Az államtitkár agya átprogramozódott!
Dátum: 2010. July 08. Thursday, 16:10
Rovat: Közéleti magazin


   
Az államtitkár agya átprogramozódott! Húsz éven át Illés Zoltán a FIDESZ szakpolitikusaként a dumakör által képviselt elvek mellett kardoskodott, tagadta a vizek kormányzásának a szükségességét, húsz éves politikai működésével hozzájárult a vízügy lejezéséhez, mára Illés agyában már dereng egy kevés szakmai józanság. Illés agyának részbeni átprogramozása örvendetes változás, csupán az ország roppant bele. Nálunk ez már csak módi.


Mohács után is az lett a király, János, aki nem ért oda a csata helyszínére.

Hogy csak részben programozódott át Illés agya, azt igazolja, hogy a fokgazdálkodást még fontos kitörési pontjak képzeli el.

A Duna Charta és a Fidesz Néppárti Képviselőcsoportja 2010. május 15-én a Gellért Szállodában "DUNASZAURUSZ - DUNA MOZGALMAK - DUNA STRATÉGIA"
címmel konferenciát szervezett.

A konferencia egyik előadója Illés Zoltán. A konferencia meghívójára írásunk végén visszatérünk.

Mint ismert Illés a második Orbán kormány államtitkára, a Fő utca élére került.

Illés már a rendszerváltás idején az Antall kormány államtitkárként megfordult a Fő utcában.

Akkor 1990-ben Illés első dolga az volt, hogy tüntetést szervezett a zöld tárca elé, mert a tárca vezetésétől távol állt a Duna Kör jelmondata.

A Duna Kör a jelmondatát a morvaországi Nivnicében született Commeniustól vette kölcsön. Omnia sponte fluant – absit violentia rebus, azaz: Minden magától folyjék – legyen távol a dolgoktól az erőszak.
Commenius szülei Magyarországról vándoroltak ki Csehországba. Eredeti neve (az 1968-ban felfedezett végrendelete szerint) Szeges János volt.

Commenius a hernborni és a heidelbergi egyetemen tanult, arra törekedett, hogy a 17. század tudományos munkáiból kiszűrje a fiktív elképzeléseket, s csupán az objektív, ugyanakkor a keresztény elvekkel is összeegyeztethető valóságot tartsa meg.

Nem tudjuk, hogy a Duna Kör alapítói mennyiben azonosulnak a keresztény elvekkel, mennyi keresztény vér folyik ereikben, azt viszont állítjuk, a tudományos igazságok zavarják a dumakörösöket.

Kozák Miklós, professzor Artur Hailey „High Voltage” című könyvéből vett idézettel szól a dumakörösökről:

„”Amit józanésszel, érveléssel nem tudnak elérni, azt halogatással és a törvényesnek tűnő csalárdságokkal akadályozzák.”” Nem törődnek a gyakorlati tényekkel…csak mennek a maguk útján…s a végén elpusztítanak valamennyiünket.” „A legtöbb, amit tehetünk, ha tudatjuk a közvéleménnyel… hogy érdekeinket aláássa egy kisebbségi fanatikusok és törtető politikusok fondorlatos szövetsége.”



A fanatikusok bőven voltak a Duna Charta fenti rendezvényében.

A rendezvény előadói között a legtöbben:

Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, aki a megnyitót tartotta.
Karátson Gábor a Duna Charta elnöke: Minden szabadon folyjék,
Vida Gábor akadémikus: Duna - probléma a biodiverzitás évében,
Illés Zoltán országgyűlési képviselő: Jövőbeni lépések - Bős-Nagymaros,
Szabó Marcel tanszékvezető docens (PPKE, Nemzetközi Jogi Tanszék): Megnyerhető-e még a Duna ügye Hágában vagy Luxemburgban?
Fleischer Tamás - Világgazdasági Kutató Intézet: A Duna és a hajózás
Medgyesy Balázs a Fidesz Zöld Tagozatának elnöke: Bölcs gazdálkodás a Dunával
Bárdos Deák Péter - Duna Charta: Vízgazdálkodási tervezet és Duna Stratégia
Dózsa Tamás - Duna Charta: A Duna Charta állásfoglalása
Balla Mihály országgyűlési képviselő: A Duna menti országok együttműködési lehetősége



A reális zöldek a fenti társaságra bírói úton minimum 200 év letöltendő börtönbüntetés kiszabását javasolja.



Kapcsolódó írásainkra való hivatkozással folytatjuk írásunkat.

Péteri László írását javasoljuk olvasni és ECHO TV műsorszolgáltatásában Illéssel készült stúdióbeszélgetést megtekinteni.

A ECHO TV felvételt készített Fejes Lőrinc, a Kiskörei Vízlépcső vezetőjével, szakaszmérnökkel.

Fejes Lőrinc mutatta meg a reális zöldek elnökének Juhos Lászlónak a tiszaroffi Önkormányzatnál elhelyezett a tiszaroffi vésztározóról a vízügy által készített modellt.

A modell bemutatása során kiderült, a vésztározó területére gravitációs utón nem juttatható víz a Tiszából.



Péteri írás:

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1704



Az ECHO TV műsorvezetője Illésből nem készült fel kellő mértékben.



Mert, ha felkészült volna egy sor ténnyel Illést kötelező lett volna szembesíteni.



Megfelel a ténynek, hogy a Vásárhelyi terv előkészítése a FIDESZ első országlása idején vette kezdetét, de tény az is, hogy a Tisza vizének öntözés céljára történő igénybevételét a terv készítőjének másokkal együtt a FIDESZ is, megtiltotta.



Illésre nem érdemes több szót pocsékolni, feltehetőleg állami pénzen tanítva lssan beérik, de még sok ostobaságot állít.

Ezek közé tartozik a foggazdálkodás emlegetése.

A fokgazdálkodásról a legtöbb ostobaságot Andrásfalvy Bertalan mondja.

De korábban Andrásfalvy józanul szólt a fokgazdálkodásról.

Egy idő után azonban, hogy a politikusoknak kedvére járjon Andrásfaly elkezdett össze vissza hazudozni a fokgazdálkodásról.

Korábban Andrásfalvy Bertalan szerint a fokgazdálkodás nem támasztható fel, bármennyire is gazdaságos és hasznos lenne sok szempontból. A néprajzkutató szerint mesterségesen kell a kedvezőtlen jelenségeket megszüntetni, mégpedig az egyre nagyobb értéket jelentő vizet, tárolni, vízlépcsőkkel felemelni és kiegyenlíteni ingadozásit. (Andrásfalvy Bertalan: „A sárköz ősi ártéri gazdálkodása” című munkájára. A néprajzkutató írása megjelent Budapesten 1973-ban a VIZDOK kiadásában a Vízügyügyi történeti füzetek 6. számában.) (Zöldike)








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1706