóban megújuló, környezetbarát, áramot termelne, ezzel megtakarítaná 2 millió tonna CO2 kibocsátását. A termelt áram (az egyetlen számszerűsíthető hatás) értéke a „zöld energia” átvételi árával számolva.52 milliárd Ft,
• duzzasztott tere alkotná a magyar elektromos hálózat gazdaságos vezérlése érdekében a közeljövőben szükségessé váló szivattyús energiatározó alsó medencéjét, végül
• lehetővé tenné a Hágai Nemzetközi Ítélőszék döntésének megfelelő kiegyezést a Szlovák féllel.

2. Az Adony környékére tervezett vízlépcső
• stabilizálná a Nagymaros alatti szakasz medrét, ezzel megszüntetné a csőárkok körüli kimosódás veszélyét,
• gyakorlatilag méretkorlátozás nélküli, az ENSZ-EGB VII. kategóriájú vízi utat hozna létre.
• kedvező indító csatorna szakasz kialakítását tenné lehetővé a tervezett Duna-Tisza Csatorna számára.
• évente mintegy 1 milliárd kWó megújuló energiát termelne (megtakarítás: 1 millió tonna CO2), az energia értéke kb.26 milliárd Ft

3. A Fajsz környékére előirányzott vízlépcső
• a VII. kategóriájú vízi út fenntartásán kívül,
• megoldaná a Paksi Atomerőmű hűtővízellátásának problémáját, akár még a 4000 MW-ra tervezett bővítés után is,
• a duzzasztott térből lehetővé válna a Gemenci ártér gravitációs vízpótlása.

A VKI preambulumában, annak a beavatkozás, vagy nem-beavatkozás várható előnyeinek és költségeinek (hátrányainak) értékelését megkövetelő. (12) pontja szerinti vázlatos értékelés eredménye szerint, a duzzasztás valamennyi követelményt kielégítő módon, egyidejűleg tenné lehetővé a „víztest és a környezet állapotának javítását”, valamint a vízhasználatokkal történő fenntartható gazdálkodást a Közösség környezetvédelmi politikájának egyéb – környezetbarát energiatermelés, közlekedés-áruszállítás, mezőgazdaság, halászat, vidékfejlesztés és idegenforgalom - szakterületein belül.

Budapest, 2009, október 27

Szilvássy Zoltán, aranydiplomás mérnök, tud. főmunkatárs, a VITUKI ny. műszaki-gazdasági tanácsadója