A szénbányászat : számos tényező áll az újranyitás útjában
Dátum: 2010. August 08. Sunday, 21:29
Rovat: Energia


Kedves László !


2010. augusztus 3-án jelent meg a Nógrád Megyei Hírlap első és harmadik oldalán a „ A szénbányászat : számos tényező áll az újranyitás útjában „ c. cikk.


Salgótarjáni kollégák tájékoztattak aznap a megjelenésről. Budapesten nem lehet Nógrád Megyei Hírlapot vásárolni, így a cikket jegyző Gulyás Edinát hívtam fel, hogy hol lehet elolvasni a megjelent írást. Ő közölte, hogy a Lap honlapján olvasható. Ezt küldtem el Neked is.

Az elolvasás után tájékoztattam G.E.-át, hogy az általam leadott anyagból kimaradtak részek és egy esetben értelemzavaró is, pedig korábban közölte, hogy a főszerkesztő – bár a szokásosnál lényegesen hosszabb az anyag ,amit szoktak megjelentetni – a cikket kiválónak ítélte és engedélyezte a teljes anyag megjelentetését.

2010. augusztus 5-én kaptam meg az újság egy példányát és örömmel fedeztem fel, hogy a Lapban valóban a teljes anyag – változtatás nélkül - jelent meg. Ezután felhívtam a Lap szerkesztőjét aki tájékoztatást adott, hogy a honlapon soha nem a teljes cikk jelenik meg, hiszen akit érdekel az megveszi a lapot. E-mailen elküldte a teljes anyagot amit most mellékelek.

Így a korábban megküldött anyagot töröljed , azaz „ a/a kuka”.

Köszöntelek és kívánok

Jó szerencsét !

Dr Horn János
Budapest, 2010. augusztus 6






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1736