A FÖLD forog a FIDESZ áll
Dátum: 2010. January 21. Thursday, 01:56
Rovat: Közéleti magazin


A FÖLD forog a FIDESZ áll.

LANGMÁR FERENC, a FIDESZ vezetőségének tagja (Forrás: Havas Henrik; A Bős-Nagymaros dosszié c. könyv, 1988)

A vízlépcső ma már annak a gazdaságpolitikának a jelképe, mely a mai gazdasági válságba sodorta az országot.


A Sprinter Kiadó Csoport a múlt évben „Megújuló Energiák” című könyvet jelentetett meg. A könyv szerzői Láng István akadémikus társaságában: Juhász Árpád, Blaskovics Gyula, Mika János, Szépszó Gabriella, Horányi András, Dobi Ildikó, Nagy Zoltán.

Idézünk a könyv Vízenergia című fejezetéből:„Hamarább hozhat változást a ráébredés arra, hogy országunk visszaesésének, gazdasági elmaradottságunk fokozódásának, a lakosság elszegényedésének egyik oka vízenergiakincsünk kihasználatlanul hagyása. E tétel bizonyítására nem szükséges messzire menni, csak szomszédaink közelmúltbeli ténykedésének következményeire kell rámutatni.

A 15 éve működő bősi vízerőművel Szlovákia kereken 34 milliárd kWh villamos energiát, Ausztria - a Nagymarosra szánt vízturbinákat befogadó- freudanaui vízerőművének 10 éves működtetése alatt 10.4 milliárd kWh villamos energiát termelt, a hozzájuk „lábon” érkezett ingyenes vízenergiából. 23 Ft/kWh mai átlagárral számolva az így nyert értékek: 782 milliárd, illetve 239 milliárd forint. Ami ott nyerség, nálunk veszteség…”



A reális zöldek számítás szerint Magyarországnak eddig 2000 milliárd, Dr. Szász Gábor szerint 3000 milliárd forint vesztesége származott.

Idézünk Dr. Szász Gábor, Juhos László elnökünknek írt üzenetéből, a levél teljes terjedelmében elérhető Szász leveléből átvett részlet után a feltüntetett címen:



III. Részlet VEREBÉLŸ LÁSZLÓ 17. (Teendőink az energiagazdálkodás terén.) témában tartott elő-adásból [1] 183. old.:

F) Végül szilárd meggyőződéssel vallom, hogy az államnak kötelességei vannak országos jellegű villamos erőművek építése terén is. Az elvégzendő munka ugyanis oly nagyarányú, és energiagazdálkodásunk helyes felépítése, sőt ezen felül, egész ipari és mezőgazdasági fejlődésünk menete szempontjából oly döntő fontosságú, hogy a megoldás alapjait, takarékos energiaellátásunk pilléreit az államnak kell leraknia, illetve lerakásukról idejekorán és céltudatosan gondoskodnia.
Vajon elképzelhető-e másként maradék vízi erőink nagy nemzetgazdasági jelentőségű kiépítésének mielőbbi szorgalmazása. Így pl. a mosoni Dunaág két lépcsővel való hasznosítása, amiről tudjuk, hogy jövedelmezősége kétségen felül áll, mert a mi fogyasztási viszonyainkhoz mérten tekintélyes mennyiségű, évi átlagban legalább 110 millió kWó villamos energiát tudna kedvező áron az országos távvezeték-hálózatba szolgáltatni?
Irodalom: Dr. Pattantyús Á. Géza (szerk.): Az 1931. évi Magyar Országos Mérnökkongresszus iratai, M. kir. József-műegyetem, Bp., 1932. p. 280











A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1372