KELETI PARTNERSÉG - FANTOM EU ELNÖKSÉG
Dátum: 2011. May 30. Monday, 14:51
Rovat: Média


KELETI PARTNERSÉG - FANTOM EU ELNÖKSÉG
Euro-atlanti szövetség és szolidaritás?

Mészáros Milán

Valószínű, hogy az új médiatörvény hatására a magyar sajtó szervilis módon nem tájékoztat a jelenlegi politikai kurzus által agyonhallgatott eseményekről, rendezvényekről vagy tényekről.

Ugyanis, arról még hellyel-közzel tudósított a sajtó, hogy a Keleti Partnerségi Csúcstalálkozó a Magyar EU Elnökség idején, de nem Gödöllőn kerül megrendezésre május 27-én és 28-án, hanem Varsóban. Erről a varsói csúcstalálkozóról –amelyen egyébként az Amerikai Elnök Barack Obama is részt vett– azonban már meglehetősen keveset lehetett hallani. Arról pedig végképp nem, hogy –az EU jelenlegi soros elnöke– Magyarország államfői, valamint miniszterelnöki szinten sem képviseltette magát ezen a talákozón. (Zárójelben azért meg kell említeni, hogy –a koszovói jelenlét miatt– a román és a szerb államfő sem ment el a csúcsra. Igaz, hogy az általuk képviselt két ország nem is soros elnöke az EU-nak.) Magyar részről azonban koszovó jelenléte nem lehetett kifogás, mivel Magyarország annak idején elismerte Koszovót.

A magyar mentalitást ismerve könnyen megjegyezhetné valaki, hogy e Kárpát-medencei országnak sohasem volt erőssége egy szövetségi rendszeren belül vállalt szolidaritás. Emellett, nem szándékosan ugyan, de mindig az adott szövetségi rendszer bomlasztásán, valamint felszámolásán munkálkodott. Magyarország annak idején úgy tette “ütőképessé” a Varsói Szerződést és a KGST-t, mint ahogy mostanában a NATO-t és az EU-t. Mára pedig magyar elnökséggel tehát oda jutott az euro-atlanti szövetség és szolidaritás, amit a varsói csúcs felemássága is demonstrál. Ha valaki ezt a vádat fogalmazná meg, akkor erre azt kellene felelnünk, hogy ennél sajnos több is igaz.

Ugyanis, Magyarország ráadásul még pofátlanul is viselkedett szövetségeseivel, partnereivel, vagyis az általa elnököltekkel szemben. Ennek megvilágítása érdekében röviden tekintsük át, hogy a csúcs ideje alatt milyen programot bonyolított le, illetve hol volt a magyar államfő, miniszterelnök, valamint népes kísértük. Schmitt Pál május 27-én 14:33-kor még Komorowski Lengyel Államelnökkel tárgyalt Varsóban a demokráciához vezető nehéz útról, majd ezután gyorsan a Vatikánba repült, hogy le ne késsen az aznap esti pápalátogató koncertről, amelyen Orbán Viktor a miniszterekből álló népes delegációjával is részt vett. (Lásd az alábbi, MTI által készített fényképet.) Ez azonban még nem minden, mert a Keleti Partnerségi Csúcs másnapján, május 28-án Orbán Viktort a londoni Wembley-ben láttuk az elnökségi dísztribűnön, ahonnan a Barcelona-Manchester United labdarúgó BL-döntő mérkőzést tekintette meg. Meg kell hagyni, szövetségeseivel szemben ez figyelemre méltóan pofátlan teljesítmény egy soros EU-elnöktől, valamint NATO tagországtól.
Nem vitatjuk, hogy a magyar politikai vezetőknek emberi oldalról valószínűleg megvoltak ezekre a cselekedetekre a maguk indítékai, de föltesszük a kérdést: Ilyen magasrangú politikai vezetők esetében hogyan kerekedhet felül az emberi oldal az általuk képviselt nemzeti és szövetségi érdekekkel szemben?


Orbán Viktor a koncert után üdvözli XVI. Benedek pápát (Fotó: MTI)

A kérdés persze már önmagában is hordozza alkalmatlanságu(n)kat, de az is nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor politikai jövője ezzel a cselekedetével végleg megpecsételődött. Ugyanis sok példát lehetne hozni arra, hogy Amerika és ez a szövetségesi tábor nem felejt. Vagyis, ha esetleg Barack Obama korábban távozna a politika életből, mint Orbán Viktor, akkor ezt az Amerikával szemben megnyilvánuló pofátlanságot utána sem felejti majd el neki az Egyesült Államok. Azonban, ennél sokkal fontosabb, hogy hová vezetnek ezek a megnyilvánulások, valamint hogyan és mikor fogja ezen megnyilvánulásokkal ”kivívott” katasztrofális deficitjét ledolgozni Magyarország?

2011. május 30.


Teljes dokumentum> http://realzoldek.weboldala.net/albums/userpics/10001/Meszaros_Milan__KELETI_PARTNERS%C3%89G.pdf





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2237