Reális Zöldek Klub - Az igazság harcosa voltál!

Az igazság harcosa voltál!

Gyászbeszéd Paulus Alajos temetésén:

„Győzz meg, hogy ami látszik, az való
………………………………….
Itt a különbség, hogy e látszatot
igaz nélkül meg nem csinálhatod,
csakhogy nem ami rész szerint igaz
Olyan kell, mi egészben, s mindig az…”

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

Olyan embert kísérünk utolsó útjára, aki az igazat kereste, nemcsak a valót. Mert ami a látszat, amit látszólag szabad akaratunkból – megvezetett szabad akaratunkból – elfogadunk és talán még helyeslünk is, nem biztos, hogy azt akarjuk, mert ugyan látszat szerint való, de nem az igaz.

Dr. Paulus Alajos egész életműve arról szólt, hogy az igazat kereste, nem elégedett meg a valóval. Végzettségét tekintve jogász volt, mindannyiunk számára azonban dokumentarista, sikeres filmrendező, még akkor is, ha a mindenkori hatalom mellőzte, elhallgatta, képességeit későn, akkor is csak szűkmarkúan ismerte el. Hiszen a Balázs Béla-díjat csak 2000-ben kapta meg, amikor már több nemzetközi és hazai filmfesztivál díját, ill. nagydíját tudhatta magáénak. Noha Egyesületünk, az Újpesti Városvédő Egyesület, amelynek alapító tagja volt, már 1995-ben Arany Horgony-díjjal tisztelgett életműve előtt, ám Újpest városvezetése ugyancsak későn, 82 éves korában 2007-ben, ismerte el Újpestért-díjjal munkásságát, pedig szülővárosának is önzetlen krónikása volt. Itt született 1925. december 2-án, itt volt a Toldi Utcai Elemi iskola és a Könyves Kálmán Gimnázium diákja, itt élt és alapvetően itt is alkotott. Ennek a városnak mindenapjait, érzékeny sorsfordító történéseit fényképezte, kimerevítve a pillanatot, vagy folyamatában rögzítve azokat, hogy visszaadhassa az örömteli, a fájdalmas eseményeket. Fotódokumentációja őrzi az 1956-os forradalom újpesti „eredményeit”, a rommá lőtt Könyves Kálmán Gimnázium, a Tanoda téri, az Attila utcai iskola értelmetlen pusztítását. (Vajon mit keresett a gimnázium udvarán a kézifegyverekkel szemben egy légvédelmi gépágyú?) A káposztásmegyeri római katolikus közösség kialakulását követve született a Fény-képek Istenről c. filmje, amiből kiderül, amit mindannyian nap, mint nap megtapasztaltunk; a gyermek csillogó, vagy bánatos szemében az Úr szeretete, vagy dorgáló tekintete tükröződik vissza. Végigfotózta az Újpesti Munkásotthon esztelen lerombolását. Ez a pusztítás annál inkább érthetetlen volt, mert békeidőben, egy munkáshatalom döntött egy munkások által épített központ elbontásáról, egy mindig is munkáskerületben, ahol még József Attila is megfordult. Vagy talán szándékos volt a rombolás? Aminek okát – az igazságkeresés kényszerével – kutatta kamerájával?

Paulus Alajos a dokumentumok erejével, a dokumentumfilm eszközével óvott, tanított. Óvta saját pátriája értékeit, nem rajta múlt, hogy néhány lokálpatrióta Szent István patikai bútormentő - általa dokumentált – akciója nem vezetett sikerre. Óvta tágabb, Kárpát-medencei otthonát, amikor egy csángó fiúcska szájából hallatta Petőfi versét a szülőföldön maradásról. Pusztaszer üzenete c. filmje olyan történelemóra, amelyet minden diáknak és felnőttnek látnia kellene, hiszen ebben benne van az alkotó hitét is kifejező üzenet; mindenből van felemelkedés. (hiszen ma már sajnos az 50-es, 60-as években járók hazáról alkotott véleménye sem árt, ha pallérozódik) Ezt a felemelkedést sugallja a Mária-Valéria híd újjáépítésének kálváriáját bemutató, a Szedjétek össze a romokat c. film is, amiben a gyerekeket alkotásra bíró tanárnő kimondja az igazságot, hogy ha a csonka híd életveszélyes, akkor az ép, az újjáépített híd maga az élet.

