ENSZ klímajelentés-tervezet: Tudományos banditizmus
Dátum: 2013. August 22. Thursday, 10:30
Rovat: Tudományos


ENSZ klímajelentés-tervezet: Tudományos banditizmus

Mészáros Milán

Az ENSZ klímajelentésének tervezete szerint 95 %-os bizonyossággal állítható, hogy a hőmérséklet emelkedését az elmúlt évtizedekben főképp emberi tevékenység okozza.

A jelentés egyúttal arra is figyelmeztet, hogy továbbra is ellenőrizetlenül nő az üvegházgáz-kibocsátás, így a tengerszint az évszázad végére akár több mint 91 cm-rel is növekedhet.

A The New York Times keddi számában ismertetett jelentéstervezetről talán elég annyit elmondani, hogy azt a több száz tudóst tömörítő, 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Éghajlat-változási Kormányközi Testület állította össze. (A Nobel-békedíjat természetesen Al Gore volt amerikai alelnökkel megosztva kapták. Nyilvánvaló, hogy a helyes elnevezés erre a díjra inkább a Nobel-békadíj lenne.) A dokumentumot végleges formájában szeptember végén Stockholmban fogadják majd el állami vezetők és tudósok, de a lap célzott arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint azon várhatóan nem hajtanak végre jelentősebb változtatásokat.

A dokumentumot kidolgozó szakértők alapvetően elutasították a szkeptikusok gyakran hangoztatott állítását, miszerint a felmelegedés üteme az utóbbi időben lelassult volna. Rámutattak, hogy a klímaváltozással kapcsolatos alapvető tények minden korábbinál megalapozottabbak. (A 2007-ben elkészített jelentésében a testület még csak 90 százalékos bizonyossággal hangoztatta megállapításait.)

"Rendkívül valószínű, hogy az 1951. és 2010. közötti, átlagos felszíni hőmérsékletnövekedés több mint felét az embernek az éghajlatra gyakorolt hatása okozta" - fogalmaz a jelentéstervezet.

Bővebben: http://www.tisztajovo.hu/kornyezetvedelem/2013/08/21/ensz-klimajelentes-tervezet-szinte-biztos-hogy-az-ember-okozza-a-felmelegedest

Egyszerűen elképesztő az a tudománytalanság, ahogy az ENSZ vezetésével a világ országainak jelentős része klímapolitizál. Ennek következtében, a jóérzésű fizikusok számára a klímatológia mára nemcsak szitokszóvá vált, hanem alantas politikai célok szolgálólányává degradálódott. Nem soroljuk fel itt újra azokat a tudományos tényeket, amelyeket már több fórumon ismertettünk a valós helyzet illusztrálására. Néhányat azonban röviden megemlítünk ezek közül annak érdekében, hogy felszálljon a köd, illetve tisztuljon a kép. 1. A felszíni hőmérséklet esetleges emelkedése nem azonos a globális felmelegedéssel. 2. A felszíni hőmérsékletet a Földnek mindössze 70 pontján mérik. 3. A látens hőáramo(ka)t hőmérővel nem lehet mérni. 4. A földfelszínnek több olyan pontja van, ahol csökken a hőmérséklet. Ezeket a pontokat az átlagszámításba be kellene vonni. 5. A Föld köztudottan "hagyma-szerkezetű", s így az nem csak a felszínből áll. 6. A termodinamikai erők (hő-) áramai -beleértve az égövek közötti hőmérsékleti gradienseket is- nincsenek a mérlegbe bevonva. 7. A hagyma-struktúra a Föld keletkezése óta kvázi-adiabatikusan hűl. 8. A teljes hagyma-struktúrában nincs globális felmelegedés, hanem csak termodinamikai fázisátalakulások léteznek. 9. Az emberi tevékenységnél sokkal hatalmasabb erők -ún. bolygóformáló erők- kormányozzák a Föld energiatranszportjait. 10. Tudományosan bizonyított, hogy a szén-dioxid nem üvegház-gáz. (A metánnal ellentétben.)

A Reális Zöldek szerint a katasztrófát nem a klímaváltozás fogja okozni, hanem az, hogy a politika e téren kezdi teljesen bekebelezni a tudományt. A tudományban pedig sajnos semmi rezisztencia nincs ezen alantas fertőzéssel szemben.

A túlélésért folytatott küzdelemben elévülhetetlen érdem lenne, ha Magyarország nem csatlakozna szeptember végén Stockholmban ehhez az őrülethez.

2013. augusztus 21.





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3265