Pálfy István KDNP képviselő valótlanságot állít, és ostobaságot követel
Dátum: 2010. May 31. Monday, 13:08
Rovat: Média


Pálfy István képviselő követeli, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosi jogait ellátó közalapítványok kuratóriumának elnökségébe, az SZDSZ és MDF által delegált kurátorok mondjanak le, távozzanak az elnökségből.

Valójában egyetlen parlamenti párt frakciója és így az SZDSZ és MDF parlamenti frakciója sem delegált egyetlen kurátort – elnökségi tagot – a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Hungária Televízió Közalapítványok kuratóriumába.
A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényben, ismert néven a Média törvényben az a szó hogy „párt” vagy „párt frakció” nem is szerepel, tehát a Média törvény 1996. február 15 –én történt hatályba lépését követően egyetlen frakcióval rendelkező párt sem delegálhatott kurátort – elnökségi tagot – a közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosi jogait ellátó közalapítványok kuratóriumainak az elnökségébe.
Pálfy folyamatosan közmédiumokról beszélt, miközben valójában a közszolgálati műsorszolgáltatókról szólt a m1
Egyenlőséget tenni a közmédia és a közszolgálati műsorszolgáltatók között, egy volt MTV munkatársnak több mint hiba, bűn!
„Médiumok” szó is többször elhangzott a beszélgetés keretében.
A média szó már önmagában többes számban van, tehát többes számnak a többes számát emlegetni butaságra vall. (Juhos László)






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1641