Paulus figyelmeztetett és küzdött az ostobaság ellen. Filmeposza, A magyar falu, Mezőhék küzdelme a megmaradásért egy korszak krónikájának hiteles bemutatásán túl egy jajkiáltás is; vannak dolgok, amiket nem szabad csak a pénz, a gazdaságosság mércéjével mérni. Szinte Reményik Sándort idézi a kétségbeesett falubeliek jajszava „… az a gyermek, aki nem a lakóhelye szerinti iskolába jár, annak soha többé nincs kötődése a lakóhelyéhez, Soha többé…” Hiszen mindannyiunk meghatározó élménye az első tanító néni fejünket simogató cirógatása, a nemzet napszámosának önfeláldozó szolgálata.

Paulus igazsága az ostobaság elleni harc, a percemberek önös érdekei elleni kitartó küzdelem a film és az írott szó fegyverével. Merjünk nagyok lenni, c. filmjében a Duna-Rajna-Majna csatorna hasznosságát igazolja a megépült németországi tapasztalatok, nem utolsó sorban Széchenyi Ödön gróf XIX. században Pest ás Párizs között hajóval megtett útjával példálózva. A kiskörei vízlépcső átadási ünnepsége apropóján keresztül mutatja be Széchenyi István és Vásárhelyi Pál vízióját a hajózás, az energiagazdálkodás az öntözés gazdaságot serkentő eredményeiről, amely eredmények „vérontás nélkül” hoznak hasznot, vezetnek élhetőbb élethez. Illetve vezetnének, ha kicsinyes, önző érdekek azt nem akadályoznák. A Tisza-szabályozás Vásárhelyi életében a meg nem értés, a közteherviselés meghiúsulása miatt nem tudott megvalósulni, az értelmetlen vitában a mérnök halálát okozva. Szegedet az 1879-es árvíz azért pusztította el, mert a Pallaviciniek érdeke erősebb volt, mint a Vásárhelyi által mérnöki alapossággal kidolgozott – igaz sokkal tágabb közösség érdekeit szem előtt tartó – megoldás. És miért történt meg az országcsonkítás Dunacsún és Dunakiliti között? Mert bizonyos körök pillanatnyi érdekeiknek megfelelően politikai tőkét kovácsoltak jól hangzó jelszavakból, félresöpörve a nemzetközi hírű, nemzetközi eredményeket felsorakoztató Mosonyi Emil professzor, a vízépítésben járatos mérnöki műhelyek tudását, a helybéliek véleményét. Paulus Alajos megörökítette a küzdelmet, hű krónikása volt az eseményeknek, de nem a rész szerint igazat, hanem az egészet igyekezett ránk hagyni örökül.

Személyesen is hálával tartozom Neki, mert – érdemtelenül – barátjává fogadott, birtokosa lehetek boldogult Feleségemnek és nekem dedikált több könyvének, nem utolsó sorban a Málló kövek közt szilárd sziklák c. kötetnek, amely egy ellentmondásos kor igaz lenyomata.

Kedves Lojzi Bátyám!

Megtisztelő barátságod okán engedd meg ezt a megszólítást. Engedd meg, hogy a filmedben Petőfivel megszólaló csángó fiúcska szavait halljam Tőled, amint búcsút intesz felénk, miközben átevezel a Styx túlpartjára, de tudom, hogy lélekben köztünk maradsz:
„… nagyon kedves nekem ez a hely,
…………………………………………
Elmehet a nap, a csillagok…
De én nem mék, én itt maradok…”

A hamvaidat tartalmazó urnát szeretett városod büszkén őrzi, előtte tisztelettel hajt fejet. A lelked azonban „..fel a fénybe, a fénylő égbe száll…”, ahová – Liszt Ferenc oratóriumát idézve – „…Régmúlt ősök fénye s hangja hív…”

Az igazság harcosa voltál!
Lux perpetua luceat tibi!
Requisce in pace!

Iványi János

További képek a temetésről: