Bakot lőtt 1992-ben a Magyar Országgyűlés!
Dátum: 2013. August 27. Tuesday, 22:42
Rovat: Közéleti magazin


A Magyar Országgyűlés határozatot fogadott el 1992-ben arról, hogy a Bős – Nagymaros Vízlépcsőrendszernek, vagy bármely létesítményének továbbépítése, illetve üzembe helyezése súlyosan hátrányos ökológiai és gazdasági következményekkel járna. Azóta Bős és Nagymaros is felépült, Nagymaros azzal a csekély eltéréssel, hogy Bécs alatt.

Egy mai MTI által kiadott hír szerint a Duna vízminősége javul. A hírhez teszik hozzá a reális zöldek a bősi vízlépcső és az osztrák Duna szakaszon meglévő több mint tíz vízlépcső ellenére.

Felelős vízfelhasználással csökkenthető a Duna szervesanyag szennyezettsége - közölte legfrissebb tájékoztatójában Donau Chemie AG kedden az MTI-vel. (Forrás: Budapest, 2013. augusztus 27. kedd, MTI)

Az ausztriai központú cég szerint az olyan kutatási projektek, mint a mostani harmadik Duna vízminőségi expedíció (JDS3) - tudományos jelentőségük mellett - segítenek tudatosítani a tíz Dunamenti ország lakóiban, hogy a víz megújuló, de véges erőforrás. Fontos, hogy a Duna-medence országaiban élők megértsék: személyes hozzájárulásuk is kell ahhoz, hogy a tovább javuljon a Duna vízminősége - idézi a közlemény Franz Geigert, a JDS3-at vállalati szponzorként támogató Donau Chemie AG vezérigazgatóját.
A tájékoztató utal rá: az első két dunai expedíció megállapításai szerint - a csökkenő mértékű ipari és mezőgazdasági szennyezésnek és az egyre tökéletesedő víztisztítási módszereknek köszönhetően - a Duna vízminősége javul.

A nemzetközi kutatások azonban arra is rávilágítottak, hogy a Duna-medence valamennyi országában továbbra is jelentős kockázati tényezőkkel kell számolni. Ezek közül a legfontosabbak: a szervesanyag-szennyezés, amelyért a szennyvízkibocsátás felelős; a tápanyagterhelés, amelyet a mezőgazdaság foszfor- és nitrogénkibocsátása okoz; a veszélyes anyagokból származó szennyezés, amelyért az ipari kibocsátás a felelős; továbbá a folyó medrét, valamint árterét érintő hidromorfológiai változások.

A szervesanyag-szennyezés csökkentése érdekében a legtöbbet a háztartások és az ipari felhasználók tehetnek. Azaz nem tanácsos a szennyvízcsatornába juttatni azt, ami nem odavaló, se ásványi, se növényi olajat, se szilárd hulladékot, se műanyagot. Ezek intenzívebb szennyvíztisztítást igényelnek, ami hozzájárul a vízdíj folyamatos emelkedéséhez.

A szerves szennyező anyagok sokkal veszélyesebbek, mint a vízben lebegő szilárd anyagok, mert eutrofizációt okozhatnak: azaz hatásukra elszaporodnak az algák és a magasabb szervezettségű növények nemcsak a Dunában, hanem a Fekete tengerben is. Továbbá a szélsőséges higiénia is káros lehet, hiszen ami otthon minden baktériumot elpusztít, az a vízkezelésben alkalmazott hasznos baktériumokat is elpusztítja a víztisztító telepen.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3277