Reális zöldek gratulációja a Parlamentnek 2012 Szilveszter alkalmából!
Dátum: 2012. December 31. Monday, 10:44
Rovat: Közéleti magazin


Gratuláció a Parlamentnek 2012 Szilveszter alkalmából!
A rádióból, az év végi számvetés során megtudhattuk, hogy a Parlament ebben az évben nemzetközi viszonylatban is elismerésre méltó fantasztikus teljesítményt nyújtott, és hazai rekordot döntött meg azzal, hogy a rendszerváltás óta még soha egyetlen évben sem alkottak annyi új törvényt és jogszabály módosítást, mint ebben az évben.

És akkor még nem beszéltünk az új Alaptörvényről, és arról az iszonyatos mennyiségű beszéd tömegről, amelyekben a képviselők egymást túllicitálva igyekeztek mellébeszélni.
Ha kis hazánkban a kőművesek is így dolgoznának, Budapesten ma már több felhőkarcoló lenne, mint New-York-ban.
Ami pedig a szónoklatokat illeti, szinte nehéz eldönteni, hogy ki az igazi sztár, mondhatni csúcs celeb.
A nemes versenyben is kiemelkedő helyezésre számíthatna Illés Zoltán a szigetközi vízpótlásról rendezett 4 órás produkciójával, amelyben állta a sarat az okvetetlenkedő kormánypárti és ellenzéki képviselők méltatlan támadásaival szemben.
Alighanem az egyik legmegkapóbb megnyilvánulása az volt, amikor az egyik képviselő arra kérte a nagyérdemű államtitkár urat, hogy a feltett kérdésére igennel vagy nemmel válaszoljon.
Ebben a kritikus helyzetben nevezett sztárszónok szinte önmagát is felülmúló teljesítményt nyújtott.
Először is sietett udvariasan kijelenteni, hogy ezt a kérdést már többször elmagyarázta, úgy hogy egy értelmes normális felnőtt ember már megértette volna, ámde türelmes és jóindulatú ember lévén, az
értelmileg hátramaradottak számára is hajlandó a kérdést ismét megvilágítani.
Ezt követte egy hosszú és érthetetlen körmondatokból álló csűrés-csavarás, amelyből a későbbi szövegelemzés alapján azt lehet sejteni, hogy az államtitkár úr nem kívánt a kérdésre válaszolni.
A választ akkor persze még sokan nem értették, ami nem csoda, hiszen annak idején Einstein gondolatait is kevesen értették, pedig azok mennyivel egyszerűbbek voltak.
Érdemes eltöprengeni azon, mi lenne, ha egyszer a Parlament negatív rekordot állítana fel, és egész évben nem hozna egyetlen új törvényt sem, és nem módosítana egyetlen jogszabályt sem, mivel kiderülne, hogy a tavalyi törvények még most is tökéletesen működnek, és remény van arra, hogy legalább annyira kitöltik a garanciális idejüket, mint ami egy mosógéptől elvárható.
Esetleg a képviselők továbbképzése érdekében az sem lenne haszontalan, ha a Parlament erre a célra szerződtetne néhány konzervatív illemtanárt. Talán beleférne még az oktatási költségvetésbe.
(Héjjas)





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2993