Nem hiba volt, hanem bűn, a nemzet ellenében elkövetett bűn!
Dátum: 2007. November 11. Sunday, 12:21
Rovat: Vízügyek


Idegen telepesek érdekében tesznek?
A reális zöldek nem állítják, hogy Sólyom László köztársasági elnök idegen gazdasági érdekek szolgálatában zöld – politizál, azt sem, hogy környezet védelmét pótcselekvésként műveli.

Azt viszont igen, hogy egy szuperhatalom árnyékában megbúvó ultra liberális pénz és gazdasági hatalom képviselői sem volnának képesek többet ártani a magyar polgárok népjóléti és szociális érdekeinek, mint az a eszmeiség, amely Sólyom László számára rögeszmévé vált.

Az eszme képviselői vallják a vizek, folyjanak el szabadon Magyarország területéről, a vizeket nem szabad Magyarország területén visszatartani.

A víz néhány évtizeden belül fontosabb lesz az emberiség számára, mint az olaj. Sólyom által is képviselt eszmeiség ideológusai, Magyarországot a víztől fosztják meg. Eszmeiségük alappillére, Magyarország folyóit nem szabad duzzasztani, a vizek szabadon folyjanak el Magyarország területéről. Javaslatuk szerint a Balaton vizét is el kellene engedni, hiszen a Balaton is, duzzasztott tér.

A reális zöldek vallják Magyarország kitörési útja az agrárágazat, azon belül is, a kert – Magyarország, megvalósulása, minél több vizet visszatartani az országban, és minél nagyobb területeket öntözni.

Sólyom a Budapesten megtartott Tudományos Világfórumon az ENSZ keretében működő környezetvédelmi szervezet létrehozását javasolta. Tudni kell, hogy az ENSZ keretében folyik környezetvédelmi program, a program keretében az édesvizek megőrzése érdekében is tesz az ENSZ.

Egyetlen tagállama van az ENSZ-nek, amely a rendszerváltás óta nem tesz az édesvizeinek a megőrzése érdekében semmit, annak érdekében, hogy folyóinak a vize ne folyjon el szabadon, ne keveredjen össze szabadon a tenger sós vizével, ez Magyarország.

Sőt az ellenkezőjét tette a magyar politikai osztály többsége 1992-ben. Törvénybe iktatta, hogy a vizek folyjanak el Magyarország területéről szabadon! Ez nem hiba volt, hanem bűn, a nemzet ellenében elkövetett bűn!

Az ország, az Alföld el sivatagosodása céljából meghozott törvény a magyarság ellen meghozott törvény volt, a magyarnak a Kárpát –medencéből elűzni, kiirtani, szándékozók szolgálatában állt.

Ellentétben a magyar politikai osztály egy része által meghozott törvénnyel, a magyarság elűzése a Kárpát medencéből még az EU tagállamainak sem érdeke.

Ennek ékes bizonyítéka, Magyarországnak, az EU-hoz való csatlakozás előtti időszak, amikor is az történt, hogy az EU kérésére a Törvényhozó kénytelen volt a vizek visszatartásának tilalmáról szóló törvényt hatályon kívül helyezni. A törvény hatályon kívül helyezéséről a Magyar Országgyűlés nagy többséggel, tehát a jobb és baloldal egybehangzóan szavazott.

A jelek szerint az EU intelme már hatott politikusainkra.

A politikai osztály körében a vizek kormányzása kérdéskörében józanodás tapasztalható. Már elhangzanak támogató vélemények is vizek visszatartásának a szükségességéről, például a jobb és baloldalon egyaránt támogatják a Csongrádi Vízlépcső megvalósítását. A józan megnyilatkozásokat sajnos a média nem erősíti fel, egyáltalán nem teszi közzé. Nem állítjuk, hogy a média egészét azok vásárolták meg, amelyeknek célja magyarság elpusztítása, majd a Kárpát – medencébe települése, de azt igen, ha nem teszünk annak érdekében, hogy földjeinket öntözzük, az ország területének nagy része elsivatagosodik, a magyar kihal a Kárpát medencében, földjeinkre idegen telepesek költöznek, és ők öntözéses mezőgazdálkodásból jól fognak élni. (Kos)











A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=330