Azonosság Jávor Benedek és Illés Zoltán között
Dátum: 2013. January 29. Tuesday, 13:26
Rovat: Önnek is jogában áll tudni


Jávor Benedek az volt az LMP-ben, ami a FIDESZ-ben Illés Zoltán. Ami sikerült Jávor Benedeknek az előre megírt forgatókönyv részbeni realizálása, Illésnek azért nem sikerül, mert a két párt, már, mint a LMP és FIDESZ vezetésének a struktúrája eltérő.


Tisztán kell látni, hogy az LMP gyökere a Védegylet. A Védegylet megalakulása óta a hazai kőolaj zöldek mozgalmárjainak a befolyásolása lapján működik. Azoknak a befolyásolása alatt, amelyekről Szigetközben nyolcvan ezren felismerték, Kisalföld népe elpusztítása a céljuk, állítják a reális zöldek. Az LMP-t Róna Péter sem volt képes meggyőzni arról, hogy aszály ellen a legjobb orvosság a folyók vizének visszatartása, a gravitációs öntözés lehetővé tétele céljából, kert- Magyarország, Széchenyi István álma megvalósítása.

Az Alföldön, a Homokhátság sivatagosodásának a megállítása, a térség vízellátásának a megoldása folyamatosan szerepelt a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén. Az témát Országgyűlés plenáris ülésén mindig az ellenzék vetette fel a kormányoldalnak, de ezen túlmenően a kérdés megoldása egy tyúk lépéssel nem haladt előre. Lett volna az LMP-nek lehetősége, Ivády Gábornak más politizálásra, eltérően mint húsz éve a parlamenti pártok csinálják, de ehhez nem volt meg a kellő szakmai háttér, ami meg volt/van a hazai nemzetellenes zöldek köréből kerül ki. Ebből pedig minden párt jobban teszi, ha nem kér, bármelyik politikai oldalon volt LMP, vagy LMP politikusok megjelenése csak árthat az illető pártnak, köztük az E 2014-nek is.

-------------------------------------

http://mno.hu/rajatszas/kenyszer-1134619 10:02
2013.01.28. Hír TV „Rájátszás” Kényszer? LMP-ről Ivády Gábor. „Kész forgatókönyv” az LMP szétverésére! A platform elvégzi a feladatát! Az egyikbe belebuktak, jött a másik forgatókönyv, az sikerült, amiért a „platformisták” később megkapják majd a jutalmukat! Politikai manipuláció, machináció, megalkuvás! LMP 1 van! Ők kiléptek, akik hittek abban, hogy „lehet más a politika”, azok maradtak!

http://mno.hu/hirtv_musorok/rajatszas-5184

Előzmények: 2012.01.16. Lánchíd Rádió – Schiffer András taktikázik, Karácsony Gergely, stb.

--------------------------------

Schiffer taktikázik + Hang
http://mno.hu/punkosd/schiffer-taktikazik-hang-1043975
2012. január 16., hétfő 19:38 Lánchíd Rádió WL 9:25

Az LMP már 2010-ben elkezdett „eszdéeszesedni” – mondta el a Lánchíd Rádióban Ivády Gábor, a pártból 2010-ben kilépett, jelenleg független országgyűlési képviselő.

Ivády szerint akkor kezdődött a balra tolódás, amikor megjelent Karácsony Gergely, aki korábban tanácsadóként segítette az MSZP–SZDSZ-kormányt.

Ivády Gábor ugyanakkor úgy látja: a szocialistáktól és a Fidesztől is egyforma távolságra törekvő Schiffer András nem adta fel: lemondása a frakcióvezetői tisztségről taktikai lépés, hogy a párt végleg döntse el, merre megy tovább.

-----------------------------------







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3027