Karácsonyi emlékek
Dátum: 2013. December 22. Sunday, 23:33
Rovat: Média


Fonák környezettudat szolgálatában a zöld tárca vezetője. A fenyőfa kivágása karácsonyfa céljából, környezetszennyező tevékenység állította az SZDSZ miniszter asszonya.


Az SZDSZ miniszter asszony dilettáns álláspontja szolgálatába állt Szili Katalin (MSZP) Házelnök Asszony.

Az Országgyűlés 2002. május 27-én választotta Medgyessy Pétert miniszterelnöknek és elfogadta kormányprogramját. „Isten engem úgy segéljen” mondattal fejezték be az esküjüket a kormány tagjai.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter Kóródi Mária az SZDSZ országos tanácsának tagja. A kormányprogram alcíme "Cselekedni most és mindenkiért".

A mindenki táborából Kóródi Mária miniszter asszony az őstermelők egy körét kizárta.

A miniszter asszony szerint ideje lenne, ha a karácsonyfa vásárlók felhagynának a vágott fenyőfák vásárlásával. A Miniszter Asszony felhívása nyomatékául a Hulladék Munkaszövetséget és a Rügyecskék Alapítványt tömte meg a költségvetési forrásból és személyesen is akcióba lépett a Moszkva téren.
Szili Katalin, házelnök asszony Pécset, az egyik piacon csatlakozott gügye akcióhoz.

A Hulladék Munkaszövetségből a 2010-es választások során Szilágyi László az LMP, Bödecs Barnabás a JOBBIK színeiben képviselő. Bödecs Barnabás egy idő után felismerte, hogy zöld mozgalmárként hazudott, visszaadta képviselő mandátumát.
2008-ban az SZDSZ az koalícióból történt kilépése miatt szükségessé vált kormányátalakítás során Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Fodor Gábor helyére környezetvédelmi és vízügyi miniszternek Szabó Imrét javasolta.

A szociknak a nukleáris energia békés felhasználása sincs ínyére:
Szabó Imre a szocik zöld minisztere 3 millió forintot adott az Energia Klubnak, hogy agitáljon Pakssal szemben.
Szili Katalin házelnök asszony az Energia Klubot javasolta 2003-ban a Paksi Atomerőműben bekövetkezett üzemzavart kivizsgáló ad. hoc képviselői bizottságba.

Tíz évet kellett várni, hogy a közszolgálati Magyar Rádió a földlabdás karácsonyfák vásárlóit szakmailag tényszerűen tájékoztassa a fák felhasználásáról.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3432