Reális Zöldek Klub - Száz éve született Kádár János

Száz éve született Kádár János!
Forrás: Berecz János, készülő könyve

Volt/van kádárizmus?

Elöljáróban rögzítem a véleményemet: elméletalkotás értelmében nincs kádárizmus. Kádár nem volt elméleti ember, nem alkotott összefüggő ideológiai tanokat. De oly jelentős volt a politikai tevékenységében a másoktól, különösen a szovjet gyakorlattól eltérő vonás, egyes társadalmi-gazdasági feladatok teljesítésében az egyedi, a magyaros megoldás, hogy a nemzetközi irodalomban is, de némileg a hazai megnevezések között is megjelent a „kádárizmus” kifejezés. Kádár nem szívelte ezt a meghatározást, nem foglalkoztatta az értelmezése. De mivel széles körben, a személyével foglakozó irásokban és az irodalomban is jelenlévő megnevezés, ezért igyekszem összefoglalni a lényegét. Különben is 1987-ben én is készítettem jegyzetet e témában.
Kádárizálás – ezzel a kifejezéssel találkozunk 1957. március 9-én a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain. „Nem fölösleges, ha a szovjet tömbben lezajlott eseményekkel kapcsolatban már most leszögezzük az új fogalmat: a ’a kádárizálást’. Ezzel ugyanis olyan rendszer nyer elnevezést, amely csakis parancsuralmi rendszernek áll rendelkezésére, hogy ismét megerősítse ingadozó uralmát. Ez a fogalom egyben figyelmeztetés, hogy Moszkva árnyékában nem szabad túlbecsülni a forradalmi helyzeteket.”
Charles Gati, magyar származású amerikai professzor Hungary and the Soviet Bloc c. könyvében a kádárizációról elmélkedik. Ez a fogalom, szerinte azt fejezi ki, hogy „a magyaroknak voltak politikai reformigényei, jóllehet a tömegek meglehetősen depolitizálódtak.” Továbbá „ez nem gazdasági, hanem politikai természetű jelenség.”

A kádárizmus értelmezése 1960 után kedvelt témája lett a nyugati újságíróknak. Valójában az ott már divatozó politológusoknak, akik súgtak ez esetben is. Sorolom a különböző meghatározásokat anélkül, hogy konkrétan megjelölném az adott újságot, folyóiratot. Nézzük:
A kádárizmus a „kis szabadságok” engedélyezése.
Kötéltáncolás, mert kapoccsá akar válni a párt és a nép, a hatalom és a társadalom között.
Mérsékelt, középutas irányvonal.
A kommunizmus ’hungarizált’ változata.
Két szóval lehet megjelölni: pragmatizmus és konszenzus.

Végül is egy szakadatlan reformfolyamat egyes, felgyorsulási periódusokkal (1954-57, 1966-72, és végül 1979-től), de nem hullámvölgyek nélkül.
A kádárizmus a lehetőségek művészete: Lépés lépés után.

A kádárizmus értelmezése közben és után minősíteni kezdték a kádári Magyarországot is, különösen a hetvenes évek közepétől. Ez esetben is gazdagon szárnyalt a meghatározások szókincse.
Kádár Magyarországa gulyáskommunizmus, a kommunista tábor legvidámabb barakkja.
Kádár Magyarországot a kommunista táboron belüli legszabadabb és legvirágzóbb országgá tette.
Magyarország Kelet legkellemesebb barakkja.
Sajátos oázis a szovjet hatalmi szférában.
A XX Század Intézet rendezésében, Mit kezdjünk vele? Kádár János (1912-1989) témával foglalkozó elméleti konferencián az előadók törekedtek sokoldalú meghatározást adni a Kádár-korszakról. Néhány megállapítás, amelyekkel én nem mindenben értek egyet, de figyelemre méltóak:
Schmidt Mária, történész, intézeti főigazgató: „A rendszer utolsó éveiben a kádárizmus egyfajta gyarapodást is engedélyezett számunkra, megnyitotta az utat a kispolgárosodás felé. A nép nagy része elfogadta Kádárt és a kádárizmust, vagy pontosabban, beletörődött a megváltoztathatatlannak tűnőbe.” (9. old.)
Valerij Muszatov, szovjet-orosz diplomata: „Kádár reálisan látta a szocializmus hibáit, és mindig kereste a jobb megoldás útjait. Számára az egyik ilyen követelmény volt, hogy a szocializmus építése alatt az életszínvonalnak emelkednie kell. Kádár hangsúlyozta, hogy a párt egyedül semmire sem képes, az új társadalom formálásához szükség van a nemzeti összetartásra. Szükség van továbbá a választási demokrácia kiszélesítésére, és mivel nincs többpártrendszer, adott esetben a pártnak kell ’opponálnia’ saját magát, mert az államgépezetnek szüksége van a szelepekre, a túlnyomás kiküszöbölésére. Elismerte, hogy be kell vezetni a piacgazdasági elemeket, csökkentve a központi tervezést. Amit eddig ismertettem, talán sematikusnak hat, de hát ez volt az ’emberarcú szocializmus’ magyar kocepciója, amely eltért a prágai reformerek 1968-as kísérletétől.” (78.)
Roger Gough angol történész szerint: „Mindazonáltal voltak olyan jól ismert jellegzetességek, amelyek Kádár Magyarországát jellemezték: az egyedi mezőgazdasági rendszer; a gazdasági reform retorikája (és valamelyest kevésbé következetes cselekményei); a ’kis szabadságok’; az intelligenciával való megegyezés, amely Aczél György nevéhez fűződött; a Nyugathoz fűződő, erősödő kapcsolatok. E jellegzetességek összességükben valamelyest megkülönböztették Magyarországot a szomszédaitól.” (83. o.)
Gerő András történész: „A kispolgárosodás a magyar történelemben soha nem volt olyan tömeges folyamat, mint az érett Kádár-korszakban. Az a magyar mondás, amely szerint ötről hatra lehet jutni, jól kifejezi ennek a kispolgárosodásnak az ethoszát.” (121. o.)

