A nukleáris energia békés felhasználása a jövő útja!
Dátum: 2012. March 11. Sunday, 18:56
Rovat: Közlemények


A reális zöldek emlékeztetnek arra, hogy a 2011. március 11-én Japán keleti partjaitól kb. 130 km távolságban, az óceán alatt keletkezett rendkívüli erejű, a Richter – skálán 9-es magnitúdójú sekély fészkű földrengés egy éves évfordulóján a Fukusima atomerőmű túlélte a katasztrófát.

A földrengés hatására Japán északi részén található atomerőművek – automatikus biztonságvédelmi működések hatására – rendben, biztonságosan leálltak, köztük a Fukusima erőmű blokkjai is.
Az óceán alatt kis mélységben bekövetkező nagy földrengés nem várt, rendkívüli méretű
cunamit váltott ki. A nyílt óceánon 5-6 méter magas hullámok a partvidéken 15-30 méter
magasra erősödtek. A földrengés elszakította a távvezetékeket, a cunami működésképtelenné tette az erőmű tartalék áramforrását, a reaktorok maradék hőjének az elvezetése komoly nehézséget okozott az üzemeltetőnek.
A cunami kb. 500 km2 területen rombolta le a településeket, sodorta el a házakat, utakat, hidakat, vasutakat, közel 20 000 ember halálát okozta.
A cunami következtében a Fukusima Atomerőmű területén belül is történt halálos baleset, de a kibocsátott radioaktív sugárzás egyetlen halálos áldozatot nem követelt.

A reális zöldek szerint egységnyi energiatermelésre vonatkoztatva a nukleáris energiatermeléssel átlagosan kevesebb, mint 1 haláleset jár, beleszámítva az adatokba Csernobil következményeit is.
Más energiahordozókat tekintve ez az érték 25-35 halálesettel jár.
Egy fűtési időszakban csak szénmonoxid mérgezés következtében Magyarországon kettőszázan halnak meg.

Magyarország gazdasági fejlődésének az esélyét és környezeti állapotát döntően befolyásolja a Paksi Atomerőműben nukleáris fűtőanyagból megtermelt olcsó villamos energia.
A Paksi Atomerőmű biztonságos működését a cunami nem veszélyezteti, földrengés esetén a blokkok automatikus leállása és a remanens hő elvezetése biztosított.

Magyarország nem mondhat le a nukleáris energia békés felhasználásáról.
A reális zöldek pozitívan ítélek meg, hogy a visegrádi államfők osztják a reális zöldek álláspontját, támogatják a nukleáris energia békés felhasználását.

Juhos László, Reális Zöldek Klub elnök









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2629