VER Nemzeti Stratégia- Duna Komplex hasznosítása
Dátum: 2010. March 13. Saturday, 09:39
Rovat: Média


Kedves Laci!

A tárgybéli tanulmány az utóbbi időkben készült egyik a legfontosabb munkám .

Két fő irányban terjesztettem.



Egyrészt az MVM Zrt és a MAVIR Zrt társaság csoport vezetőinek és tervezési szakértőinek, valamint az energetikai hatóságok egyes képviselőinek. küldtem meg.


Másrészt a Média támogató szerkesztőségeinek, és szakértőnek továbbítottam, azzal a kéréssel, hogy közöljék és terjesszék minden honorárium igényem nélkül. Eddig a Magyar Energetika jelentkezett.

Ezen körlevél címzettjei között a Reális Zöld Klub elnöke és Pálos László szakértő is szerepeltek. Feltételezem, hogy csak véletlenül nem került fel a két fontos dokumentum a honlapotokra. Szívesedjetek pótolni.



Ezen tanulmány volt az alapja az ATV interjúnak is, de a 13 percbe nem fért bele annak tömör tanulsága. E miatt reklamáló levelet írtam Straub Kata szerkesztőnek, amit másolatban Ti szintén megkaptatok.

A levélben érdekes kezdeményezést tettem jogászok bevonására is a „végső harcba”. Gondolkodjatok rajta is..

Ezen iratok, is megérdemlik a honlap nyilvánosságát.



Köszönöm az ATV vitával kapcsolatban közölt értékes kritikát is amit Péteri Laci írt.



Örömmel látom, hogy számos címzett továbbította k tanulmányomat újabb címekre.

Közülük is kiemelkedik Telegdy István kolléga segítőkészsége, aki képviselőket, pártembereket, kormányszervek et is megkeresett.

A napi sajtót kellene még elérni.

A legfőbb stratégiai cél most az lenne, amit a TV vitában is elmondtam, hogy rávegyük a Gordon kormányt arra, hogy maga vonja vissza elődei hírhedt 1139/2004 (XI.11.) sz. határozatát5.. Ezzel újabb haza bölcsévé válhatna az utókor előtt.

Ezzel a kéréssel fordultam már a Külügyminisztériumhoz is.

Baráti üdvözlettel

Ödön Bá’


VER NEMZETI STRATÉGIA

Hágai ítélet







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1495