Valóban megoldást nyújt a Vásárhelyi-terv? Dátum: 2011. February 08. Tuesday, 11:35 Rovat: Vízügyek
A 2001-ben javasolt „Továbbfejlesztett Vásárhelyi Terv” (TVT) a Tiszavölgy árvízi biztonságát egy első pillantásra tetszetős módszerrel kívánja fokozni. Ennek lényege, hogy a különösen nagy (30-40 évenként egyszer előforduló) árvizek veszélyes tetőző vízállásainak csökkentésére a vízhozam egy részét - átmeneti időre - az ártér erre a célra lehatárolt részeibe (vésztározókba) vezetné ki. Ezzel párhuzamosan megnövelné a nagyvízi meder vízszállító képességét is.
A TVT tulajdonképpen annak a többször hangoztatott, de egyszer sem bizonyított állításnak a következménye, hogy „az árvédelmi töltések további magasítása nem járható út.”
A 2001 és 2003 között elvégzett vizsgálatok alapján 2007-ig hat tározót terveztek, de ezek közül műszaki-gazdaságossági aggályok és az érintett lakosság ellenállása miatt 2009-ig csak kettő épült meg.
Az aggályok közül a legfontosabb a vésztározás hatékonyságával kapcsolatos. Közelítő adatok sincsenek arra vonatkozóan, hogy az árvíz csúcsvízhozamának kivezetése milyen mértékben és milyen távolságon, csökkenti a folyó vízszintjét. Nem tudni, hogy 2001-ben a tarpai szakadáson a Tisza vizének hányad része ömlött ki a beregi öblözetbe és hogy ez a folyóból „kivezetett” víz a Vásárosnamény, Tokaj, stb. szelvényekben, mekkora és milyen tartós apadást eredményezett. Az 1965 évi Dunai árvíz során a bal parti töltés, kb. Ásványráróval szemben (Csicsónál) átszakadt és a folyó 9000 m3/mp-re becsült vízhozamából kb. 1000 m3/mp, azaz a vízhozam több mint 10% kiömlött. A magyar oldalon a szakadással szemben mért 25-30 cm vízszintcsökkenés leszívási görbéje legfeljebb Gönyűig volt kimutatható (az is csak addig, amíg az érintett csallóközi öblözet 3 – 4 nap alatt fel nem töltődött).
A Felső- és Közép-Tiszán tervezett összes vésztározó együttes hatását a VITUKI matematikai modellel 50-60 cm-re becsülte. Ez a modell azonban egyetlen felülről levonuló árhullámot feltételezett. A mellékfolyók, azaz a Körösök és/vagy a Maros a Tiszával egyidejű árvize alulról terjedő tetőzéssel magasabb vízállásokat is előidéz (mint pl. 1970-ben), ezért a védvonalat a Felső- és Közép-Tiszán megépült vésztározók ellenére is magasítani kell.
A vésztározók körtöltésével kapcsolatos a következő aggály. A tározót a folyó mentén húzódó fővédvonal és az ennél jóval (kétszer, háromszor?) hosszabb körtöltés határolja. Az egyes vésztározók igénybevételére (feltöltésére) azonban a tervezők szerint is csak 30-40 évenként kerül sor. A száraz évtizedek alatt a körtöltés agyag talaja légköri hatások – mély száradási-zsugorodási repedésekbe ismételten behatoló olvadó hólé (desztillált víz) és savas eső – valamint a felületen megtelepedő növények által termelt gyökérsavak következtében szerkezetében átalakul, azaz morzsalékossá, áteresztővé válik. A töltés „víz-nem-járta” részét, pedig ürgék, pockok stb. járatai szövik át. Feltöltés esetén (ennek szintje a folyó csökkenteni kívánt vízszintjével azonos) ezért az eredeti védvonal helyett jóval hosszabb, szerkezetében meggyengült - szaknyelven „alvó” - gáton kell védekezni, ami sokkal nagyobb kockázattal jár és jelentős védekezési erőket köthet le.
A nagyságrendeket az eddig megépült két tározó közül a 2008-ban átadott Cigánd-Karádi tározó példáján érzékeltetjük: a körtöltés hossza 24 km, ami a tervezett 4 m vízmélység esetén 5 m magas töltést, a feljáró rámpákat, a tározón belüli lecsapoló csatornahálózatot stb., összesen mintegy 4 millió m3 földmunkát jelent. A töltéskoronán 3 m széles, összesen mintegy 72 ezer m2 aszfaltburkolatot kell lefektetni. További hatalmas költséget jelent a 350 m3/mp vízhozamra méretezett, hat Siófoki zsilipnek megfelelő beeresztő-, és a 100 m3/mp-es ürítő zsilip vasbeton és acélszerkezete. Megépítése után az utóbbiak három-négy évtizedig rozsda- és fémtolvajok elleni védelemre szorulhat.
A szükségessé váló magasítás az első ütemben legfeljebb1.0 -1.5 m és ez szakszerű földmunkával jó minőségben kivitelezhető. Egy 6 m széles koronájú, 5 m magas töltés 1 m-es magasítása folyóméterenként kb. 20 m3 földmunkát jelent. Beépített területeken résfalra épített partfal is biztonságos megoldás lehet.
A gazdaságossági számításokban a létesítési költségeken (tervezés, kisajátítás, építés, stb.) túlmenően, figyelembe kell venni a kisajátított, művelés alól kivont terület halmozódó éves hozamát is. Pl. a Tiszaroffi Tározó öntözésre berendezett, alagcsövezett, azaz szabályozható nedvességtartalmú területen létesült. Ezen - szerény becsléssel - hektáronként évente 4 tonna búza lett volna termelhető. A 30 éves hektáronkénti 120 tonna termés jelenre leszámítolt értéke az ingadozó, de világszerte emelkedő élelmiszerárak és a rendszertelenül váltakozó kamatláb miatt csak becsülhető, de mindenképpen milliárdos nagyságrendű.
A művelési ág gabonatermelésről „rét-legelő-vizesélőhelyre” történő váltása tönkreteszi az érintett hatezerre becsült gazdát és azok családját. Emiatt sok munkahely megszűnik, a vásárlóerő csökken, a fiatalság elvándorol. Mindez a segélyre szoruló lakosság elöregedését vonja maga után. Érthető a tervezett vésztározók környezetében élők tiltakozása a „megegyezés” helyetti kisajátítási eljárások ellen.
A fentiekben vázolt hatalmas, soha meg nem térülő beruházás bizonytalan eredménye, a hatásosabb és gazdaságosabb, biztonságosabb védelmet nyújtó beavatkozások lehetősége miatt a terv anyagi fedezetét megvonták, sőt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter 2009-ben kijelentette, hogy a TVT lényegében megszűnt és az egész Alföldre új tervet kell kidolgozni.
Vitatható, hogy egy szakszerű megvalósíthatósági tanulmány helyett „az árvízvédelmi töltések további magasítása nem járható út” dogmáján alapuló, felmelegített TVT alkalmas-e a Felső-Tisza vidék árvizek elleni biztonságának fokozására.
Budapest, 2011. febr. 4.
Szilvássy Zoltán
aranydiplomás mérnök
