Hunyadi hajócsatában győzött!
Dátum: 2013. July 22. Monday, 22:18
Rovat: Egyetemes


Hunyadi a Dunán lefolyt hajócsatában győzte le a törököt!
Hunyadi hívó szavára mindössze három úr jelentkezett! Mégis győzött” A Duna ügyében a reális zöldek is győzni fognak!


„ A történelemkönyvek azzal sem „dicsekednek”, hogy Hunyadi hívó szavára – hogy vonuljon egy sereg Nándorfehérvár alá, mert ott már a szultán es egy nagy török sereg! – mindössze …három úr jelentkezett szerény segédcsapatokkal. A szultán egy 150 ezres sereggel vette körül Nándorfehérvár (ma: Belgrád!) várát, amelynek parancsnoka Hunyadi sógora, a feleségének a bátya, Szilágyi Mihály volt. Megindult az ostrom, 30 kilométerre is elhallatszott az óriási kaliberű török ágyúk dörgése, a városba vezető összes folyót is elzárta az ellenség, egy lélek nem juthatott be…….Bár furcsán hangzik, de nem számítva a Rákóczi korszak és az 1848-as szabadságharc néhány kisebb jelentőségű megnyert csatáját , ez volt a magyar történelem utolsó igazi győztes hadjárata és csatája.” (Forrás: Nemere István, Magyarország története)
Nemere István fenti soraihoz tesszük hozzá: Eddig az összes szabadságharcunkat elvesztettünk, valamint Kölcsey Himnusz költeményének második szakaszát:

Őseinket felhozád
kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

A költő után szabadon állítják a reális zöldek: Hazánk felvirágozhatott volna, a rendszerváltás után, ha politikai elit nem köt „vitézcsomót” a Dunára. A reális zöldek igazságát a Jobbik már felismerte!





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3238