Pártállami idők tértek vissza a KDNP portáján?
Dátum: 2012. April 03. Tuesday, 08:10
Rovat: Közéleti magazin


A pártállami rendszerben intézték így az ügyeket.

A magyar politika morális színvonalát minősíti a sok huzavona és mellébeszélés, amit az ügy körül a politikusaink produkáltak.

Voltaképpen senkit nem a tények érdekeltek, inkább mindenki azt latolgatta, hogy ebből az ügyből hogyan lehet előnyt kovácsolni, hogy vajon az ilyen vagy amolyan reagálás rontja vagy javítja egyik-másik párt népszerűségét, hoz vagy visz szavazatokat, és hogy ha az elnök tényleg lemond, ki fogja majd gondolkodás és késlekedés nélkül a FIDESZ egyre újabb meg újabb törvény és alkotmány módosítgatásait aláírni.
Ebben a szégyenteljes helyzetben szólalt meg Szalma Botond, aki pusztán a lelkiismeretére hallgatva kimondott néhány igazságot, nem törődve azzal, hogy ebből előnye vagy hátránya származik-e.
A megélhetési politikusok reagálása szinte várható volt.
A KDNP felső vezetése sietett elhatárolódni a nyilatkozattól, sőt kilátásba helyezték a pártfegyelmit Szalma Botond ellen, ahhoz hasonlóan, ahogyan ilyen esetben a Rákosi és Kádár rendszerben szokták intézni az ügyeket.
Ha ez egy liberális pártban történik, talán nem is kellene nagyon meglepődni.
A KDNP azonban ún. keresztény párt, amelynek politikusai a keresztény erkölcs alapján kellene hogy álljanak, és akiknek legalább a Tíz Parancsolat előírásait illene komolyan venni.
A Reális Zöldek ezért kiáll Szalma Botond igazsága mellett, aki példát mutatott a párt társai számára az erkölcsi tartásával.
Van ugyanakkor ennek az ügynek még egy másik vonatkozása is.
A nyugati sajtó ugyanis hónapok óta harsogja, hogy Magyarországon voltaképpen fasiszta diktatúra van.
Hát tessék már mondani, hogyan lehetséges, hogy egy igazi fasiszta diktatúrában egy oknyomozó ellenzéki újságíró cikke miatt lemondani kénytelen az államelnök?
(Héjjas)





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2658