Kimosta az árvíz az Orbán kormány fülét!
Dátum: 2010. July 01. Thursday, 20:55
Rovat: Vízügyek


A szocik országlásának az idején a Vásárhelyi terv törvényi rangot kapott, amihez a FIDESZ statisztált!

Végre a Kormány felülvizsgálja a Vásárhelyi tervet.


A Kormány a mai ülésen (2010. július 1.) határozott arról, hogy felülvizsgálja a Vásárhelyi tervet.

A reális zöldek több mint egy évtizede állítják, a Vásárhelyi tervet újra kell gombolni.

A reális zöldek remélték, hogy a 2001-es tiszai árvíz kimossa az első Orbán kormány fülét, reményeink akkor nem teljesültek. A mostani árvíz viszont már hatott, kimosta a második Orbán kormány fülét, és neki lát a Vásárhelyi terv újragondolásának.

A Vásárhelyi terv előkészítése az első Orbán kormány idején kezdődött, a WWF nemzetközi alapítvány és a dumakör emlőin felcserepedett neoliberális zöldek útmutatása alapján.

A WWF eleve kijelentette, a tervet úgy kell készíteni, hogy azzal minél több termőföld kerüljön ki a művelésből.

A dumakörös zöldek pedig megtiltották a vízügynek a Tisza vizének a visszatartását öntözés céljára.

A FIDESZ csapatban csak egy legény volt a gáton, aki jól látta a teendőket: Becsey Zsolt. Becsey most államtitkár, de sajnos államtitkár Illés Zoltán és ráadásul a vízügy élén. Illést politikai felelősség terheli a hazai vízügy lefejezéséért.

A reális zöldek időben figyelmeztették Orbán Viktort, Illés alkalmatlanságáról.

A jelek szerint Illés most feltölti a vízügy csapatát.

Eleve hibás Illés koncepciója.

A hatásos árvíz elleni védekezéshez a segítőkezek mindig is rendelkezésre álltak, a szakértelem hiánya a védekezés helyszínem a szűk kapacitás. A védekezés irányításához szakember kell.

A szocik az elmúlt nyolc évben a Vásárhelyi terv hibás koncepcióján nem változtattak, csupán feltupírozták olyan célokkal, amelyekről tisztában voltak, hogy azok megvalósításához nem lesz forrás.

A „WWF –dumakör” koncepció mellé felsorakozott a Védegyletből osztódással létre jött Élőlánc és LMP, ez utóbbi a választók megtévesztésével parlamenti párt.

A Vásárhelyi terv újra gondolása csak akkor lehet eredményes, ha fenti társaságokat a második Orbán kormány pályán kívülre küldi, amelyhez a 2/3 elve biztosíték.



Kapcsolódó írásaink:

 

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1682

 

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1657

 

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=555

 

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=341

 

 

 









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1693