Kerényi Imre idegen lelkű?
Dátum: 2013. December 24. Tuesday, 18:10
Rovat: Média


Mit ér az Alaptörvény? Mit érnek a sarkaltos törvények? Mi ér minden paragrafus? Ha háta mögött olyan is áll, akinek a lelkéből az idegen kultúra kiölte a magyar gondolkodást.


Kerényi Imre írta a Magyar Narancs 1998. szeptember 17-i számában Moldva György „Ég a Duna” című könyvével kapcsolatosan:”… meleg szarig benyal a vizeseknek…”

Kerényi Imre, Kossuth-és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, volt MSZMP tag a Demokratikus Charta egykori szónoka Orbán Viktor miniszterelnök megbízottja:

"a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott".

Kerényi minden második szava hazafias frázis, a reális zöldek remélik, a 2014-es választásokat követően Kerényi süllyesztőbe kerül.

Gyurcsány már megtette, Orbán Viktor mikor teszi meg?

Gyurcsány miniszterelnök 2007. június 2-án Kunszentmártonban bocsánatot kért a vizektől.

A dumakör holdudvarához tartózók alábbiakat mondták a vizesekről, az a társaság, amelynek tagja volt Sólyom László volt köztársasági elnök:
• a „vizesek” rákos daganat a nemzet testén, hidrofasiszták, technokrata terrorbrigád,
• a túlcentralizált vízügyi szervezet a csődöt mondott politikai rendszer lenyomata,
• a kommunista korszak öngyilkos öröksége , a vízügyi lobbinak az a célja, hogy állami beruházási pénzeket megszerezzen és részben saját jövedelmévé alakítson, most tehát a hulla kirablása folyik,
• A sztálinista gazdasági struktúrák ebben az országban változatlanul tovább élnek,
• Nincs kártékonyabb mint egy vízépítő mérnök....és így tovább,

GÁTRA!
Orbán Viktor miniszterelnök nem kért bocsánatot a vizesektől, de 2013-ban megadta önmagának a parancsot: GÁTRA!
A Miniszterelnökök szakított a FIDESZ holdudvarához tartózók GÁTAT A GÁTÉPÍTŐK ELLEN csapatával, s ezzel a REÁLIS ZÖLDEK GÁTAT A GÁTÉPÍTPÉST GÁTLÓK ELLEN igazságát igazolta.
Moldova György írja (AZ utolsó töltény7.): Kerényi Imre Farkasházy Tivadar „dal” nevezte a HIMNUSZT….







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3434