Mészáros Milán: Holdújévi napkitörések
Dátum: 2014. February 04. Tuesday, 22:02
Rovat: Tudományos


Idén a kínai holdújév január 30. és február 7. közé esik. A kínai horoszkóp szerint 2014. a (Fa) Ló éve. Ennek ellenére nem a Hold-visszfény, hanem a primer Nap rángatta meg erős kitöréseivel a Föld anya copfját.


Amint azt korábbi írásaimban -például "A Nap polaritásváltásának földi következményei" vagy az "Erős mágneses viharok november közepén"- említettem, befejeződéséhez közeledik a Nap polaritás-váltása. Ez azt jelenti, hogy az ellentétes pólusok a Nap északi féltekéjén már a nyáron felcserélődtek, és a folyamat a délin is hamarosan véget ér.

2014. február 3-án és 4-én erős napkitöréseket észlelt a NASA Napdinamikai Obszervatóriuma. (NASA's Goddard Space Flight Center, Greenbelt, Md.) Ezeket a kitöréseket közepes erősségűnek minősítették. A tudományos közhiedelem szerint a Nap-kitörések -bár erős sugárzás kibocsátással járnak, de ezek a veszélyes sugárzások- nem tudnak áthatolni az atmoszférán, s így közvetlenül nem érik el a Föld felszínét. Vagyis, nem tudnak kárt okozni az embereknek, hanem csak a GPS kommunikációt képesek megzavarni, mivel akadályozzák ezen jelek térbeli haladását.



A 2014. február 3-ának délutánján észlelt hatalmas Napkitörés.




A 2014. február 4-ének délutánján észlelt hatalmas Napkitörés.


Annak érdekében, hogy lássuk, hogyan hat a Földre ez az M5.2 osztályú Napkitörés, tekintsük meg a következő linkeket a NOAA's Space Weather Prediction Center honlapján:

http://www.swpc.noaa.gov/NOAAscales/index.html#GeomagneticStorms ,

http://www.swpc.noaa.gov/NOAAscales/index.html#SolarRadiationStorms ,

http://www.swpc.noaa.gov/NOAAscales/index.html#RadioBlackouts

A tudományos közhiedelemmel ellentétben azonban a Napkitörések komoly hatással vannak az emberi szervezetre is, bár ez a hatás nem közvetlenül, hanem indirekt módon megy végbe. Ez azt jelenti, hogy a Napkitörések komoly hatással vannak a van Allen övezetekre (magnetoszféra), s így a Föld mágneses terére is. A mágneses tér fluktuációi viszont már befolyásolják az emberi szervezet működését, a tájékozódást, az egyensúly-érzéket vagy a látóképességet stb. is. Ezen kívül, a van Allen övek perturbációi megrángatják -a magnetoszférán kívül- az exoszférát, a termoszférát, az ionoszférát, a mezoszférát, sztratoszférát, és végül a torposzférát (atmoszféra). A Föld hagyma-szerkezete miatt ez oda vezet, hogy a Föld anya copfján keresztül az egész Földet megráncigálják ezek a Napkitörések.

Fentiek miatt nemcsak földi, hanem égi (kozmikus) tűzijátékkal vette kezdetét a 2014. évi Holdújév, a (Fa) Ló éve.

2014. február 4.






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3476