A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye
Dátum: 2010. June 29. Tuesday, 12:42
Rovat: Energia


A Kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a családok költségvetésének jelentős részét a közüzemi számlák tegyék ki, ezért első intézkedései között rendelte el a közüzemi díjakra vonatkozó ármoratóriumot, amelynek köszönhetően a lakosság jelentős gázáremelést került el. A Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által vezetett tárca hosszú távú célja, hogy egy új, kiszámíthatóbb rendszer keretében a lakosság és a vállalkozások energiakiadásai a lehető legkisebb költség elve mentén alakuljanak.


Ennek megfelelően, elsősorban a lakosság és a kisvállalkozások érdekeit és nem a befektetői szempontokat figyelembe véve, az esetleges kockázatokat is mérlegelve döntött úgy a minisztérium, hogy módosítja a szélerőmű kapacitás létesítésére irányuló pályázati kiírás feltételeiről, a pályázat minimális tartalmi követelményeiről, valamint a pályázati eljárás szabályairól szóló 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendeletet.

Mivel a Magyar Energia Hivatal (MEH) tájékoztatása alapján a 2009-ben szélenergia kapacitások létesítésére kiírt tenderre a benyújtott pályázatok között kevesebb a jogszabályi követelményeknek megfelelő, mint amekkora szélerőművi kapacitás beépítésére lehetőség van, a biztosítani kívánt ár- és támogatási verseny nem érvényesülhet. Ez azt jelenti, hogy a pályázóknak nem kell a meghirdetett kapacitásokért versenyezniük, a megtermelt villamos energiát a törvény által megszabott legmagasabb kötelező átvételi áron értékesíthetnék, ami a szélenergiával termelt áram esetében Magyarországon – az ausztriai kötelező átvételi áraknál jóval magasabb – jelenleg 29,28 forint kilowattóránként. Ez mintegy 9 Ft/kWh-val magasabb átvételi árat jelent, mint az így megtermelt energia előállítási költsége. Az előbbiek alapján a kapacitások kiosztása két éven belül érzékelhető nyomást gyakorolna a fogyasztók által fizetendő végfelhasználói árakra, ami a családok rezsikiadásainak emelkedéséhez is vezethet.

Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a Kormány kiemelt fontossággal kezeli a megújuló energiaforrások hasznosításának ügyét. Ez a terület meghatározó eleme lesz az ország most készülő, hosszú távú energiastratégiájának, amelyhez illeszkedve a szélerőmű kapacitások létesítésére irányuló pályázat újra kiírásra kerülhet, meghatározott feltételek fennállása esetén.


Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály


Budapest, 2010. június 29.


Kapcsolódó videó
GÁCS IVÁN előadása


http://videa.hu/flvplayer.swf?v=cDg7SHcPxAmRir6D









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1683