DR. ORLÓCI ISTVÁN
Dátum: 2012. May 07. Monday, 20:15
Rovat: Vízügyek


DR. ORLÓCI ISTVÁN
Nagyréde, 1929. július 3. – Budapest, 2012. április 11.
Tragikus baleset következtében elhunyt Orlóci István, a magyar vízimérnöki társadalom ki-emelkedő egyénisége.

Népi kollégistaként indulva – vízimolnár, gépész-kovács, katona családi háttérrel – 1952-ben szerzett mérnök oklevelet, majd 1969-ben mérnök-doktori címet a Budapesti Műszaki Egye-temen. 1951-től a BME II. Vízépítési Tanszék demonstrátora, majd 1957-ig Mosonyi Emil tanársegédje, aspiráns volt a tanszék máig legendás csapatában. Az 1956-os forradalom mű-egyetemi mozgalmaiban játszott szerepéért távoznia kellett az egyetemről – később Budapest-ről is –, az aspirantúrától eltanácsolták. 1957-től a VITUKI-ban dolgozott, majd 1959. és 1972. között a hazai vízgazdálkodás napi munkáját a debreceni, a szegedi és a pécsi vízügyi igazgatóságokon gyakorolta különféle beosztásokban, minden helyzetben lehetőséget találva és teremtve kutatásra, fejlesztésre, korszerű módszerek megismerésére és alkalmazására. A vízgazdálkodás hosszú távú illetve stratégiai tervezésével, ágazatpolitikai kérdésekkel hiva-tásszerűen 1972-75. között az Országos Vízügyi Hivatal Ágazatpolitikai Osztályának vezető-jeként, majd – ismét „politikai alkalmatlanság” miatt áthelyezve – 1976-tól a Vízgazdálkodási Intézet főmunkatársaként foglalkozott. Ez irányú munkájának kiemelkedő eredménye az 1984-ben közreadott Vízgazdálkodási Keretterv, amely – a magyar kerettervezési hagyomá-nyokat elmozdítva a vízgazdálkodás és más gazdasági tevékenységek összefüggéseinek, a fej-lesztés kölcsönös feltételeinek elemzése, a hidrológiai adottságok gazdasági-környezeti-társadalmi szempontú értékelése felé – komplex és szintetizáló szemléletmódjával, társadalmi és környezeti beágyazottságával ma is világszerte példaértékű és korszerű. 1988-tól 1993-ig – nyugdíjazásáig – a VIZITERV-ben a GNV kutatási feladatainak irányítójaként, majd a KD-VIZIG tanácsadójaként foglalkozott a vízgazdálkodás ökológiai vonatkozásaival, a környe-zetvédelem és vízügy szervezeti összevonásával, majd szétválasztásának következményeivel. 1993-tól nyugdíjasként napjainkig aktívan vállalt feladatokat egyedi kutatási koncepciók ala-kításában, megbízások teljesítésében, értékelésében, lektorálásban. Közreműködött különféle tudományos, társadalmi és szakmai bizottságok, szervezetek munkájában; széleskörű ismere-teire, javaslataira, tanácsaira bárki számíthatott.
Részt vállalt a BME és a bajai Eötvös József Főiskola vegyészmérnöki, környezetvédelmi és vízgazdálkodási szakmérnöki továbbképzési programjaiban, oktatott operációelemzést, döntés-előkészítést, rendszer-optimalizálást, folyógazdálkodást, következetesen hangsúlyozva a vízgazdálkodási tevékenységek társadalmi-gazdasági-környezeti összefüggéseit, és szintézisét adva a hazai vízgazdálkodás történeti tanulságainak. A BME címzetes egyetemi docense, az EJF címzetes főiskolai tanára volt; az egykori mérnökhallgató vagy fiatalabb szakmérnök ta-nítványok, valamint a véleményére, meglátásaira igényt tartó barátok köre széles tábort jelent.
A Magyar Hidrológiai Társaságnak – kisebb megszakítással – 1951-től volt tagja. Kiterjedt, önzetlen szakmai közéleti tevékenységét csak példaként jelzi a MTESZ Környezetvédelmi Bizottságában, az MTA Vízgazdálkodás Tudományi Bizottságában, a Magyar Hidrológiai Társaságban végzett évtizedes munkája. Kiemelkedő publikációs tevékenységet folytatott, amely elsősorban a vízgazdálkodás-fejlesztés, folyógazdálkodás, ármentesítés területére ter-jedt ki. Részben társszerzőkkel együtt mintegy 70 szakirodalmi közleménye jelent meg.
Számos elismerése mellett – iskolateremtő mérnöki életművéért, a vízgazdálkodási tervezés fejlesztésében végzett tevékenységéért, a folyógazdálkodás alapjainak a kidolgozásáért, az ökológiai gondolkodásmódnak a vízgazdálkodás gyakorlatába való átültetéséért – 2009-ben Vásárhelyi Pál-díjban részesült, az MHT Schafarzik Ferenc Emlékéremmel, a MTESZ Zólyomi Bálint díjjal tüntette ki. A Magyar Mérnöki Kamara környezetvédelmi oktatási tevé-kenységéért 2008-ban kitűüntetést, 2009-ben pedig kiemelkedő közéleti, mérnöki munkássá-gának, magatartásának elismeréseként Tiszteletbeli Mérnöki Kamarai Tag címet adományozott Orlóci Istvánnak. Ez évben vehette volna át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen mérnöki Gyémántdiplomáját.
Halálával fájdalmas veszteség érte a vízimérnöki szakmát. Emlékét megőrizzük.

„A folyók, mint a Föld természetes alapelemei, az emberiség közös vagyonába tartoznak. Olyan tőke a folyó, amelynek hozadéka a min-denkori nemzedéket illeti meg, azzal a kötöttséggel, hogy gondoskodni kell a tőke hiánytalan örökölhetőségéről.” (Dr. Orlóci István)


dokumentum letöltése







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2703