Reális Zöldek Klub - Igazságot szolgáltatott volna Magyarország számára a trianoni békediktátummal...

Igazságot szolgáltatott volna Magyarország számára a trianoni békediktátummal szemben a Bős-nagymarosi vízlépcső megvalósulása!
A Bős –nagymarosi vízlépcső beruházás révén Magyarország visszakapott volna a trianoni békediktátum következtében elvesztett vízerő potenciáljából.

A Bős-nagymarosi vízlépcső beruházására és közös üzemeltetésére 1977-ben megkötött szerződés Magyarország számára, több előnnyel járt volna, mint Csehszlovákia számára.

Bős, a Duna Pozsony és Budapest közötti vízerő potenciál 2/3 részét, Nagymaros az 1/3 részét használta volna fel villamos energiatermelésre.

A Bős a trianoni békediktátum következtében elvesztett település. Az 1977-ben megkötött szerződés szerint a Bősben termelt villany fele Magyarországé lett volna, tehát a trianoni békediktátum következtében elvesztett bősi vízerő potenciál felét visszakaptuk volna. Bőst ugyan, mint elvesztett területet továbbra is ott marad, de a településen megtermelt villany (fehér szén) fele viszont a miénk lett volna.
Az érem másik oldala, hogy a Nagymarosban termelt villany fele ugyanakkor Csehszlovákiát illette volna meg.

Bős 720 MW teljesítményével csúcs erőműként, Nagymaros 160 MW teljesítménnyel gyakorlatilag alaperőmű jelleggel üzemelt volna.
A két ország teherelosztóinak a megegyezése szerint egyik nap a magyar a másik nap a szlovák oldal vezényelte volna a két teljesítmény forrás kihasználását.
A beruházással szemben az első kifogás a bősi 720 MW os teljesítményű kapacitás tervezett csúcsüzemével szemben jelentkezett.

A csúcsüzemet kifogásolók szerint a vízlépcső beruházó tudatosan a természet rombolására törekszik, amikor WC tartály üzemmódban tervezi Bős üzemeltetését.
A média révén a közvélemény számára az derült ki, a beruházó őrömét leli abban, ha Bőst csúcsara járathatja.

Nem derült ki, a média erről hallgatott, hogy a fogyasztó jár csúcsra és az erőművek ennek következtében kénytelenek csúcsra járni, a fogyasztó igényét követni, legalább is, az olyan erőmű, amely képes egyáltalán csúcsra járni.

Csúcserőmű pedig nem volt a múltban nem is épült, a magyar fogyasztó csúcsra járását a szovjet villamos energia import révén tudta biztosítani a rendszer irányítója.
A politikai vezetés erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a magyar fogyasztó ne járjon csúcsra, dolgozzon három műszakban javasolta a politikai vezetés, haszontalanul.
1980 után nem hogy három műszakban, hanem egy műszakban sem volt hajlandó minden nap dolgozni a magyar. Élvezte a gulyás szocializmust. Legvidámabb barakkban jól érezte magát.

A módi az volt, hogy a hétvége szabad péntek délutánnal kezdődött és hét végét követően az első igazi munkanap kedden vette kezdetét.
A fogyasztást tekintve csúcsnap szerda és csütörtök délelőtt volt, reggel nyolc órakor vette kezdetét, kulminált 11 órakor és délben már vége is vége volt. Tehát nem csak a hétköznapok voltak nagyon csúcsosak, hanem egy-egy hét is.

A 80 –as évek elején a paksi blokkok párhuzamos kapcsolását követően a magyar villamos energia rendszer üzemirányítása össze dőlt volna, ha a szovjet villamos energiarendszer nem áll Magyarország részére csúcsüzem formában a rendelkezésére. A szovjetrendszer igénybevételét a villamos művek a hazai csúcserőmű kapacitás hiányának a kompenzálására használta ki, villamos energia importon túlmenően.

Miután a magyar fogyasztót nem lehetett meggyőzni arról, hogy mérsékelje csúcsra járását, Kerényi A. Ödön a villamos művek főmérnöke (vezérigazgató helyettes) bejelentette a villamos művek lemond a Bős- nagymarosi vízerőmű csúcsra járatásáról. Kerényi abban látta a kiutat a bős nagymarosi gödörből, ha a vízlépcső rendszer alaperőműként, tehát átfolyásos üzemmódban legalább megmarad. Kerényi úgy gondolta, hogy Magyarország ne mondjon le évi kettő milliárd kilowattóra megújuló villamos energiáról. Kerényi már akkor igazi reális környezetvédő volt, szemben a Duna –Kör mozgalmáraival.

Ekkor a beruházást ellenzők a vízbázist kezdték félteni, és ez az érvük annyira hatásos volt, hogy Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter 1992-ben javasolta a Magyar Országgyűlés képviselőinek szavazzák meg a vízlépcső szerződés egyoldalú megszüntetését, mert ha az megvalósulna, akkor a vízlépcső 4 millió ember ivóvíz bázisát veszélyeztetné.

Bős 18 éve üzemel, és azóta nem hajlandó a politikai osztály észrevenni, hogy a ivóvíz bázisainkat nem a Duna duzzasztása, hanem a Duna menti települések, főleg Budapest szennyvízének a tisztítatlanul a Dunába engedése veszélyezteti, annak ellenére, hogy ezt a tényt később Mádl Ferenc is elismerte. (Zöldike)