Ökodiktátorok fogságában a magyarság
Dátum: 2007. November 06. Tuesday, 17:10
Rovat: Közlemények


A magyart nem sikerült a kommunizmus által megkövetelt új embertípusra átalakítani, annak ellenére sem, hogy Sztálin tankjai és sólymai 1956-ban szétlőtték és szétbombázták Budapestet.



Most, a magyarság szellemiségével, és az emberiség technikai és kulturális hagyományaival ellentétes viselkedésmódot a megbukott vörös árnyalat helyett, zöldben szeretnék reánk kényszeríteni.

Egykor egy világhatalom hadseregével a háta mögött sem tudta egy maroknyi fantaszta a magyart életmódjának radikális megváltoztatására, életfilozófiának feladására kényszeríteni.

Egy maroknyi kisebbség, élén egy a népakarat teljes mellőzésével politikai alku keretében a vörös korszakban szociálódott figurával, most ugyanezt az alkotmányosságra, a törvényességre történő hivatkozással, a magyar embernek a közméltóságok iránti hagyományos tiszteletére építve, és azzal visszaélve próbálja megvalósítani. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az egyre erősödő, minden építést akadályozó zöld diktatúra céljai és módszerei hasonlóak ahhoz, mint amitől 56-ban megszabadultunk.

Juhos László, a Reális Zöldek Klub elnöke








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=322