Magyar Műszaki Értelmiség Napja: május 5.
Dátum: 2012. April 27. Friday, 18:22
Rovat: Média


Benkó Sándor mérnök, a Benkó Dixieland Band vezetőjének javaslatára lett napja a Magyarországon dolgozó százezer mérnök és kétszázezer magyar műszaki értelmiségnek.
A rendszerváltás óta a műszaki értelmiség képviselői az ország gazdasági fejlődésének az irányításából gyakorlatilag kiszorultak.

Helyüket a jogászok és közgazdászok vették át, ezek köréből is csak azok, amelyek képesek szakmai meggyőződésüket feladva működni, mint Barsiné Pataky Etelka, akit a Magyar Mérnök Kamara elnöke tette a Duna Régió Stratégia kormánybiztosaként.
A MTESZ gyakorlatilag nem tesz semmit a kialakult helyzet orvoslása céljából, a 2/3 egyébként sem viseli el az értő szakmai jó szándékú észrevételt, kritikát.
A műszaki értelmiség visszaszorítása a vezetésből, leginkább azzal kapcsolatos, hogy még a műszaki értelmiség kiválóságai is, képtelenek a kor elvárásai szerint kommunikációra, a média nyelvén beszélni.
A médiában megszólalási lehetőséget kapók, legtöbbször önös módon szólnak, nem a nemzet egésze érdekében jelenítenek meg álláspontot.
Nagy szüksége lenne a média által megvezetett közvéleménynek értő értelmiségiek megszólalására, javaslatára.







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2695