Olvasd ... végig!
Dátum: 2010. July 04. Sunday, 19:06
Rovat: Média


Egyike vagyok azon több ezer vidéki rendőrnek, akiket Borsod megyébe vezényeltek az árvízi védekezésben segédkezni. Az alábbiakban a tapasztalataimat kívánom megosztani Önökkel.


Az odavezető út során több alkalommal is meg kellett állnunk félórákat vagy egy egész órát várni, hogy a vezető törzs kiokoskodja, hogy merre is kéne menni, meg hol is van ránk szükség. Volt, hogy megálltunk egy faluban, mondván, hogy itt kell segédkezünk. Eltelik öt perc, és közlik, hogy ez mégsem az a falu, vissza a buszokra. Láttuk, hogy nagy a fejetlenség és ez akkor még csak a kezdet volt.

Végül a több mint 10 órás út után a Felsődobszába történő megérkezésünkkor lesújtó állapotok fogadtak bennünket, főleg miután
közölték velünk, hogy a megáradt Hernád folyó által veszélyeztetett cigánysort kell megvédenünk. Akkor már tudtuk, hogy sok jóra nem
számíthatunk. Amíg mi rendőrök - és a később hozzánk csatlakozott rendőr tanulók - több mint százan reggeltől estig homokot lapátoltunk, zsákokat adogattunk, gátat erősítettünk, addig a cigányok egész nap csak az elárasztott putrijukban döglöttek vagy a kerítésüknek támaszkodva figyeltek minket. Ugyan a délután folyamán néhányan segítettek a védekezésben és valóban kivették a részüket a munkából, de a számuk körülbelül a 10 főt ha elérte. Felháborító és dühítő volt, mikor életerős cigányok mondták nekünk, hogy a munkánknak nincs semmi értelme, hiszen a gát úgyis át fog szakadni, ezért nem is segítenek.
Talán az én érdekem, hogy a lakóházukat ne árassza el a hömpölygő folyó?

A helyi jobb(ik) érzésű magyarok ezzel szemben ott segítettek nekünk, ahol tudtak. Szendvicseket készítettek, kávét, ásványvizet hoztak nekünk, ezúton is köszönet nekik.

Ezzel szemben a pofátlanság iskolapéldája volt, amikor néhány mokka gondolt egyet és lopni kezdték a buszunkról a mi
ásványvízkészletünket, amíg mi a gáton dolgoztunk, vagy éppen egy-két lapátról vélekedtek úgy, hogy az náluk jobb helyen lesz (persze nem álltak volna be segíteni velük).

Alighanem a nap fénypontja volt, mikor a Duna TV riportere kamerával megjelent a helyszínen, hogy beszámoljon az eseményekről. Persze nem bennünket kérdeztek meg az állapotokról: néhány másodpercig filmeztek, majd készítettek egy gyors interjút az éppen a helyszínen tartózkodó Dobson Tiborral. A cigányok látták, hogy kint van a tv, erre apuka néhány fiával együtt egyből elkezdte pakolni a homokzsákokat a házuk előtt. A riporter ezt meglátva azonnal átkelt a homokzsákokon, s a cigányok házához érve rájuk közelítve filmezett, hogy mindenki láthassa majd, kikről is van szó. Ekkor mi, a gáton dolgozók hangos tapsviharba kezdtünk. Kíváncsi vagyok, vajon a hangot kivágták-e az anyagból, egyáltalán levetítésre került-e. Kérdeztük is Dobson úrtól: szó nélkül hagyja ezt? Legalább mikor visszaért a riporter, jól leteremtette, hogy nem inkább a reggel óta a helyszínen dolgozó rendőröket kellene bemutatni a lakosságnak, a médiát meglátva érdekes módon azonnal munkához látó cigányok helyett? Már nem hallottam a riporter válaszát. Mikor a média munkatársai elmentek, az egyik kolléga oda is kiáltotta a cigányoknak, hogy "Már nem kell dolgoznotok, elment a kamera, biztos benne lesztek a tv-ben!" A kátrányos helyzetűek fel is hagytak a munkával.

Ez csak néhány kiragadott példa abból, amit én láttam és tapasztaltam az ott tartózkodásom ideje alatt. Az összezsúfolt szállásokról és a koordináció hiányáról, a rendőrség által vásárolt naptejek, napolajak minőségéről, a törvénytisztelő helyi lakosság véleményéről, elkeserítő helyzetéről már inkább szót sem ejtek."

És hogy teljes legyen a kép, a gátakon dolgozók Miskolcról kapnak parizert és kenőmájast, a sportcsarnokban elszállásolt cigányok napi 5 ( öt! )-szöri étkezést (de válogatnak, semmi nem jó). Ugye kajára nem kell költeni, azt a pénzt azonnal el kell inni. Mert házat majd épít az állam. És hát az élet nem áll meg, a szerelemnek be kell teljesülni, az ösztön, meg a hormonok, szóval cigány úr a sportcsarnokban tette férfiúi kötelességét cigány asszonnyal egymás örömére, és őket az sem tartotta vissza, hogy még kb. 750-en vannak ugyanabban a légtérben. Abban a csarnokban, ahol a DKSK-s lányok pár éve megverték a Mizo-PVSK kosarasait, ami akkor keveseknek sikerült. Most meg fertőtleníteni kell. Igazságtalan vagyok-e?





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1701