A hazát kontár módra szolgálták
Dátum: 2010. October 22. Friday, 17:06
Rovat: Közéleti magazin


A reális zöldek egyenesen hazafias kötelességüknek tartják, hogy erre rámutassanak. Ha csakugyan a reális zöldek bírálata igazságtalan lenne, akkor is meg kell engedni és a médiának nyilvánosságot kellene adnia a reális zöldek bírálatának. A reális zöldek segíteni akarnak, a magyar közvélemény hitelesen tájékozódhasson a Bős-nagymarosi Vízlépcsőről.

„Vízlépcsőket javasol az MTA” (Forrás Népszabadság, 2010. október 22.)
Akadémikusok, akik köztársasági elnökök lettek a rendszerváltozás után és ellenezték a vízlépcsőt, körmönfont hamissággal érveltek a vízlépcsőkkel szemben.
A nemzet sokat nyerne, ha az igazság szolgálatába állnának.



Kerényi A. Ödön, állami díjas, nyugalmazott vezérigazgató helyettes, vasdiplomás mérnök összeállításából átvett sorok:
„ A BNV beruházás befejezésének elmaradása miatt keletkező kár a szakértői felmérések szerint, 1998-as árakon kerekítve közel 1.45 milliárd USD-ra becsülhető. Ennek összetevői a feleslegessé vált beruházások, a törlesztendő hitelek, az évi 1.2 milliárd kWh osztrák villamosenergia-export többlet önköltsége, a meg nem valósult erőműi kapacitások pótlásához szükséges beruházások, a meghiúsult berendezés szállítások kötbérei, az elmaradt termelés pótlásához szükséges többlet tüzelőanyag, stb. Vessük ezt össze azzal a tényszámmal, hogy a villamosenergia-ipar privatizációjából a magyar állam mindössze 1.25 milliárd USD-t kapott. és ezen stratégiai iparág zöme külföldi tulajdonba került.”







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1880