Reális Zöldek Klub - A tényeket ferdíti el Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos

Politikai megrendelésre nem mond igazat a Magyar Mérnöki Kamara elnöke. Mérnök létére hazudik Barsiné Pataky Etelka, állítják a reális zöldek!

Valótlanságot állított Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos asszony a Ma reggel médiaszolgáltatásában, amikor kijelentette, hogy nincs kényszer a Dunára vonatkozólag a hajózási paraméterek biztosítását illetően. (2011. április 14.)
A Duna Bizottsággal a Magyar Köztársaság 1948-ban kötött egyezményt. Az Egyezmény 1948. augusztus 18-án kötetett Belgrádban és az 1949-évi XIII. törvénnyel került becikkelyezésre a Dunán való hajózás rendjének szabályozása címmel.
A Duna Gabčikovo-Gönyü szakaszán a hajózhatóság érdekében a teendőket az 1949.évi XIII. törvény II. melléklete tartalmazza. Idézem a 1949.évi XIII. törvény II. mellékletét:
„Ami a hajózás rendes feltételeinek biztosítása céljából a Gabčikovo-Gönyü közötti (1821 km-től 1701 km-ig terjedő) vonalszakaszon szükségessé vált munkálatokat illeti, a Szerződő Felek egyetértőleg elismerik, hogy ennek a vonalszakasznak hajózás szempontjából megfelelő állapotban tartásához közös érdekek fűződnek és hogy az ebből a célból szükséges munkálatok messze meghaladják azoknak a munkálatoknak a mérvét, amelyeknek teljesítését ésszerűen lehetne követelni az illetékes part menti államtól.
Ezért egyetértés jött létre aziránt, hogy a Duna bizottságnak tárgyalnia kell és el kell döntenie azt a kérdést, hogy ennek a célnak elérése céljából célszerűnek mutatkoznék-e erre a vonalszakaszra nézve egy külön Folyami Igazgatóság felállítása azokhoz hasonlóan, amelyekről a 20. és 21. Cikkek rendelkeznek, vagy pedig elegendő lesz, ha erre a szakaszra a jelen Egyezmény 4. és 34. Cikkeiben (2. bekezdés) foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást.
Abban az esetben, ha az Igazgatóságot felállítják, a jelen Egyezmény 20. Cikkében foglalt rendelkezésnek megfelelő rendelkezéseket kell alkalmazni.
Kelt Belgrádban, 1948. évi augusztus hó 18. napján.”

A belgrádi egyezmény 1998-március 26-án jegyzőkönnyel egészült ki. A jegyzőkönyv Németország csatlakozását és a részes államok, köztük a Szlovák Köztársaság státuszát rendezte.
A kiegészítő jegyzőkönyvet és annak aláírási jegyzőkönyvét a Magyar Országgyűlés a 2000. évi CXIV. törvénnyel fogadta el.
Az ENSZ-EGB Folyamhajózási Bizottsága 1992. március 12-én hozott 30. számon határozatot a Duna hajózhatóságáról.

A Bizottság 30. sz. határozata értelmében a Duna magyarországi szakasza Szap (a bősi alvízcsatorna torkolata) és Budapest között VI/B, míg Budapest és a déli országhatár között VI/C kategóriájú nemzetközi jelentőségű víziút. E szakasznak a következő követelményeket kell kielégítenie: A Duna Bizottsági (DB) kisvízhez képest legalább 25 dm merülést lehetővé tevő vízmélység és a szabványos méretű ún. E. III úszóegység, illetve annak kötelékei 24 órás, kétirányú forgalmát lehetővé tevő 120m fenékszélesség. Az ilyen (önjáró, vagy vontatott) úszóegység 110m hosszú, 11.4m széles, teherbírása 25 dm merülés esetén 1500, 40 dm merülés esetén 3000 tonna. Európa vízi útjain (az EU VII. korridorján, a transzkontinentális vízi úton is) a hajózsilipek ezekre a méretekre vannak kiépítve.

A határozatot az Európai Közlekedési Miniszterek Konferenciája (Conférence Européen des Ministres de Transport) 1994-ben jóváhagyta. A fenti paraméterek alkalmazását Magyarországon a „A nemzetközi vízi utakról szóló EU megállapodás kihirdetése” 151/2000.(IX.14.) Korm. és a 17/2002.(III.7.) KöViM sz. rendeletekkel kötelezővé tette.

A 378 km hosszú magyar Dunán a több mint 50 hajózási akadály (gázló, szűkület) fele (28) a 170 km hosszú Szap - Budapest szakaszon található, ahol gyakorlatilag folytonos, 5 – 20 km között változó, összesen mintegy 40 km hosszú sorozatot alkotnak.

A Duna „kibetonozásának” a kérdésében is téves következtetést kommunikált a Kormánybiztos Asszony a Ma reggel nézője számára.
Valójában Bariné Pataky Etelka által említett hagyományos beavatkozások eredményezik (sarkantyúk, párhuzamművek, kotrás, stb.) a meder – ha nem is „kibetonozását”, de – „kikövezését”. Ezek a beavatkozások a hajózási viszonyokat a nagyszabású (és igen költséges építési és folyamatos fenntartási) vízépítési munkák ellenére is csak korlátozottan javítanák.
A műtárgyak legkárosabb következménye, hogy nem szűntetik meg a meder folytatódó mélyülését, ami a vízi környezet állapotát már jelenleg is veszélyezteti. A mellékágak fenékszintje alá mélyülő főmederből az ágakba a nyári-őszi kisvizes időszakokban nem jut víz, a „vizes élőhelyek” kiszáradnak, amit a Gemenci ártér elöntési gyakoriságának drámai csökkenése is jelez, a parti szűrésű vízbázisok hozama csökken és vízminőségük romlik. Az ipari vízkivételek igénye (pl. a paksi erőmű hűtővízellátása) kisvizek idején csak különleges beavatkozásokkal elégíthető ki. A műtárgyak a káros hatásokat fokozzák, pl. elősegítik az alattuk lévő parti sávok feliszapolódását, a vízszint emeléséhez szükséges mesterséges szűkületekben felgyorsult áramlás pedig gyorsítja a meder mélyülését.

Ezzel párhuzamosan a hullámtérre kilépő középvizek és kisebb árhullámok azt feltöltik. Ennek tulajdonítható, hogy 1964 óta a nagy árvizek egyre magasabb tetőző vízállásokkal vonulnak le.

A klímaváltozás következtében a Duna vízjárása az előrejelzések szerint szélsőségesebbé válik, azaz rövidebb, de hevesebb tavaszi árhullámokat hosszú kisvizes időszakok követnek, és ezek során a hajózási viszonyok és a vízi környezet további romlása valószínűsíthető. (Zöldike)