Reális Zöldek kérése
Dátum: 2014. February 06. Thursday, 20:36
Rovat: Zöld ügyek


A Reális Zöldek kérik Dr. Kövér László házelnököt, hogy az április 6-án sorra kerülő választásokig ne javasolja az Országgyűlés napirendjére tűzni MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13678 számú törvényjavaslatát, amelynek címe:

„a Magyarország Kormánya és a Közép- és Kelet –Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről”
A törvényjavaslat előadója: Martonyi János, külügyminiszter.

A reális zöldek feltételezése szerint azok a képviselők, amelyek 2014. február 6- fondorlatos módon megzavarták a T. Ház munkáját, 2010 előtt zöld mozgalmári tevékenységükhöz a Közép –és Kelet –Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közvetítésével jutottak, kaptak jelentős anyagi támogatást a tengerentúlról.

A reális zöldek nem állítják, csupán feltételezik a kőolaj- zöldmozgalmárokhoz érkezett anyagi források hozzájárultak ahhoz, hogy az LMP 2010-ben bekerült a T. Házba, és most az LMP-nek szándékában áll a Kormány feljelentése.

A reális zöldek azt sem állítják, csupán feltételezik, az anyagi forrásoknak 2010 előtti beérkezésére nem kerülhetett volna sor, az MSZP legfelső vezetőinek a rábólintása nélkül.

Juhos László, Reális Zöldek Klub elnöke







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3483