Végül egy sajátosan ellenséges, a megbékélőket elmarasztaló álláspont. Béládi László: „’Az életszínvonal állandó növelése’ végeredményben mégis valóságos csapdának bizonyult a társadalom számára, hiszen – ez közhely -, az embereknek ezáltal már volt vesztenivalójuk. Még a passzív ellenállók is a rendszer passzív támogatói lettek. (A materiális aspirációk kiélése ráadásul a felejtést is könnyebbé tette.)
Szóval Kádár akkor tett volna jót az ellenállóknak, ha nyomorban hagyja tengődni a magyar népet. Sajátos, de népellenes gondolkodás az efféle vélemény.

Az általam 1987-ben (VI.18.) készített írásos jegyzet tartalmában hasonló az eddig ismertetett dokumentumokhoz. Csak korábban készült, itthon, és az Öreg életében.

A „kádárizmus” lényegéről
Ilyen elmélet nincs, de van olyan társadalmi gyakorlat és politika a szocializmus építésében, amely jellemezhető Kádár János nevével. A tételek, a jellemzők jelentős része nem új, de következetes gyakorlati alkalmazása új tapasztalatokat hozott, más részük pedig a kornak megfelelő új megfogalmazást kapott, tehát továbbfejlesztést jelent (!) azaz: modell értékű.
A marxizmus által feltárt általános társadalmi törvényszerűségek konkrét, alkotó alkalmazása a magyar nemzeti valóságnak és sajátosságoknak megfelelően.
A tétel nem új. Még Rákosi is meghirdette az MKP III. kongresszusán 1946 szeptemberében.
De nem valósították meg.
KJ. komolyan vette és megkövetelte megvalósítását.
Pl.: -/a magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése és fejlődési útja;
-/a művészetek alkotó szabadságának érvényesülése.
-/A kétfrontos harc, majd a kétoldalú érzékenység érvényesítése a politika kialakításában és a politikai gyakorlatban.
Régi elv a megmerevedés és a parttalanság elvetése. De ilyen következetes és eredményes alkalmazása először és elsősorban KJ nevéhez fűződik.
A társadalom szocialista egységének kialakítása és elvi alapjainak megfogalmazása:
-/ A szocializmus a népért van, ezért csak az egész nép műve lehet;
-/ Aki nincs ellenünk, az velünk van;
-/ Nagy harcainkat megharcoltuk, az egység alakításának módszere a vita, a közmegegyezés;
-/ A más világnézetű ember politikai magatartását, munkáját kell nézni és nem a világnézetét.
-/ A reformfolyamat kialakítása és képviselete a szocializmus építése folyamán.
Ebben újat alkotott az MSZMP és először: Elvetette a régi dogmatikus reflexet: reform, reformizmus, revizionizmus, árulás antilogikus sorrendet.
A szocialista környezet miatt önmegtartóztató volt a megnevezésben (új gazdasági mechanizmus), de a gyakorlatban reformpárti.
Most kiegészítem a következővel: az adott nemzetközi feltételek között Kádár törekedett minden lehetőséget kihasználni a magyar nép nemzeti érdekeinek érvényesítésére. Szóbeszéd szerint: megtanult gúzsbakötése táncolni.
Lehet továbbgondolni a kádárizmus fogalmának a tartalmát, de az ma már csak a megítélését gazdagíthatja, hatása a politikai gyakorlatra vajmi kevés.

Lásd még a véleményeket is ...