Nekünk fényhozó és nem fényűző kormányra van szükségünk!
Dátum: 2014. February 06. Thursday, 09:32
Rovat: Közlemények


Az Országgyűlés 2009-ben meghozott politikai felhatalmazása alapján a Kormány Paks bővítésére vonatkozó szakmai és üzleti előkészítési feladatát kiválóan oldotta meg.


A reális zöldek kérik az Országgyűlés képviselőit, hogy a Paks bővítésére vonatkozó Államközi Szerződés törvénybe iktatását támogassák.
Azzal, hogy a Paks II. beruházásának az időszakában az államközi hitel 40 %-át saját iparunk fejlesztésére, és mű magyar állami tulajdonként termeli számunkra a villanyt, nemzeti érdekeink maximálisan érvényesülnek.

A beruházás befejezését követően az államközi hitel és annak, kamatterhének húsz éven át tartó évi törlesztési költsége jóval kisebb, mint az ország bruttó villany fogyasztásából az évi ÁFA bevétel, valamint mindnyájunk közös kasszájába befolyó adóbevételek.

Azt a tényt, hogy az üzleti szerződést a Kormány titkosította, üzleti szerződésekre nézve természetesnek tartjuk. Az államközi szerződés ismert alapadatai alapján, egyszerű számítással bárki meggyőződhet arról, hogy a Kormány Magyarország eddigi legjobb államközi szerződését hozta tető alá.

Valótlan azt állítani, hogy a Kormány elmulasztotta volna Paks II. bővítésére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségét.

Az energetikai kormányzat, az OAH és más érdekelt állami intézmények, köztük az MTA a 2010-12 években széles körűen egyeztettek az energetikusok társadalmával és azokkal a civil szervezetekkel, amelyek ezt igényelték.

Juhos László, Reális Zöldek






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3480