Két német hajó süllyedt el a Dunakanyarban 2010. február hó elején
Dátum: 2010. February 06. Saturday, 19:02
Rovat: Média


Mit mondtak a reális zöldek a Duna hajózhatóságáról 2000-ben?

Hajózni kell! ( Elhangzott, 2000. január 17-én a MAHART tanácstermében)

Jelenünkben, Magyarország jövőjéről szóló viták központi kérdése az Európai Unióhoz való csatlakozásunk dátuma.

Kétségtelen az Európai Unió fogalma, az európai egység eszméjét övező fogalmak között az elsők között van, alighanem a legelső.


De az integráció eszméjének ősidők óta nincs markánsabb megjelenítője, mint a Duna.

A Dunát és környezetét kilenc ország egyforma büszkeséggel vallja magáénak, azzal a biztos tudattal, hogy ez a völgy népeik otthona, éltetője évszádok óta. A több fővárost és világvárost teremtő folyó az általa összekötött népek jelképe lett. Neve megjelent a népdalokban, nekünk, magyaroknak a nemzeti

imádságunkban a Himnuszban. Engedjék meg, hogy felolvassam Kölcsey Himnusz költeményének második szakaszát:



Őseinket felhozád

kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.



Hogy mennyire igaza van a költőnek. A Duna mentén termelt nemzeti jövedelem nagysága gazdasági teljesítmény szempontjából a világ első folyójává teszi. Kilenc ország több mint 70 millió lakója, a kontinensen élők 12 százaléka érzékeli közvetlenül hatását. A medrében hömpölygő víztömeg nélkülözhetetlen eleme, létfeltétele az élővilágnak, embernek, növénynek, állatnak: pótolhatatlan nyersanyaga, szállítópályája az állandóan fejlődő gazdaságnak és egyben befogadója a sokféle tevékenység salakjának a szennyvíznek. A Duna fenntartható fejlődésének, erőforrásainak regenerálásához, Magyarország szennyvízelvezetése, a tisztítás naturális mutatói ma még távol vannak az optimálistól. Útban Európa felé a politikánknak ettől bizony göröngyős is lehet az útja, és nem attól az ostoba elvtől, miszerint: a Duna duzzasztása a természet és az emberi elleni agresszió.

A Duna-Majna- Rajna csatorna megnyitásával a Fekete- tengert és az Északi tengert összekötő, 3500 kilométeres transzkontinentális víziútrendszer keleti gerincévé vált.

Keletivé vált, keleten kel a nap, ahonnan őseink jöttek megkeresni a koronát, amelyet valakik, valamikor elvettek tőlük.

Hogy őseinktől kik vették el a szent koronát azt a történészek még kutatják, de hogy a Dunát ki vette el a reális zöldektől, és önöktől is, azt tudjuk. A rendszerváltozás előtti utolsó kormány. Németh Miklós miniszterelnök, Nagymarost dobta oda az ellenzéknek, pedig nagyon jól tudta a Duna, annak hajózhatósága, előbb utóbb kikényszeríti az alsó duzzasztást is. Már az ókorban is tudták: navigare necesse est (navigáré necesse eszt).Hajózni szükséges! Ennek ellenére az ellenzékbe beépült mozgalmárok még 1998-ban is arról papoltak, évek óta munkálkodnak, hogy a Dunán megvalósuljon a környezetbarát hajózás, majd hozzá tették: ennek lényege a hajókat kell a folyóhoz igazítani.

Elvbarátaikról Helmuth Schmidt, a háború utáni évtizedek egyik legbölcsebb és legrokonszenvesebb politikusa, a düsseldorfi Heine egyetemen a globalizációról szóló előadásában így vélekedett:

„Szervezett polgári kezdeményezésük nagy része nem arra törekszik, hogy valamilyen pozitív célt valósítson meg, hanem hogy épp valaminek az útját állja. Majd így folytatta Németország egykori kancellárja: Kísérlet történt arra is hogy bírósági döntéssel megakadályozzák az Elba hajózható szakaszának szabályozását, majd így fejezi be: Továbbá négy professzor emelt panaszt az Alkotmánybíróságnál, hogy elejét vegyék Németország csatlakozásának az európai valutaközséghez - szerencsére eredménytelenül - fejezte be be a kancellár előadását.

Sajnálatos, hogy nekünk magyaroknak nem volt ilyen szerencsénk Trianon, Párizs után jött még Hága.

Hölgyeim és Uraim a Reális Zöldek Klub morális kötelezettségének tartja, hogy megbeszélje Önökkel, milyen eredményeket ért el a meghívóban feltüntettek köre, a Duna környezet barát hajózhatósága megoldásában, és miben reménykednek. Terveik bemutatásában segítségünkre lesz Hankó mérnök Úr. Hankó mérnök Úr, bevezető előadásával beavat bennünket a Kormány áldásával készült legújabb Duna szabályozásáról.

Köszönöm, hogy eljöttek rendezvényünkre, és segítségünkre lesznek abban, hogy a Szap- Budapest közötti Duna szakasz hajózhatósága megoldására, milyen folyószabályozáshoz kérjünk PHARE segélyt az Európai Uniótól.

Budapest, 2000. január 17-én

Juhos László








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1407