Reális Zöldek Klub - Mészáros Milán: Rekviem egy magyar fizikusért

101 éve született Jánossy Lajos. Azonban -a századik évforduló kapcsán- 2012-ben semmilyen megemlékezés nem volt Magyarországon. De az idén sem, halálának 35. évfordulóján. Nem tudok elmenni szótlanul ezen égbekiáltó igazságtalanság mellett.

Nagytekintélyű és ritka nemzetközi elismertségű fizikus volt. A huszadik századi magyar fizika egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb tudósa. A sokáig világszínvonalon működő budapesti Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) létrehozója és igazgatója. Jánossy Lajos 1912-ben született, Mátyásföldön. Hétéves korában a Tanácsköztársaság leverése után nevelőapjával, Lukács Györggyel és édesanyjával, Borstieber Gertrúddal ausztriai emigrációba kényszerült. Közép- és felsőfokú tanulmányait Bécsben és Berlinben végezte. Gyakorló fizikusként a német fővárosban kezdett el dolgozni, de a hitleri hatalomátvétel után, 1934-ben áttelepült Angliába. A londoni, később a manchesteri egyetem munkatársa volt, majd 1939-tõl -elfogadva egy írországi meghívást- a dublini Institute for Advenced Studies munkatársa, később pedig tanára, és a kozmikus sugárzással foglalkozó kutatócsoport vezetője lett. A dublini intézetben neves tudósokkal dolgozott együtt, például Erwin Schrödingerrel. Walter Ledermann a világhírű matematikus egyik levelében írta nekem a következőt: "One final remark: at the end of your paper you have a footnote saying 'In memory of Professor Lajos Janossy'. I used to be very friendly with a physicist of that name (or was it Janossi?) in Manchester 1946 till about 1950. If it is the same person, my wife and I will be sorry to hear that he had died."

1950-ben tért haza a magyar kormány kérésére. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzorává nevezték ki, s ekkor hozzálátott, hogy szinte a semmiből létrehozzon egy korszerű és hatalmas fizikai kutatóintézetet. A budai hegyvidéken, Csillebércen épült fel az épületegyüttes. 1956-tól állt az intézet élén, miközben az ELTE Atomfizikai Tanszékét is vezette és számos tudományos testület -pl. a Magyar Tudományos Akadémia vagy az Eötvös Loránd Fizikai Társulat- grémiumának tagja volt. Később, az Atomfizika Tanszék vezetését gesztusként átadta Marx Györgynek. Ezzel egy komoly -Novobátzky Károly Relativitáselméletéről folytatott több éves- szakmai vitájukat igyekezett feloldani és lezárni. Fő kutatási területei a kozmikus sugárzás, a statisztika, a valószínűségszámítás, a kvantumelmélet, a relativitáselmélet, az elektrodinamika és optika voltak. Emellett a fizika filozófiai problémáival és fizikaoktatás kérdéseivel is foglalkozott. A kozmikus sugárzás egész problémakörét a világon elsőként foglalta össze nagy monográfiájában, és e művét angolul, oroszul, olaszul, németül, lengyelül és bolgárul is kiadták. Nevéhez fűződik a Geiger-Müller-csöves koincidencia mérőműszer kifejlesztése és alkalmazása, a szekunder kozmikus sugárzás mérésére. Az ír Walter Heitlerrel közösen kidolgozta a kaszkádfolyamatok statisztikai elméletét. Elek Tiborral együtt pedig a relativitáselmélet interpretációs kérdéseiről írt könyvet.

A relativitáselmélet gyermekkora óta érdekelte. Elfogadhatóbb magyarázatot keresett a tér görbületének és az idő lelassulásának absztrakt fogalmaira. A Relativitáselmélet a fizikai valóság alapján című műve (1971.) nem cáfoló szándékú munka volt, de mégis hatalmas vitákat kavart világszerte. A fölvetett problémák ma már nem hatnak újdonságként, Einstein elméletét, hasonló szemszögből, ma már sokan kutatják. A fizikában a matematikai precizitást hiányolta, élő fizikát művelt és követelt, ebben pedig nem volt könnyű követni. Rendhagyó személyiség volt. 42 éves korában megtanult úszni, 60 évesen pedig gépkocsit vezetni. Rokonszenves, igen udvarias ember volt, a legcsekélyebb tudósi póz vagy modorosság nélkül. Holott szinte mindent elért a tudományos és társadalmi megbecsülésben. Megkapta a Kossuth-díjat (1951.), valamint a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét (1962.), rendes tagja (1951.), majd alelnöke lett a Magyar Tudományos Akadémiának (1961.). Tagja volt a Dubnai Atommagkutató Intézet Tudományos Tanácsának, a bolgár, az ír, a mongol és az NDK Tudományos Akadémiájának. Tiszteleti tagja számos külföldi egyetemnek és főiskolának, 1958-ban pedig beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába is. Köztiszteletben álló tudósként és tiszta emberként halt meg 1978. március 2-án, Budapesten.

Jánossy Lajos (1912.03.02. - 1978.03.02.)

Ekkor jelen sorok írója III. évfolyamos fizikus hallgató volt az ELTE-n. Jánossy Lajos a harmadik évfolyam első félévében felajánlotta nekem, írjunk együtt cikket "Az elektron szemiklasszikus elmélete" címmel. Ezen dolgoztunk, amikor a halál utolérte. Halálakor az egyetem vezetése engem kért fel, hogy hallgatóként írjak egy megemlékezést a világhírű fizikusról az Egyetemi Lapokba. Az egyetemi -a hivatalos-, valamint a tanári megemlékezés nem igazán sikerült jól, én pedig sok elismerést kaptam írásomért. Tanáraim körében azonban nem lettem népszerű miatta, ugyanis szóbeli vizsgáimon többen is említették gúnyosan és cinikusan, hogy úgy tűnik, "Önnek az írásbeli munka jobban megy." Ma is büszke vagyok erre a -Nem lehet a természetet megerőszakolni című- írásomra. (Lásd a mellékletet.)

Most már megnyugodott a lelkem.

2013. november 24.