Bajban a cseresznye király
Dátum: 2007. October 17. Wednesday, 13:52
Rovat: Vízügyek


Vége a hamis játéknak. Veres János és társai ugyanazt a bűnt követték el a Tisza mentén élőkkel szemben, mint amit a Duna- kör, a Duna mentén élőkkel szemben követett el.


Veres János, Nagykörű polgármestere és társai felelősök azért, hogy a Vásárhelyi terv végrehajtása csúszik, hogy a Vásárhelyi tervet újra kell tervezni.

Veres János, és társai közöttük fő hamis ideológus a tudós képében fellépő Andrásfalvy Bertalan, 2001-ben új ártéri gazdálkodási javaslatot favorizáltak.

Javaslatuk azt a hamis vízkormányzási elvet helyezte a Vásárhelyi terv középpontjába, hogy a Tiszából mód van, lehetséges vizet kivezetni a folyó duzzasztása nélkül.

Veres János és társai ugyanazt a bűnt követték el a Tisza mentén élőkkel szemben, mint amit a Duna- kör, a Duna mentén élőkkel szemben követett el.

Andrásfalvy által favorizált fokgazdálkodásra volt lehetőség, akkor, amikor egy négyzet kiló méteren öten éltek a Tisza mentén.

Veres János és társai 2001-ben EU pénzekből támogatott projektből gazdagodtak. Olyan pénzből, amely nem a Tisza mentén élők felvirágoztatása céljából érkezett az országba, hanem a térség mocsarasítása céljából. 2001-ben az EU a Tisza mente vissza mocsarasítására adott pénzt. Az EU 2001-ben még a mezőgazdasági túltermelés ellen tett, azokat támogatta, akik a földjükön a mezőgazdasági termelést szüneteltetik.

Mára, miután a mezőgazdaság az energia hordozók termelésében is érdekelt, fordult a kocka élelmiszerhiány ténye körvonalazódik, az EU is, fordított az ideológiáján.

Veresék tarisznyájába már nem csurog a Judás pénz, elégedetlenek válságot emlegetnek. Holott ha egyáltalán válságról lehet beszélni, ennek előidézői éppen Veresék!

A Magyar Országgyűlés plenáris ülésén 2007. október 16-án, jobb és baloldali oldalon egyaránt kritikus és korrekt megállapítások hangzottak el a Vásárhelyi terv módosításáról szóló törvényjavaslat vitája keretében. Kimondásra került jobb és baloldalon egyaránt a vízlépcsők nélkülözhetetlen volta, a Tisza folyó hajózhatóságának a fontossága a térség felvirágoztatása érdekében, és az is, hogy célszerű volna az elkövetkező hét évben jelentős előrehaladást elérni a terv kivitelezésében.

A vitában résztvevő képviselők sorából egyedül Angyán József lógott ki, aki változatlanul ugyanazt a hamis ideológiát jelenítette meg a Tisza menti gazdálkodást illetően, amelyet Veres és társai 2001-ben.

A vitát követően megkérdeztük Angyán professzort, hogy lehet kis víz esetén a Tiszából vizet kivezetni a folyó duzzasztása nélkül. Angyán képviselő válasza: „ Lehet anélkül is.” De hogy hogyan azzal adós maradt a politizáló professzor.

Angyán figyelmébe ajánlja a reális zöldek, hogy kövesse Aradi Csaba példáját. Aradi 2001-ben még támogatta Veres és társai hamis játékát, mára Aradi kiszáll Veresék hajójából.

Az Országgyűlésben 2007. október 16 –án lefolyt vita az első olyan vita volt rendszerváltást követően, amelyen a politikusok nem azonosultak a Duna – kör által hirdetett eszmeiséggel, hogy a vizek folyjanak el szabadon Magyarország területéről.

Melléklet:

Új szemléletű tájhasználat a Tisza mentén













A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=292