Tengerszemét
Dátum: 2012. April 09. Monday, 16:39
Rovat: Zöld ügyek


Mészáros Milán

Úgy látszik, az emberiség semmit sem tanul saját hibáiból. Ismert, hogy a Föld körüli világűr már tele van űrszeméttel, ami egyre nagyobb gondot okoz minden tekintetben. Manapság pedig az emberiség ugyanúgy végtelen kukának tekinti a tengert és az óceánokat, mint egykoron a szárazföldet, majd a világűrt. Ami jelenlegi pozíciónkból szabad szemmel nem látható, az nincs is. Mikor lesz már ennek az őrületnek vége?

Mai hír, hogy az amerikai parti őrség elsüllyesztette azt a japán halászhajót, amely a több mint egy évvel ezelőtti cunamit követően bukkant fel a kanadai és az amerikai partok közelében. Az amerikai parti őrség azután nyitott tüzet az elrozsdásodott, kb. 70 méter hosszú hajóra, hogy előzőleg megállapították: "A személyzet és jelzés nélküli, kivilágítatlan jármű veszélyt jelent a hajózásra."

Bővebben: http://www.hirado.hu/Hirek/2012/04/09/06/Elsullyesztettek_a_japan_szellemhajot__fotok.aspx

Azt hiszem érthető: Nem dokkba vontatták és szétszerelték, majd azt követően újrahasznosították a hajót, valamint annak anyagait, hanem egy 200 méter mély sekély vízben elsüllyesztették. Annak is azt a formáját választották, hogy 2.5 cm-es "ágyúkkal" meggyengítették, majd végignézték a szerencsétlen hajó egy óráig tartó agóniáját és elsüllyedését. Hol voltak a tűzszerészek és a robbantási szakemberek? Ha már úgy döntöttek, hogy elsüllyesztik, akkor miért nem egyetlen robbantással tették azt? Miért kellett -"sörétes puskával"- szétlőni?

Hol van ilyenkor a Greenpeace és a többi élharcos könyezetvédő szervezet, akiknek ilyenkor tiltakozniuk kellene a környezet (óceánok) szennyezése ellen, továbbá, akiknek fel kellene lépniük a minél hatékonyabb újrahasznosítás érdekében? Természetesen, ez költői kérdés, mert ezek ezek a szervezetek valójában álkörnyezetvédő szervezetek, amelyektől nem várható el a környezet elfogulatlan és felelősségteljes védelme, hiszen ők általában csak a lobby érdekek kampányszervei.

2012. április 9.





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2664